Ökrösdűlő, 1752 – így indul annak a nagyszerű területnek a története, amelyet ma Városligetként ismerünk. Legeltetőhely, mocsár és halászóterület. Mint a török után sokfelé elnéptelenedett magyar táj: dudva, muhar, ingovány. Nem árt, ha rácsodálkozunk: ebből vált alig ötven év múlva egy nagyszabású kertészeti terv nyomán pesti közparkká, Európában abszolút elsőként. Hogy aztán az évtizedek alatt újabb és újabb fejezetek következzenek az életében, egészen a jelenkorig.

Ahol a történet minden részlete megismerhető, az a Teve utcai intézmény, Budapest Főváros Levéltára aulája és első emeleti kiállítótere. Lenn tablókon kísérhetjük végig a ligeti kronológia egyes állomásait – ha nem is a jelenig, de a félmúltig –, valamint a Liget szerkezetének állandó változását.

Tablók az aulában (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

A belépő rögtön szembesül azzal, hogy a szórakozni vágyóknak milyen utat kellett megtenniük, hogy elérjék a szórakozást nyújtó ligetüket. A kiállítás tablói megmutatják, hogy a kezdeti mocsár hogyan szelídült csónakázótóvá és korcsolyapályává, a homok, a szántóföld és rét pedig gyönyörű fás, zöld területté, illetve milyen lett volna a Liget, ha kétszáz éve más döntés születik. Megtudhatjuk azt is, hogy a városból hogyan lehetett lóháton a Ligeten át egészen a Lóversenypályáig eljutni. A térképeket böngészve kiderül, hogy a Vajdahunyadvárával szemközti terület valamikor szintén tó övezte sziget volt, és az Andrássy utat akár egy magányos lovas szobor is lezárhatná a mai Hősök tere helyett; hogy a Széchenyi fürdő vendégeit szálloda és pálmaház is fogadhatná, és hogy valaha a Hősök terén szép pázsit mellett vezetett az út. Megannyi izgalmas felfedezés!

Az emeleti kiállítótér pedig az ínyencek terepe: itt eredeti dokumentumok, térképek, plakátok láthatók a tárlókban, és egy kis ízelítő is a Ligetről szóló irodalmi művekből. Igazi belefeledkezős, csemegézős tárlat ez, ahol mindenki találhat valami kedvére való érdekességet. Mi is felfedeztünk néhányat, tartsanak velünk!

Pest első lánchídja a városligeti kis szigetre (Forrás: BFL archívuma)

Padlopótól a merénylőig

A Városliget története nem pusztán az építészet vagy a kertművészet szempontjából érdekes. Hanem azért, mert évtizedről évtizedre újabb és újabb generációk jártak ide kikapcsolódni, szórakozni, sétálni, játszani vagy éppen enni-inni. Itt sűrűsödik két évszázad budapesti jókedve. A kiállítás készítői, a levéltár munkatársai, Fabó Beáta, Hidvégi Violetta, Jancsó Éva és Perczel Olivér ebben hoznak újat: a nagy történelmi tabló mellett számos apró, emberi, hétköznapi történetet is felvonultatnak.

Gondolta volna, hogy az első fásítási kísérletek (amelyek a maláriaterjesztő mocsarat és a futóhomokot lettek volna hivatottak felszámolni) az itt legeltető marhapásztorok ellenállásán buktak meg? Hogy sokáig a halászok voltak a terület fő bérlői? És azt, hogy az itt lekaszált füvet évről évre árverésen értékesítették? Mindezekről és más hétköznapi ügyekről, például a fatolvajok ellen felfegyverzett őrökről vagy ligeti hattyúk etetéséről is értesülhetünk a szépen kivitelezett tablókon.

Kiderül az is, hogy 1874-ben maga a főkertész leplezett le egy sorozatos bűntényt: Fuchs Emil egy nap tetten érte a padok eltulajdonítóját – a tolvaj addigra már 25 padot lopott el, és éppen tüzelőnek vagdalta össze az ülőalkalmatosságokat, amikor a kertész lefülelte… Egy másik tablóról megtudhatjuk, hogy 1880 tavaszán a nagy tó befagyott jege felolvadt, és orrfacsaró bűzt árasztott, ami nem is csoda, mert a jég alól 6 mázsa döglött halat, békát, rákot távolítottak el. Ugyanekkor a Nádor-szigeten olyannyira elszaporodtak a patkányok, hogy azok már az oly kedvelt hattyúkra is veszélyt jelentettek.

