
Keresés az archívumban
Emléktábla került a lóvasúti indóházra
2017. december 18. 14:00
Mostantól emléktábla is hirdeti a Váci úti indóház jelentőségét.
Több tucat fát ültetnek a Városligetben
2017. december 18. 13:45
Jövő márciusig összesen 67 új példány kerül a Városligetbe.
Lóval a városban – így közlekedtek a gőz és a villany előtt
2017. december 17. 9:03
Tudta, hogy már 1827-ben lebegővasúttal kísérleteztek Pesten? És hogy a lócitromprobléma egykor központi jelentőségű volt? A közlekedés fejlődése sok kísérletezéssel és több zsákutcával is járt: így fejlődött a fővárosi közlekedés a XIX. században.
Kőbányán valósulhat meg a Közlekedési Múzeum
2017. december 15. 11:15
Kőbányán, az egykori Északi Járműjavító területén az 1-es és 28-as villamosvonalak találkozásánál épülhet meg az új Közlekedési Múzeum – írja a Magyar Idők.
A Liget: két évszázadnyi jókedv
2017. december 15. 8:43
Sokat beszélnek manapság a Városligetről – de ha igazán szórakoztató, hiteles, alapos képet akarunk kapni e páratlan park múltjáról, most Budapest Főváros Levéltárába kell mennünk. A november közepe óta itt látható tárlaton ugyanis kiderül, miért járnak a pesti (és budai) polgárok már évszázadok óta a Ligetbe.
Új raktárat kap a Széchényi Könyvtár
2017. december 14. 13:49
A raktárbázist Piliscsabán alakítják ki egy több mint 11 ezer négyzetméter alapterületű ingatlanban.
Emlékhely nyílt Karátson Gábor lakásában
2017. december 13. 21:13
Az V. kerületi Deák Ferenc utcában kialakított emlékpont 2018 januárjától lesz látogatható.
Milyen volt a pest-budai hajóhíd?
2017. december 13. 8:19
Budát és Pestet immár 250 éve köti össze állandó jelleggel híd. Igaz, olyan, amelyet télen raktárban tartottak. A két város között 1767 óta állt az a hajóhíd, amelyet minden tavasszal újra összeraktak. Íme, a története.
Felújítják a fóti plébániatemplomot
2017. december 12. 14:45
Mintegy 850 millió forinttal támogatja a fóti plébániatemplom felújítását és a katolikus óvoda megépítését a kormányzat.
Alakul a Nemzeti Korcsolyázó Központ
2017. december 12. 14:41
A Nemzeti Korcsolyázó Központ az Istvánmezőn, a Budapesti Olimpiai Központ területén, a Millenáris és a Kisstadion elbontásával épül fel.
Kibővül a Széher úti Szent Ferenc Kórház
2017. december 10. 10:20
Közel 2 ezer négyzetméteres új tömböt alakítanak ki a II. kerületi kórházban.
Ilyen lesz az új Néprajzi: nézze meg videón!
2017. december 9. 12:38
Itt van a videó a Néprajzi Múzeum új, városligeti épületéről, melynek építése még idén elkezdődik.
Kezdődik az új Néprajzi Múzeum építése a Városligetben
2017. december 8. 15:44
Az intézmény 145 év után először kap korszerű, kifejezetten erre a célra tervezett, világszínvonalú épületet. Kemecsi Lajos főigazgató elárulta: az új belső tér – szemben a Kossuth téri palota gyönyörű, ám múzeumi célokra teljesen alkalmatlan épületével – maximálisan megfelel majd a mai kor szigorú elvárásainak.
Megújul a Szent Gellért Gimnázium
2017. december 7. 23:30
Felújítják és kibővítik a krisztinavárosi Szent Gellért Gimnázium épülettömbjét.
Felújítják a Károlyi-Csekonics Palotaegyüttest
2017. december 7. 23:16
Restaurálják és ki is egészítik majd a palotanegyedi épületet.
Nem épít toronyházat az Optima
2017. december 7. 0:14
Lakások és 90 méteres magasház építése sem szerepel az MNB alapítványainak pénzügyeit kezelő Optima Befektetési Zrt.
