Keresés az archívumban

Elkészül az év végére a Párisi Udvar Befejezték a kerámia díszítésű homlokzat és a kristálykupola restaurálását is.
Sorban a negyedik – a Hunyadi téri vásárcsarnok felújításáról Restaurálják a Hunyadi téri-vásárcsarnok homlokzatát, Czigler Győző finom építészeti díszei 2019-re lesznek láthatóak ismét.
Mi lesz a Király utca 40. sorsa? Hamarosan elkészül az eredetileg Hild József tervei alapján épült, majd elbontott, most újjáépített 106 lakásos ingatlanrezidencia. Új történet kezdődik tehát a K40 néven elhíresült ház históriájában a 2006-ban kavart műemlékbotrány után.
A vadászat istennője az árkád mögött A Duna-parti palotasor legkorábbi házát Hild József tervezte 195 éve. A Diana fürdő az egyik első épülete volt a város belső kerületeire jellemző belső udvaros, függőfolyosós háztípusnak. A fürdő egyedisége abban is állt, hogy udvarát és lépcsőházát a főváros földjéből előkerült római szobortöredékekkel díszítették.
A Városligetben jártunk Völgymúzeum, interaktív Budapest-kiállítás és gyermekszínház is lesz a megújuló Városligetben. Terepszemlét tartottunk a helyszínen.
Akit négyszer temettek – Kétszáz éve született Semmelweis Ignác Semmelweis Ignác 29 éves volt, amikor rájött, hogy a gyermekágyi lázat – így a frissen szült édesanyák halálát – kézfertőtlenítéssel meg lehet akadályozni. Kétszáz éve született az anyák megmentője, az ő budapesti emlékhelyeit kerestük fel.
Ilyen lesz a Magyar Zene Háza A Városliget-beli Magyar Zene Háza nem egyszerűen egy újabb koncertterem, sokkal inkább egy új ismeretterjesztő és oktatási központ lesz az intézmény vezetői szerint.
Strand és gyógyfürdő kerülhet Józsefvárosba A volt józsefvárosi pályaudvar területén a koncepciótervek szerint tízmedencés fürdő jönne létre.
Új toronyház épül Budapesten Kezdődhet a főváros legmagasabb irodaháza, a Twist-Budapest City Tower építése.
Az olvasók birtokba vehetik az Ezüsthegy utcai könyvtárat Egy negyvenes években épült sarokházat újítottak fel Békásmegyeren, hogy helyet biztosítsanak a könyvtári szolgáltatásoknak, amelyekre nagy szükség mutatkozik a III. kerületben.
Pompás paloták és szőnyegek – 155 éve született Giergl Kálmán Most 155 éve, 1863. június 29-én született Giergl Kálmán. Többek között a Klotild-paloták, a New York-palota, a volt Királyi Bérpalota és a Zeneakadémia tervezéséről ismert építész élete nem csupán a fényűző paloták és a kórházak építése körül forgott, szenvedélyes utazó, sportoló, író és szőnyegszakértő is volt.
Romjaikból születnek újjá a századfordulós házak Erzsébetvárosban Szélsebesen zajlik a múlt hibáinak kijavítása a VII. kerületben: számos, évtizedek óta elhanyagolt, gyakran tégláig lepusztult homlokzatú épület épült teljesen újjá az elmúlt években.
Átjárható lesz a Párisi Udvar? Idén júniusra ígérték a tulajdonosok a jövőben hotelként működő Párisi Udvar megnyitását, később az időpontot őszre módosították. A gazdag ornamentikájú homlokzat egy részéről a napokban lekerült az állványzat, készül a komplett szállodatér is, ami pedig az ikonikussá vált passzázst illeti, használata egyelőre tisztázatlan.
Az MNB-é lesz a Postapalota Az MNB pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöksége költözik be az épületbe
Így bővül a Millenáris Park Elkészült az alagút a Millenáris Park új területe alatt, az autók már azon keresztül közlekednek, így megszűnt a gépjárműforgalom a Fény utcának a Lövőház utca és a Kis Rókus utca közötti szakaszán. A park bővítése várhatóan 2019 nyarán fejeződik be teljesen.
Mithras-szentéllyel bővül Aquincum A részlegesen rekonstruált Symphorus Mithraeum az ókori római település vallási életének egy titokzatos kultuszát mutatja be.
