Mobilgát épül Csepelen: a másfél kilométernyi gátrendszer a szabadkikötőnél épül ki több mint egymilliárd forintból.

A kozbeszerzesek.hu nyomán a Magyar Építők azt közölte: az elmúlt évtized szélsőséges vízjárása miatt a már meglévő infrastruktúra önmagában nem tudja biztosítani a védelmet sem fizikailag, sem a jogszabályokban előírtaknak megfelelően.

Az Integrált Közlekedési Operatív Program (IKOP) által támogatott projektben 1580 méter hosszan épül ki vagyonvédelmi célú védvonal, amely a Szabadkikötő I. számú kereskedelmi medencéje melletti területre biztosít majd védelmet. A kikötő legalacsonyabb szakaszán kerül megépítésre, mellyel közvetlenül a kikötőt és áttételesen a lakosságot is védi, és csökkenti a közösségileg szükséges védekezési munkálatokat, tehát kiemelt közcélú beruházásnak tekinthető.