Kass és Zsák és Placid atya: új közterületi nevekről döntöttek
2017. december 7. 0:07
Tizenegy eddig névtelen közterület elnevezéséről döntött hat kerület kérésére a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
Európai Örökség címre jelölték a Dohány utcai zsinagógát
2017. december 6. 23:42
Ezzel Magyarországnak a Páneurópai Piknik Emlékpark és a Zeneakadémia mellett már három helyszíne szerepelhet a listán.
Megújul a Budai Irgalmasrendi Kórház
2017. december 5. 14:00
Az egyház saját forrásaiból építtet betegápoló szárnyat a kórház központi műemléki épülete mellé.
Kibővítik a lábadozó gyerekek Démétér Házát
2017. december 5. 13:52
Új szárnyat kap a budapesti Démétér Ház, ahol a csontvelő-transzplantáció után lábadozó gyerekek és családjaik laknak. Az építkezés után öttel több családot tudnak majd elszállásolni.
Székely asszonysorsok a Nemzeti Múzeumban
2017. december 4. 16:34
A kisember történetét a nagy történelem lenyomataként értelmezik a székely asszonysorsokról szóló kiállításon a Nemzeti Múzeumban.
Több ezren búcsúztak a régi Néprajzitól
2017. december 4. 16:26
Bezár a Kossuth Lajos téren a Néprajzi Múzeum, hogy a Városliget melletti új épületben nyisson majd ki újra.
Szobrot kaphat Budapesten Lech Kaczynski
2017. december 3. 16:13
A légi katasztrófában elhunyt Lech Kaczynski lengyel elnök a II. János Pál pápa téren kaphat szobrot.
Mobilgát épül Csepelen
2017. december 3. 16:04
Másfél kilométernyi mobilgátat építenek ki a csepeli szabadkikötőnél az árvizek ellen.
Megveszi a kormány a Bálnát
2017. december 1. 9:18
A kormány megvásárolja Budapesttől a Bálnát a Turisztikai Ügynökség számára.
Mit csináltak a magyarok az 1867-es világkiállításon?
2017. november 30. 14:55
Épp 150 éve ért véget az 1867-es párizsi világkiállítás, az első világraszóló ipari-gazdasági seregszemle, amin több mint 300 magyar kiállító vett részt a zongoráktól a gyapjún át a borokig.
Természetlátás és képszerűség: 150 éve született Vaszary János
2017. november 29. 13:40
Vaszary János számos műfajban alkotott maradandót, az ecset mellett a tollat is magabiztosan kezelte, ha írnia kellett, munkássága nagy hatást gyakorolt a magyar avantgárd törekvésekre.
Folyókon és csatornákon keresztül Párizsba – 150 éves a Hableány
2017. november 29. 13:27
1867-ben nagy feltűnést keltett Párizsban egy kis gőzhajó, amelyen magyar zászló lengett, és Pest-Budáról a francia fővárosba a belső vízi utakon keresztül jutott el. Kapitánya egy akkor 28 éves magyar gróf, aki, ha nem a „legnagyobb magyar” fiaként, hanem „csak” egy hazájáért munkálkodó, új ötletekkel előálló, a XIX. század második felében élő arisztokrata lett volna, akkor utca viselné a nevét, és mindenki ismerné. Széchenyi Ödön gróf azonban az utókor szemében, apja árnyékában szinte láthatatlan.
Hogyan hatott művészetünkre a Kelet?
2017. november 27. 14:51
A keleti hatás máig jelen van a magyar kultúra különböző területein, legerősebben a népművészetben és talán a néplélek kettősségében is.
Bővül a Heim Pál Gyermekkórház
2017. november 27. 14:39
Helikopterleszállót is kialakítanak a dél-pesti kórháztömbben.
Tudományos Gyűjtemény: a folyóirat, amely segített magyarrá tenni a tudományt
2017. november 24. 17:05
Bár kétszáz éve még egyáltalán nem volt általános, hogy a tudományról anyanyelvünkön is olvashatunk, a Tudományos Gyűjtemény óriási lépéseket tett afelé, hogy az újítások a nagyközönség számára is olvashatóvá váljanak.
Az OSZK 215 éves lett
2017. november 22. 17:33
Az országos Arany-szavalóverseny is az ünnepi program része lesz.
Új városközpont épül a WestEndnél
2017. november 21. 19:05
Mintegy 320-450 ezer négyzetméternyi új városnegyed születhet a WestEnd szomszédságában.