Új Szervita tér: idegen anyagok Építik a két luxusközpontot a Szervita téren, ahol revitalizációs céllal közparkot is kialakítanak. A lebontott parkoló és a régi távbeszélőközpont helyén, a Szent Anna-templom szomszédságban 2020-ra fejezik be a munkákat.
Épül a Nemzeti Színház melletti irodaház Elindult a Millenium Gardens nevű irodaház építése a Nemzeti Színház mellett.
Így alakul az Olof Palme Ház felújítása A Liget Budapest blogja videón mutatja be, hogyan alakul a Millennium Háza néven újjászülető épület felújítása.
Mézeskalácsházak állami pénzből – 110 éves a Wekerletelep Most 110 éve kezdődött a Wekerletelep építése. A városrész nyolcvan évig az állam tulajdonában állt, az alaposan megválogatott lakók csak bérelhették a lakásokat.
Villámgyógyászat a Nagykörúton – Százharminc éve épült a Körúti fürdő Az Erzsébet körút népszerű fürdője százharminc éve épült Freund Vilmos tervei szerint. A kor legmodernebb felszereltségű intézményében hullám- és gőzfürdő, valamint elektromos fürdő is működött. Ez utóbbit az igazgató, Schreiber S. H. honosította meg az országban.
Vadgesztenyék – a három krisztinavárosi öregúrról Most kell írni a vadgesztenyékről – folytatva fákról szóló sorozatunkat a pestbuda.hu oldalain. Mert még szépen zöldellnek, többnyire. Aztán sajnos nyár végére el szoktak száradni a leveleik a gondos permetezés ellenére is, hogy végül szomorú szépségként októberben újra kivirágozzanak.
Erzsike és az első kapavágás: így született a János-hegyi kilátótorony Budapest legmagasabb pontja az 527 méter magas János-hegy, ennek tetején trónol az Erzsébet-kilátótorony, a helyieknek csak Erzsike, amelynek építését idén 110 éve kezdték meg. Péntekre esett 1908-ban június 12., amikor a tekintetes bizottság ünnepélyes keretek között fölkirándult a János-hegyre, és megtette az első kapavágásokat az új kilátóhoz.
Felismeri, melyik budapesti tér van a képen? Van, ami nagyon megváltozott jó száz év alatt Budapesten.
Megújul a homlokzat, és díszkivilágítást is kap a Mikszáth tér legnagyobb épülete A hatalmas Sophianum, amelyet sokan csak Piarista Gimnáziumként ismernek, ma a Pázmány Bölcsészkarának otthona. Lerobbant, elszürkült homlokzatát most felújítják, sőt díszkivilágítást is kap majd.
Mi épül az óbudai Buszesz helyén? Mihez kezdjünk az elhagyott gyártelepekkel, amelyek évtizedek óta csak amortizálódtak? A volt óbudai szeszgyár területe egy példa arra, miként zajlik napjainkban a múltban épített értékeink legalább egy részének megmentése és egyúttal valami merőben új létrehozása.
Mi lesz a városligeti Nagycirkusszal? Nem fordulhat elő, hogy a cirkuszt lebontják és nem lesz helyette másik épület – ezt Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója mondta a Liget Budapest blogjának.
Így áll a Városliget parkjának felújítása A Liget a szándékok szerint a hagyományokat folytatva az épített környezet és a természet összhangját figyelembe véve újul meg.
Újra beburkolták a Corvin Áruházat! De ez a burkolat már a felújítás érdekében került az épületre.
Energiatakarékos épületet kap a Heim Pál Gyermekkórház Új, négyszintes épületet húznak fel a Heim Pál kórház komplexumában.
Zajlik az Olof Palme Ház felújítása A Városliget legrégebbi épülete, amelynek több évtizede nem volt funkciója, a jövő év elején eredeti pompájában, a Millennium Háza néven nyílik majd meg. Mostanra eltávolították az oda nem illő elemeket az épületből.
Barakkok helyén ispotály Idén 220 éve, 1798. május 28-án adták át a Pesti Polgári Köz Ispotályt, a mai Szent Rókus Kórház elődjét. A városi tanács az építkezésre felhasználhatta a környező Rókus-mező szántóföldjét is, ahol korábban járványbarakkok voltak.
Így néz ki a Corvin Áruház a burkolat mögött Egy nap alatt leszedték a Blaha Lujza téri épület ötven éve felhúzott álhomlokzatát.
Bontják a Corvin Áruház bádoghomlokzatát! Ötven év után lebontják a Blaha Lujza téri Corvin Áruház elaggott bádoghomlokzatát.
