Szombaton adták át gróf Klebelsberg Kunó, Magyarország egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter egykori pesthidegkúti kastélyának könyvtárát – adta hírül az MTI. A pesthidegkúti kastély ma már kutatási helyként, képzési központként és akár szálláshelyként is várja az ide látogatókat.

A kastély gróf Klebelsberg Kunónak, Magyarország 1922 és 1931 közötti vallás- és közoktatásügyi miniszterének volt az otthona egészen az 1932-ben bekövetkezett haláláig. Ezt követően a kastélyban a gróf özvegye és a húga lakott, akik az épületet a II. világháborút követően rövid időre szálláshelyként bérbe adták. A kommunista diktatúra kiépülésével 1949-ben államosították a kastélyt. Az özvegyet kilakoltatták, a gróf négyezer kötetet számláló könyvtárát pedig teherautókra dobálták és széthordták.

Ismét régi fényében ragyog gróf Klebelsberg Kunó híres könyvtárszobája a pesthidegkúti kastélyban (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Ezt követően az épületben működött szakszervezeti iskola és egészségügyi intézmény is. Már hosszú ideje állt üresen, amikor 2008-ban az állam visszavásárolta a kastélyt, amelynek állapota ekkorra már jelentősen leromlott. A rekonstrukció 2013-ban vette kezdetét, és 2017-re fejeződött be. Ahogyan a többi helyiségben, úgy a könyvtárszobában is igyekeztek helyreállítani az eredeti állapotokat. A többezer kötetes könyvgyűjteményből öt év alatt ezret tudtak visszaszerezni a könyvtárszoba helyreállításához.

Ahogyan az MTI közleményéből is megtudható, a tervek szerint a kastély és a könyvtár a jövőben kutatási központként működhet többek között a Kárpát-medence és a határon túli magyar fiatalok számára is.

Forrás: MTI

Nyitókép: Átadták a Klebelsberg-kastély könyvtárát (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)