Átadták a Moszkva sétányt
2017. november 21. 18:54
A sétány közvetlen gyalogos és kerékpáros kapcsolatot biztosít a XIII. kerület és a belváros között.
Átadják a hegyvidéki Makovecz-emlékházat
2017. november 20. 8:36
Hamarosan a nagyközönség számára is látogatható lesz a Makovecz Központ és Archívum, amelyben három dimenzióban láthatók majd a neves építész meg nem valósult tervei. A hivatalos megnyitóünnepséget november 20-án, hétfőn tartják Budapesten, a XII. kerületi Városkúti úton.
A Palatinus is nyert a Média Építészeti Díján
2017. november 19. 21:31
A zsűri különdíját nyerte el a Palatinus fürdő minőségi felújítása a Média Építészeti Díjának átadóján.
Százötven éves a posta
2017. november 18. 10:42
Kerek évfordulót ünnepel idén a Magyar Posta. Tartsanak velünk, korabeli fotók segítségével idézzük fel az elmúlt másfél évszázadot, a királyi postától a liberalizált postai szolgáltatásokig!
Több milliárd jut az újpesti sportlétesítményekre
2017. november 16. 12:40
2020-ig hatmilliárd forint jut Újpest és az UTE sportlétesítményeire. Felújítják a boksz- és birkózó csarnokot és jégcsarnok is épül.
Ég és Föld között – kiállítás a Várkert Bazárban
2017. november 16. 12:29
Hogyan élt és jelent meg a Biblia világa a XX. századi magyar képzőművészetben? Lehet-e úgy megfogalmazni egy témát, hogy ne legyen olyan érzésünk, hogy ezt már oly sokszor láttuk, hogy közhellyé vált? A Várkert Bazár október 13-án nyílt kiállításán ezekre a kérdésekre is megpróbálhatunk válaszokat keresni.
Indul Csepel nagyszabású rehabilitációja
2017. november 15. 15:03
A csepeli Csillagtelepen a lakóépületek és a közterületek is megszépülnek, közösségi központ is épül.
Rózsakerttel fog újjászületni az Olof Palme Ház
2017. november 15. 14:37
Millenium Háza néven, a századforduló Budapestjére emlékezve és új rózsakert kialakításával újul meg az Olof Palme Ház.
A Millenium Házaként születik újjá az Olof Palme Ház
2017. november 14. 16:04
Kiállítóhelyként, kulturális közösségi térként nyílik meg Millenium Háza néven 2019-ben az újjászülető Olof Palme Ház a Városligetben.
Másfél milliárd forint jut népi műemlékekre
2017. november 14. 15:58
Mintegy 1,5 milliárd forintos pályázati keret áll rendelkezésre azoknak, akik a saját tulajdonukban lévő népi építészeti műemlékeket szeretnék felújítani.
Az egykori BM kórházba költözik az Építészeti Múzeum
2017. november 13. 12:38
A Városligeti fasori épületekbe költözik az MMA által fenntartott Magyar Építészeti Múzeum
A Nagy Fa – egy legenda a Vár tövében
2017. november 13. 12:29
A neve, ilyen egyszerűen, de mégis indiánosan tekintélyt parancsolóan: a Nagy Fa. A legtöbben így ismerik azt az ősöreg japán akácot, amely a budai várlejtőn, a Déli rondella tövében nő.
Indul az Árpád-ház Program
2017. november 11. 10:51
A program célja, hogy az Árpádok öröksége méltó helyére kerüljön a magyar és az európai közemlékezetben.
Nagyobbra nő a városligeti színház
2017. november 11. 10:48
Nagyobb lesz a Fővárosi Színház az eredetileg tervezettnél.
Támogatja a kormány a Fonó felújítását
2017. november 9. 21:27
Szükségesnek látja a Fonó Budai Zeneház felújítását a kormány, 50 milliót juttat e célra.
Ötvenmillió jut a Planetáriumra
2017. november 9. 21:24
Ötvenmillió forintot biztosít a kormány a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Budapesti Planetárium felújításának előkészítésére a központi költségvetésből.
Több pénz az Operaház felújítására
2017. november 9. 14:22
A felújított Operaház megnyitásának határideje 2019. január 1-jére módosult.