Lebontják Róth Miksa első műhelyét a Józsefvárosban Hamarosan eltűnik az a kis földszintes Bacsó Béla utcai épület, amelyben a legnagyobb magyar üvegfestő és mozaikművész pályája elindult.
Megnyílt az Állatkert játszóparkja A Holnemvolt Vár péntektől várja elsősorban a kisgyermekes családokat interaktív mesevárral, állatsimogatóval és számtalan játéklehetőséggel az Állatkertben.
Száztíz éves a budai Szent Imre Kollégium 1908. május 17-én avatták fel a budai Szent Imre Kollégiumot. Az épület a történelme során nem csupán diákok otthona volt, de eseményein vendégül látott hercegeket is, rejtegetett francia katonákat, és szállást kínált nyaraló fiataloknak. A kollégium falai a gondtalan diákélet emlékei mellett a két világháború lenyomatát is őrzik.
„Finom lánykák sertepertéltek” – a régi budapesti kerthelyiségek története Közel két évszázada elválaszthatatlanok Budapest életétől a kerthelyiségek, amelyek egykor a fiatalok ismerkedésének szinte egyetlen helyszínéül szolgáltak. Így szórakoztak a régi Pesten és Budán.
A Szabadság híd „elfoglalásával” megyünk a Biennáléra A városi és társadalmi tér fogalmát vizsgálja a 16. Velencei Építészeti Biennálé magyar pavilonja.
Hogyan került a víztorony a Svábhegyre? Van egy víztorony a Svábhegyen. Azt az érzést kelti a látogatóban, mintha köré szerveződne a tér minden eleme. Ez persze így nem igaz. Az építmény csupán száztizenöt éves, de valóban fontos a környéken élők számára, ugyanis a Széchenyi-hegy, Csillebérc és János-hegy vízellátását adja.
Így pusztul a Klauzál utca – csend honol az új lakóingatlan körül A műemléki védelem alatt álló Klauzál utca 7–9. területe az elmúlt évtizedekben egyre inkább kopár és omladozó, s a tervezett Klauzál Residence lakópark építése sem mutat változást. Vajon mi kell ahhoz, hogy az omladozó falak ismét a városkép történeti részét színesítsék?
Ybl tervei alapján újítják fel a Bakáts téri templomot Közel egymilliárd forint jut a ferencvárosi templom felújítására.
Akadálymentes lesz a Liget A Liget Budapest blogja beszámol arról: a megújult Városligetben elsődleges szempont lesz a fogyatékossággal élők segítése.
Így jelenik meg Otto Wagner Budapesten Százötven éve készítette el a Rumbach Sebestyén utca romantikus, a mór építészet jegyeit utánzó zsinagógájának terveit Otto Wagner. A bécsi építőművészet megújítója, a szecesszió vezető alakja, akinek hatása Budapest városképének kialakulásában is egyértelmű, éppen száz éve hunyt el.
Így változott meg a Rákóczi út a mai képére Tudta, hogy a Rákóczi úti árkádsor miképp kapcsolódik az 1956-os forradalomhoz?
Folyamatban a Néprajzi építése A felszín felett is indul a munka a Néprajzi Múzeum új épületén.
Már látható az Eiffel-csarnok eredeti architektúrája Mozart születésnapján, 2019. január 27-én nyit meg az Eiffel Műhelyház az egykori Északi Járműjavítóban Kőbányán. Jelenleg az ország legnagyobb ipari műemlékének a homlokzatát újítják fel.
Vitézy: új utakon a Közlekedési Múzeum A városligeti régi-új épületben a Magyar Innováció Háza, míg Kőbányán az új Közlekedési Múzeum épülete fog felépülni – ennek részleteiről beszélt Vitézy Dávid a Liget Budapest blogjában.
Kino Plasticon és kortárs szellem A közelmúltban építőipari nívódíjat kapott, és most erről emléktáblát is elhelyeztek az Andrássy út 8. szám alatti Schossberger-palotán. A ma hotelként működő műemlék valamikor a Kino Plasticon mozi székhelye volt, a kezdeti legendás történetét hányatott sors követte.
A Blaha története a kezdetektől a felújításig Az év végén kezdődik a Blaha Lujza tér rekonstrukciója, amely várhatóan 2019 végére fejeződik be. A projekt egyik fő célja, hogy a Blaha közösségi térré alakuljon. De hogyan alakult a tér története az elmúlt évszázadban?