pályaudvar
Pestet és Budát jelentősen átformálta a vasút
2024. október 18. 11:00
A Pest–Vác és a Pest–Szolnok közötti gőzvontatású vasútvonalak építése 180 évvel ezelőtt kezdődött el. Az évforduló alkalmából azt nézzük meg, hogyan alakította át a vasút a fővárost.
Vagonlakók Budapesten – Akiket elküldtek, és akik önszántukból jöttek
2024. június 18. 17:00
A 100 évvel ezelőtti összesített adatok szerint a trianoni döntéssel elcsatolt országrészekből 1924-ig több mint négyszázezren települtek át Csonka-Magyarország területére, főként Budapestre. A szülőföldjüket elhagyni kényszerült, földönfutóvá vált emberek lakhatását jó ideig lehetetlen volt megoldani, sokan éveken át ugyanabban a vagonban laktak, amelyben megérkeztek a fővárosba.
Egy megszűnt teherpályaudvar a főváros kellős közepén
2024. január 16. 15:00
Egykor Budapesten, a mai Corvinus Egyetemnél, a Fővám téren vasúti teherpályaudvar működött. Az 1879-ben átadott pályaudvar a vámköteles áruk fel- és leadására szolgált, és egészen 1933-ig volt használatban. Miért kellett ide, a város közepére egy teherpályaudvar, és hol is volt pontosan?
Budapest első pályaudvaráról 175 éve gördült ki a vonat
2021. július 15. 9:00
Az első pesti indóházat 1846. július 15-én adták át, innen indult el aznap az első magyar gőzvontatású vonat Vácra, amely a Bécs felé vezető vasútvonal első szakasza volt. A vasúti közlekedéssel Pest központi szerepe megerősödött az országon belül, és jelentős fejlődést indított el. Olyannyira, hogy a vasúti forgalom az 1870-es évekre már kinőtte Pest első pályaudvarát.
Felújítanak több budapesti vasútállomást – A MÁV 2023-ig szóló programot indított
2020. január 6. 14:00
Látványos változáson esett át a közelmúltban több budapesti vasútállomás a MÁV felújítási programjának köszönhetően, így a Keleti pályaudvar, a Déli pályaudvar, Zugló, Kőbánya-Kispest és Kőbánya-alsó. A munkálatok több helyszínen az idén is folytatódnak, de a vasúttársaság szerint már mostanra is érzékelhetően javult az utasok komfortérzete.
Elkezdődik a Széna tér felújítása, megszűnik az autóbusz-állomás
2019. augusztus 7. 13:00
Szombattól megszűnik a Széna téren az autóbusz-állomás, hogy megkezdődhessen a tér felújítása. A parkolót megszüntetik, a buszállomás épületeit elbontják, a csatlakozó utcák érintett szakaszait is felújítják. Az ígéretek szerint nagyobb zöldterülettel rendelkező, kellemes közterület jön létre, kevesebb zajjal és jobb levegővel.
„Budapesthez méltó épület” – A fővárosi pályaudvarok története
2019. február 28. 10:01
Az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt a budapesti pályaudvarokat érintő fejlesztésekkel kapcsolatos bejelentések száma. De ismerjük-e a Nyugati, a Déli, illetve a Keleti pályaudvarok történetét? Az alábbiakban erről lesz szó.
Elbontanak több pavilont a Nyugati és a Keleti pályaudvaron
2019. február 15. 10:07
A Nyugati és a Keleti pályaudvaron elkezdődik a kereskedelmi szolgáltatások fejlesztése, aminek része a koncepcióba nem illő pavilonok elbontása.
Előkészítik a Nyugati és a Keleti felújítását
2017. október 30. 9:44
Végre megkezdődik a két nagy pályaudvar felújítási folyamata, ami azonban hosszú évekig eltarthat.
Nem zár be a Déli pályaudvar
2016. augusztus 19. 9:09
A kormányzat egyelőre nem számol a Déli pályaudvar bezárásával, viszont előkészítik a Kelenföldi, a Nyugati és a Keleti pályaudvar felújítását.
Déli pályaudvar: közeledik a vég?
2016. március 12. 16:48
Miután januárban már felmerült, hogy a kormány megvizsgálja a Déli pályaudvar bezárásának lehetőségét, és a heti Kormányinfón Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter ismét azt mondta, van olyan terve a kormánynak, hogy bezárja a Déli pályaudvart, csütörtökön megjelent a Magyar Közlönyben egy kormányhatározat. Ez arról rendelkezik, hogy két tárcavezetőnek meg kell állapítania, milyen fejlesztések szükségesek a vasútállomás kiváltásához, és milyen funkciókat lehet elhelyezni a területén.
Három égtáj pályaudvarai – A Délit bezárni nem kell félnetek? II.
2016. február 16. 10:10
A maga idejében elképesztően modern és korszerű volt, és megfelelő karbantartással ma sem nézne ki balkáninak a Déli pályaudvar, amelynek bezárása ismét téma lett. Milyen problémákat kell megoldani ahhoz, hogy a már többször „halálra ítélt” budai indóházat nélkülözhesse a vasút? Cikksorozatunk második része.
Három égtáj pályaudvarai – A Délit bezárni nem kell félnetek? I.
2016. február 15. 11:50
Mivel ismét – sokadszorra az elmúlt évtizedek alatt – felmerült a közelmúltban a budapesti Déli pályaudvar bezárásának ötlete, annak jártunk utána, hogy miért épültek a mai helyükre a nagy fővárosi vasútállomások, és hogy milyen problémákat kell megoldani ahhoz, hogy a már többször „halálra ítélt” budai indóházat nélkülözhesse a vasút. Cikksorozatunk első része.
További cikkeink
Kísérleti jegyértékesítés a 15-ös buszon
Kísérletképpen 60 éve, 1964. december 14-én új jegyértékesítést vezettek be a 15-ös autóbuszon, a vonaljegyet, amit nem a kalauztól kellett megvenni, hanem az árát, 1 forintot egy perselybe kellett berakni. A kísérlettel egyrészt a kalauzhiányt próbálták enyhíteni, másrészt a kaotikus budapesti jegyrendszer átalakítását készítették elő.
Építési engedélyt kapott a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutató Központ kialakítása
A IX. kerületi Hőgyes Endre 5. szám alatti Gyógyszerészeti Intézet és a Bakáts téren lévő egykori Schöpf-Merei Kórház épületének felújításával és bővítésével létrejön egy intézmény, mely az oktatást, a kutatást, valamint a gyógyszergyártást szolgálja majd. A munkálatok során helyreállítják a történelmi épületek homlokzatait is.
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20–26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillagcsúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.