Olyan kezdeményezések fűződnek Széchenyi Ödön nevéhez, mint a budavári sikló, alapító választmányi tagja a Budapesti Hajósegyletnek, egyik ötletadója a Svábhegyi Fogaskerekű Vasútnak, valamint alapítója a budapesti Önkéntes Tűzoltóságnak és a 12 fizetett tűzoltóval megalakult Hivatásos Tűzoltóságnak. Széchenyi Ödön fiatalkori utazásai során bejárta a világot, a tűzoltóság eszméjét is Londonból hozta, ahol hivatalos minőségben volt jelen az 1862-es londoni világkiállításon.

Az 1867-es párizsi világkiállításra is ellátogatott, tette ezt úgy, hogy azzal összeurópai feltűnést keltett. Ugyanis előtte az európai belső vízi utakon még senki nem tette meg ezt az utat. A nem mindennapi kalandra építtette meg Hableány nevű gőzösét Höcher Adolf tervei alapján Hartmann József újpesti hajógyárában. A hajó nem volt nagy, hossza 20 métert tett ki, szélessége mindössze 3,66 méter volt, azaz alig volt nagyobb egy mai csuklós busznál. A hajó merülése mindösszesen 46 centiméter volt, ez ideálissá tette a belvízi utakon való közlekedésre. Maga Széchenyi Ödön a hajót így jellemezte: „Mindenekelőtt tehát oly nagyságú hajót építettek, amely úgy hosszúságra mint mély járatára és szélességére nézve a legkisebb mélységű s legkeskenyebb folyókban illetőleg csatornákban használható legyen.” A meghajtásról egy 6 lóerős gőzgép gondoskodott, ami a Hablány két oldalán található lapátkerekeket forgatta.

Széchenyi Ödön

Ödön nem utasként vett részt az úton. Már korábban a Dunagőzhajózási Társaság hajóin önkéntes szolgálatot teljesített, hogy gyakorlati tapasztalatokat szerezzen, és nemsokára I. osztályú hajóskapitányi vizsgát tett. Ödöntől nem állt messze a gyakorlati tapasztalatok gyűjtése, Londonban is kétkezi munkával tanulta ki a tűzoltóságot. A kapitány tehát Széchenyi Ödön volt, a kormányos Folmann Alajos, aki az Egyetértés Pest Hajóklub elnöke volt. A hajó legénységéhez tartozott még egy gépész, egy fűtő és egy szakács.

Az utazás 1867. április 6-án indult, és 43 nappal később, május 18-án ért véget Párizsban. Az útvonal a Dunán vezetett a Lajos-csatornáig, amelyen keresztül érték el a Majna–Rajna vízi utat. A Rajnáról hajózható csatornákon keresztül értek a Marne folyóra, majd a Szajnára és így Párizsba. A Lajos-csatorna a Duna és a Rajna folyók vízgyűjtő területeit kapcsolta össze, I. Lajos bajor király építtette ki 1836–1845 között 177,6 kilométer hosszan, számos zsilippel, ám keskeny volt a nagyobb hajóknak, és ekkor komoly kereskedelmi forgalomra nem volt alkalmas.

A 2000 kilométeres út nem volt zökkenőmentes, szinte azonnal történt egy olyan meghibásodás, ami miatt Bécset már vontatva érte el a hajó, de itt sikerült a hibát kijavíttatni. A később is előforduló hibák mellett a zsilipeknél való várakozás is hátráltatta az utazókat. Mindemellett a német városokban mindenütt érdeklődve várták, a lapok írtak róluk. Április 25-én értek Passauba, május 2-án érték el a Majnát, majd egy rövid frankfurti szervizelés után május 6-án már Strasbourgnál jártak. Párizsban is várták a hajót a Jena hídnál, a kikötésnél Jules Verne fogadta az utazókat, akit az út és Széchenyi Ödön inspirált a Dunai Hajós című mű megírására.

Párizsban a Hableányt az akkor zajló világkiállítás kiállítási tárgyaként a VI. csoport 66. osztályába, a gépek közé sorolták, és aranyéremmel díjazták.

Ödön pasa

A Hableányt két alkalommal a francia uralkodó, III. Napóleon császár és Eugénia császárné is felkereste, és egy alkalommal rövid utazást is tettek vele. Széchenyi Ödönt a kontinens első áthajózójaként Becsületrenddel tüntette ki a császár. Széchenyi Ödön célja az utazással a figyelem felkeltése volt. Már 1862-ben, amikor hivatalos minőségben, kormánybiztosként tevékenykedett az 1862-es Világkiállításon, akkor is mindent elkövetett a magyar termékek népszerűsítéséért. Az út inspirációt adott másoknak is, még abban az évben 20 más hajó, csónak hajózott keresztül Európán.

A hajó a kiállítás egyik látványossága volt, Széchenyi nem akarta hazahozni, Párizsban eladta a híres léghajós-fényképésznek Nadarnak. Sajnos azonban a Hableány nem volt hosszú életű, hadiszolgálatot teljesített az 1870–71-es francia–porosz háborúban, majd porosz hadizsákmányként a Rajnára került, ahol 1874-ben kazánrobbanás miatt elsüllyedt.

Széchenyi Ödön élete ezután más fordulatot vett, a budapesti tűzoltóség sikeres megszervezése után 1874-ben Konstantinápolyba hívták, hogy szervezze meg a török főváros tűzoltóságát, ahol fényes karriert futott be – anélkül, hogy iszlám hitre tért volna –, 1878-ban ezredessé, 1880-ban pasává nevezték ki, 1899-ben pedig megkapta az akkori legnagyobb török kitüntetést, az Ozmanie-rend nagyszalagját. 1912-től az 1922-ben bekövetkező haláláig a török tűzoltóezredek és a tengeri tűzoltózászlóalj főparancsnoka, török császári táborszernagy volt.