Hatmilliárd forintos kormányzati támogatással újulhatnak meg 2020-ig Újpest, illetve az UTE sportlétesítményei. A korábban ismertetettekhez képest kibővült programelemeket és a hozzájuk szükséges kormányzati forrásokat a Magyar Közlönyben november 8-án megjelent kormányhatározat rögzíti.

A fejlesztéseket és felújításokat, valamint a jövőbeli terveket Őze István, az UTE klubigazgatója szerdán részletesen bemutatta.

A Megyeri úti területen teljesen megújul a központi irodaház, amelynek többek között vízvezeték-rendszere, illetve a kazánháza is elavult. A jégcsarnok új tetőszigetelést kap, a szintén elavult kazánház pedig lebontásra kerül, s kiszolgáló műhely épül a helyén.

Felújítják a boksz- és birkózó csarnokot, mert ezeket a sportágakat 30-40 évvel ezelőtt szinte kizárólag férfiak űzték, mára azonban ez jelentősen megváltozott, így mindkét nem számára meg kell teremteni a megfelelő feltételeket.

A Szilágyi út-Tábor utca területen jég- és curlingcsarnok épül – ez az egyik legnagyobb fejlesztés. Ennek a létesítménynek a kiviteli tervei februárra készülnek el, majd március elején indul a közbeszerzési eljárás, amelyet követően elkezdődhet az építkezés. Ugyanezen a területen meghosszabbítják az atlétikai pálya futófolyosóját, itt decemberre várják a terveket, s jövőre, amint beköszönt a jó idő, indulhat a munka.

A későbbre tervezett programelemekről Őze István elmondta, hogy kibővítenék a Megyeri úti területet, ahová egy versenyuszodát is szeretnének építeni, valamint egy Nemzeti Karate Akadémia létrehozása is szerepel az elképzelésekben. Tervezik a Duna-part újpesti szakaszának megnyitását is a nagyközönség előtt, valamint egy új kajak-kenu telep létrehozását, mivel a Tímár utcai létesítmény megtelt. Ehhez kapcsolódóan megjegyezte, a kajak-kenu szakosztálynak Ráckevén is szeretnének felépíteni egy telepet, mivel Budapesten nem lehet „időre menni" az edzéseken, Ráckeve viszont a nyugodtabb víz miatt erre tökéletesen alkalmas.

A legtávolabbi beruházásnak a Mexikói úti lőtér fejlesztését nevezte meg Őze István, ennek a terveit jövő szeptemberre kell a kormány elé vinni.

(MTI)