Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a Figyelő című hetilap csütörtöki számában megjelent interjúban arról beszélt, hogy nem zár be a Déli pályaudvar.

Közölte: a kormányzat egyelőre nem számol a Déli pályaudvar bezárásával. Három jelentős, a budapesti vasúti közlekedést érintő projekt indul, bővítik a Kelenföldi pályaudvart, amit részben a 4-es metró miatti kötelezettséggel, részben a várhatóan épülő nagykórházzal indokolt. A második projekt a Nyugati pályaudvar és a Nyugati tér rekonstrukciója, és sort kell keríteni a Keleti pályaudvar felújítására is – mondta.

A Délivel kapcsolatban az a döntés, hogy a MÁV működésével össze nem függő, vagy feleslegessé vált tevékenységek – így a raktározás – elköltöztetésével tehermentesítsék a pályaudvart, mindez a személyszállítást egyelőre nem érinti.

(MTI)