És van itt egy igazi „mi lett volna, ha…” történet is. Perczel Olivér bukkant rá arra a rendőrségi beszámolóra, amely szerint a nagy ezredéves kiállítás bontásakor az Iparcsarnokhoz közeli Apolló Kőolajfinomító Rt. pavilonjában egy gyanús dobozt találtak. Az állványzat alá rejtett szerkezetben jól égő fehér por volt, gyújtózsinórral ellátva. Vajon merénylet készült, talán épp a király ellen? Vagy valaki „csak” gyújtogatni akart? Netán biztosítási csalás állna a háttérben? A kiállítás pavilonjainak nagy része mindenesetre fából készült, tehát egy esetleges tűz valóban nagy pusztítást tudott volna okozni a korabeli Magyarország első számú presztízsrendezvényén.

Feszl pavilonterve (Forrás: BFL archívuma)

Mozi és körkép (Forrás: BFL archívuma)

Amálka és pavilon

Egy-egy kis helyszín története – mint cseppben a tenger – mutatja a nagy társadalmi változások történetét is. Ilyenre talált rá Hidvégi Violetta, aki egy kávét, édességet, frissítőket árusító építmény történetén keresztül a különböző korszakokba enged bepillantást. Az első emelet egyik tárlójában megcsodálhatjuk Feszl Frigyes eredeti akvarelljét az általa tervezett kis pavilonról: a háttérben lilán ködlenek a budai hegyek, az épületből barátságos fény árad, az est langymeleg. E kis látványterv alapján nem nehéz odaképzelnünk Gruber Amáliát, aki évtizedeken át, egészen 1897-ig vezette a roppant népszerű vendéglátóhelyet. „Alkalmam volt lelkiismeretes szorgalommal és eréllyel a finom, s különösen a női közönség számára a szigeten kellemes üdülést nyújtó szolgálatról és élvezetről gondoskodni” – vallotta Amálka a főváros tanácsának, amelynek tagjai évről évre kitartottak a talpraesett asszony mellett annak ellenére, hogy gyakran ráígértek (volna) mások az általa fizetett bérleti díjra.

A Széchenyi-szigeten álló kis épületet a millenniumi kiállítás alatt a mai Olof Palme sétányra helyezték át, ahol 1900 és 1909 közt Kolegerszky Viktor bérelte, illetve bővítette és modernizálta a kioszkot. Tőle a főváros szigorúan elvárta, hogy a vendéglő környékén rendet tartson, sőt a közvilágításról is gondoskodjon – de sajnos, amikor a város maga lett a gazdája, hagyta leromolni az épületet. Helyére 1938-ban virágkiállítási pavilon épült, a Feszl-féle épület azonban néhány hónapja újra megcsodálható, rögtön három példányban: ugyanis ezt a tervet követve építettek új pavilonokat az Állatkerttel szemben, a régi koszlott bódésor helyére.

Sétálók a Ligetben (Forrás: BFL archívuma)

Séta, móka, kacagás

A Liget: a pesti polgár jókedve. Legyen csak egy egyszerű séta vagy üldögélés ez a jókedv – a Csiffáry Gabriella irodalmi válogatásából készült tablókat böngészve ilyenre is találunk példát. De a fénykorban, a boldog békeidők utolsó évtizedeiben a szórakozás legkülönbözőbb nemeit találhatták meg itt a látogatók. Majometetés a ketrec rácsain át? Körhinta, hajóhinta, barlangvasút? Vagy éppen, ma így mondanánk, „18 karikás” szórakozások? Igény szerint mindre volt lehetőség a kiépülő állatkertben, a vurstliban, a millenniumi kiállításhoz kapcsolódó Ős-Budavár szórakoztatónegyedben vagy éppen a későbbi Amerikai majd Angol parkban. Ugyanitt, az emeleti kiállítótérben Brunner Attila összefoglalója nyomán a Fővárosi Kertészet és a Liget kapcsolatára is fény derül: hisz sokak számára a csodálatos növényzet szemlélése jelentette a legnagyobb kikapcsolódást.

De hogy a nosztalgia teljes legyen, a kiállítás elvezet a nem is olyan régi múltig. Találunk itt képeket az 1950-ben megnyílt Vidámparkról, láthatjuk a Petőfi Csarnok legendás koncertjeinek plakátjait is az Eddától a Kispálon át a Quimbyig. És azok a „tüskés” mászókák! Meg a cica alakú! No lám, kiderül, hogy a mi generációnk is ide járt szórakozni?

A levéltár valóban színvonalas, üdítően színes tárlatot állított össze, amely megfelelő alap lehet minden illetékes számára ahhoz is, hogy a Liget múltjához méltón szülessen újjá a következő években. De addig is, amíg ez megtörténik, nézegessék a kapcsolódó honlapot, de különösen ezt a jókedvű kis filmecskét.

Nyitókép: (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)