Pesthidegkút

195888_benyog6_nyito.jpg Golgota a város felett: 20 éve újult meg Pesthidegkút kálváriája Ha egy olyan őszi kirándulásra vágyunk a budai hegyekben, ahol a színes lombok és a pazar kilátás megcsodálásán túl lelkileg is feltöltődhetünk, akkor bátran ajánljuk a Pesthidegkút feletti Kálvária-hegy megmászását, amelynek tetején három feszület és csaknem teljes körpanoráma fogad minket.
Átadták a pesthidegkúti Klebelsberg-kastély könyvtárát Ismét látogatható gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter híres könyvtára egykori pesthidegkúti kastélyában. Több mint ezer eredeti kötetet sikerült összegyűjteni a rekonstruált könyvtárszobába.
Az utolsó pillanatban mentették meg, ma már újra régi fényében tündököl a pesthidegkúti Klebelsberg-kastély Idén lesz 90 éve, hogy elhunyt gróf Klebelsberg Kunó, a Horthy-korszak első felének kultuszminisztere. De az idei évhez egy másik évforduló is kapcsolódik: öt évvel ezelőtt, 2017-ben a nagyközönség számára is megnyitották a néhai miniszter felújított, pesthidegkúti kastélyát, amely mára a főváros II. kerületének egyik kultúrtörténeti kincsévé vált.
Két szép szurdokvölgy Budapest határában Különleges szépségű helyeken kirándultunk, ezúttal a főváros határában, ez azonban semmit sem von le értékükből. A Remete-szurdok és az Alsó-Jegenye-völgy naponta emberek százait, ezreit vonzza a kellemesebb hétvégi napokon. A sok érdekességet rejtő túra egy nap alatt kényelmesen teljesíthető.
Már szerkezetkész a II. kerületben a Völgy utcai új iskolaépület Bokrétaünnepséget tartottak a II. kerületi Völgy utcában épülő Gyermekek Háza szerkezetkész épületénél. Szeptemberben már itt folytatódhat a tanítás, az új iskolaépület 350 diáknak biztosít modern körülményeket.
Szegényebb lett Budapest a 75 éve kitelepített németek elvesztésével Budafok, Budatétény, Nagytétény, Soroksár, Pesthidegkút. Ezeket a városrészeket járva a jellegzetes utcakép és sajátos hangulat emlékeztet rá bennünket, hogy valaha egy idegenből érkező, de itt hazára találó és gyökeret verő, környezetét szorgalmasan építő, saját kultúrát hordozó népelem: a magyarországi németek, általánosan elterjedt nevükön a svábok éltek. A II. világháború után egy szűk látókörű döntés, a népeket jókra és rosszakra osztó, a határon túli magyarságot ugyanígy sújtó kíméletlen intézkedés nagy részüket elűzte Magyarországról, amelyet hosszú időn át hazájuknak tekintettek. A 75 évvel ezelőtt kitelepített magyarországi németekre emlékezünk.
Kincseket rejt itt a környezet! – A Jane Goodall-tanösvényen jártunk A világhírű természetvédő és kutató, Jane Goodall többször járt már Magyarországon. Kevesen tudják, hogy van egy róla elnevezett tanösvény Budapesten, amelyet legalább egyszer minden budapestinek látnia kellene. Ez a II. kerületben található, annak is a belvárostól távolabb eső részén, Pesthidegkúton. De mit is keresett Goodall errefelé?
Elkészült az új óvoda Pesthidegkúton A II. kerületi Kadarka és a Szabadság utca sarkán új, száz férőhelyes óvoda épült, amely modern, tágas és otthonos környezetet teremt a gyermekek számára.
Nagy-Budapest létrehozásakor 24 Kossuth Lajos utca lett a fővárosban A mai Budapest nem természetes folyamat eredményeként létrejött város. Mesterséges egység, amelyet hatalmi szóval hoztak létre. A legutóbbi ilyen „felülről” jött döntés 70 éve volt, amikor a főváros mostani határai kialakultak, azaz a környező településeket Budapesthez csatolták.
Új óvoda épül Pesthidegkúton A tervezett Kadarka utcai óvoda hasznos alapterülete több mint ezer négyzetméter lesz.
A svábok kitelepítésére emlékeztek Pesthidegkútról az 1946 májusában induló vonatokra 1320 embert zsúfoltak fel.

További cikkeink