Buda maga is mesterségesen alakult ki, hiszen a mai Várhegyen lévő település IV. Béla parancsára jött létre a tatárjárás után, amikor is az uralkodó a pesti lakosok egy részét a jobban védhető budai hegyre telepítette át.

Pestet, Budát és Óbudát 1849 nyarán a Szemere-kormány rendeletileg egyesítette, hogy azután ez az új város pár hét múlva megszűnjön. 1850-ben Buda és Óbuda parancsra egyesült. Nem sokkal később a három várost közös közigazgatási egységbe szervezték, de ez az egység sem állta ki az idő próbáját, pár évig élt csak. 

Csepel az 1920-as években (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

1873-ban viszont hosszú előkészítés után megtörtént a városok egyesítése. Az akkori Budapest jóval kisebb volt, mint a mostani, nem volt része például Albertfalva, Csepel, Budafok vagy Újpest. Természetesen ezek a települések szoros kapcsolatban álltak a fővárossal.

A városhatár kiterjesztésének gondolata a XX. század elejétől felmerült, több tervezet is készült, de a döntés mindig csúszott. Bárczy István polgármester és Harrer Ferenc készítette el az első szakmailag is megalapozott tervet Nagy-Budapestre. (A mintát az 1890-ben létrehozott Nagy-Bécs adta, akkor Bécs területét jelentősen megnövelték.) Azonban az I. világháborúig nem született döntés Budapest határainak módosításáról. 

A két világháború között továbbra is napirenden volt a kérdés, valójában ekkor is növekedett Budapest, 1930-ban nemcsak új kerületi beosztás született – ekkor jött létre az I. kerületből kialakított két új kerület, a XI. és a XII. kerület –, de Budapesthez csatolták a Csepeli szabadkikötő területét is. 

Nagy-Budapest közeli és távoli községei (Fotó: Dr. Haltenberger Mihály: Nagy-Budapest falvai, in: Városi Szemle, 1947, 78. szám) 

1937-ben pedig a Budaörsi repülőtér területe került Budapesthez. Ugyanebben az évben a Fővárosi Közmunkák Tanácsának hatáskörét kiterjesztették 7 környező városra és 17 további településre, amelyek között a később Budapesthez csatoltakon túl Vecsés község is tartozott. 
1940-től elkezdődött egy szakmai előkészítő munka Budapest új határainak kialakítására. Nemcsak az volt a cél, hogy Budapest nagyobb legyen, hanem hogy a városhatáron belülre kerüljenek olyan területek, ahol ipari és lakóövezeteket lehet kialakítani. 

Cinkota 1939-ben (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A Nagy-Budapest kifejezés ekkor már használatban volt, de nem volt egységes értelmezése, azaz nem volt konszenzus arról, mely települések fognak a kiterjesztett Budapesthez tartozni. Az, hogy mit neveztek Nagy-Budapestnek, sok mindentől függött, ugyanis minden elképzelés más-más határt képzelt el. Dr. Gőbel József 1946-ban a Városi Szemlében megjelent „Nagy-Budapest a rendeletek tükrében” című tanulmányában ezt írta: 

„Nagy-Budapest kialakítása azonban sajnos, nem ilyen egyszerű. Mert ha valóban így lenne, nem kellene mást tennünk, mint az élet kialakította tényt egyszerűen tudomásul vennünk és ennek következményeit minden további fontolgatás nélkül levonnunk. Pedig az élet, ha közelebbről megvizsgáljuk, eddig még távolról sem oldotta meg Nagy-Budapest kialakítását.  […] Az 1940. évben pl. egyedül csak a munkabérmegállapítás szempontjából huszonhétféle »Nagy-Budapest« volt.”

A szakmai tervezet 1948-ra készült el, amelyet részletes fejlesztési koncepció támasztott alá. Mégis az 1950. január 1-től érvényes Nagy-Budapest döntést a kommunista párt – amely a döntéssel megvárta, hogy az ország szovjet mintára kialakított alkotmánya és ezen belül a települések önállóságát megszüntető tanácsi rendszer életbe lépjen – kizárólag a saját érdemeként láttatta, az egész előkészítő folyamatot pedig letagadta. Beszédes az egyébként rövid 1949. évi XXVI. törvény bevezetője: 

„A nagytőkések és földbirtokosok népellenes államhatalma évtizedeken keresztül gátolta a Budapesttel szomszédos főleg munkáslakta településeknek a fővárossal történő egyesülését. A mult reakciós rendszere ezzel is megakadályozni törekedett az ország központjában, a főváros önkormányzatában a munkásosztály politikai befolyásának érvényesülését. Az elmult rendszernek ez a merev ragaszkodása a gazdaságilag összefüggő s egymásra utalt településeknek mesterkélt közigazgatási elkülönítéséhez a Budapest környékén lakó dolgozóknak gazdasági lehetőségeik, kulturális életük és egészségügyi viszonyaik szempontjából súlyos hátrányokat jelentett.
A főváros és a környező települések dolgozóinak évtizedes vágya válik most valósággá azzal, hogy a Magyar Népköztársaság országgyűlése megteremti a fővárossal egy gazdasági egységet képező városok és községek közigazgatási egységét.”

 

Azaz szó sem volt arról, hogy a város határainak kiterjesztését szakemberek hada közel 50 éve vizsgálta, és szakmailag is előkésztette. Az nem volt megfelelő az új államrezsimnek. 1950. január 27-én, a Népszava újság nagy betűkkel adta hírül, hogy „Az egységes Budapest az MDP tervszerű munkájának eredménye.”

A törvény összesen 7 várost és 16 nagyközséget csatolt Budapesthez, így a főváros része, kerülete lett  Budafok, Csepel, Kispest, Pestszenterzsébet, Pestszentlőrinc, Rákospalota és Újpest addig önálló városa, valamint Albertfalva, Békásmegyer, Budatétény, Cinkota, Mátyásföld, Nagytétény, Pesthidegkút, Pestszentimre, Pestújhely, Rákoscsaba, Rákoshegy, Rákoskeresztúr, Rákosliget, Rákosszentmihály, Sashalom és Soroksár nagyközségek. 

Újpest az 1910-es években (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

A Budapesthez csatolt települések végső listája nagy egyezést mutat az 1937-es törvényben felsorolt településekkel, amelyekre akkor a Közmunkatanács hatáskörét kiterjesztették, annyi az eltérés, hogy Vecsés kimaradt a Budapesthez csatolt települések közül.

Az egyesítés nagyon sok következménnyel járt az érintett városokra. Többek között az új, 1949 augusztusában hatályba lépett népköztársasági alkotmány rendelkezéseinek megfelelően e városok és ezzel együtt Budapest önkormányzati önállósága megszűnt, az egyesített város 1 millió 58 ezer fős lakossága pedig 531 ezer fővel nőtt. Az egyesítéssel az új Nagy-Budapesten számos hasonló nevű utca lett, például huszonnégy Kossuth Lajos, Petőfi Sándor, Arany János vagy József Attila utca lett hirtelen. 

Nyitókép: Nagy-Budapest közeli és távoli községei, részlet (Fotó: Dr. Haltenberger Mihály: Nagy-Budapest falvai, in: Városi Szemle, 1947, 7–8. szám)