Klebelsberg Kunó (1875 –1932), a magyar iskolarendszer megreformálója 1923-ban vette meg az – akkor még nem a fővároshoz tartozó Pesthidegkúton található – épületegyüttest és a körülötte lévő parkot az előző tulajdonostól, a Parsch családtól. A Templom utca 12–14. szám alatti telken akkor még csak egy főépület és néhány gazdasági épület állt; ezeket a miniszter később átépíttette, és új épületrészeket is emeltetett.

A Klebelsberg-kastély kert felőli szárnyának hátsó homlokzata (fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az építkezés első szakasza 1926-ban, a második 1930-ban fejeződött be, így az 1932-ben paratífusz okozta szívbénulás következtében elhunyt kultuszminiszter sajnos nem sokáig élvezhette az elkészült kastély kényelmét és parkjának nyugalmát. Halála után özvegye, lasztóczi Botka Sarolta Ottília (1878–1964) élt itt, majd az államosítás után SZOT-üdülő, iskola és pszichiátria is működött a kastély falai között. A rendszerváltást követően pusztulásnak induló épületegyüttest az utolsó pillanatban mentették meg a teljes enyészettől.

A felújított kastély mellett tablókon mutatják be az épületegyüttes történetét (fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A mai Klebelsberg-kastély története egészen a XVII. századig nyúlik vissza. Akkoriban egy földesúri udvarház és egy vendégház állt itt. E század végén Kurcz (Kurtz) János Ignác báró, I. Lipót császári és királyi kamarása volt Hidegkút birtokosa, aki az udvarházat és gazdaságát egy serfőző házzal bővítette. (Az épület alatt volt a „folyékony kenyér” elkészítéséhez szükséges, kúttal is rendelkező úgynevezett érlelőpince.)

A mai Batthyány tér helyén vendéglőt is működtető báró keveset tartózkodott itt, leginkább a gazdatisztje lakott az itteni udvarházban. Kurcz német területekről – a Fekete-erdő és a Rajna vidékéről – telepeseket hívott Hidegkútra, akiktől jelentős adókedvezmény fejében a település felvirágoztatását várta. Kezdeményezését siker koronázta: Hidegkút fejlődésnek indult, főként a bortermelés és a növénytermesztés vált jelentőssé; a helyiek a portékáikat többnyire a budai és óbudai piacokon értékesítették. A német telepesek leszármazottai közül még ma is sokan itt élnek, erről tanúskodnak – csak hogy néhány példát említsünk – a Holtzinger, a Klostermayer és a Schenfeldner családnevek.

A báró 1713-ban bekövetkezett halála után özvegyétől, Constantia Theresia Delmontól – peres úton – Buda szabad királyi város, majd a Magyar Királyi Kamara szerezte meg a hidegkúti birtokot az udvarházzal együtt. Később a település Mohács előtti urai, a Podmaniczkyak örökösei – a Terstyánszky és a Szunyogh család tagjai – visszaszerezték a Kamarától Hidegkút egy részét, így az udvarházat is, de ők sem laktak itt tartósan.

A birtok – a rajta álló kúriával együtt – a XIX. században került a Parsch család tulajdonába, akiknek leszármazottja, Parsch Valentina és férje, Gyulay Sándor – Pesthidegkút főjegyzője – 1923-ban eladta azt Klebelsberg Kunónak és feleségének. Az ingatlan tulajdonjogát nem a kultuszminiszter, hanem felesége, Botka Sarolta jegyezte.

A Templom utca felőli népies épületszárny, emeletén fából faragott erkéllyel (fotó: Klebelsberg Kastély)

A kúriát a fentebb említett, két ütemben történt felújítás és bővítés során egy U alakú és változatos tömegformálású épületegyüttessé varázsolták. A belső udvarra a Templom utca felől egy népies épületszárny nézett, emeletén egy fából faragott erkéllyel; a kert felőli szárnyon pedig egy timpanonos, klasszicizáló-barokkos rizalitot alakítottak ki. Ez alatt eredetileg egy tornác volt az oszlopsor mögött.

Utóbbi épületrész kertre néző homlokzatának emeletén egy négy oszlopon nyugvó, erkélyes portikusz kapott helyet, a főbejáratot pedig a Klebelsberg család kovácsoltvas címere díszítette. Klebelsberg és felesége 1926-ban költözött be a kastélyba, de általában csak a nyarakat töltötték itt, a budai hegyek által körülölelt festői környezetben.

Gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter pesthidegkúti kastélyának könyvtárában, 1930-as évek eleje (fotó: Czvek Gyula, Magyar Filmiroda,  Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fotótár)

Klebelsberg Kunó és felesége, Botka Sarolta portréja a kastélyban (fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A község még ebben az évben díszpolgári címmel tisztelte meg Klebelsberget, és a falu főutcáját, a korábbi Budai utat is róla nevezték el. Felesége, Sarolta pedig egy, abban az időben még névtelen utca névadója lett.

A kastélyban az átépítések tehát már korábban megkezdődtek a házaspár és a kor arisztokrata igényeinek megfelelően. A komfortos kastélyban volt vezetékes víz, központi fűtés (kapcsolódó szellőzőrendszerrel), WC és két-két fürdőszoba. Utóbbiak felszereléséhez fajansz mosdótál, fürdőszobapolc, kádbelépő, pohár- és szappantartó, öntöttvas kád tartozott. A hajdani udvarház belső tereit négy Zsolnay-cserépkályhával fűtötték.

A felújított belső terek méltóak a kastély egykori hangulatához (fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Klebelsbergék rezidenciája rendelkezett ebédlővel, szalonnal, télikerttel és egy 4000 kötetes könyvtárral. Az egyik melléképületben széntároló pincét, mosókonyhát, garázst és sofőrlakást alakítottak ki, a pinceszinten található kút vizét pedig motoros szivattyú segítségével vezették be a kastélyba.

A kastély körül – az udvarból és a belső telekrészből – gyönyörű parkot hoztak létre, amelynek díszkútját kovácsoltvas oszlopokkal ékesítették. Az öntözést vezetékes vízzel és csapok segítségével oldották meg. Egy pergolát is emeltek a parkban, itt kutyaházat, galambdúcot és virágtartó ládákat helyeztek el, de látványos elem volt még a rózsalugas és a patak is, amely felett egy kis híd ívelt át.

A kastély udvara a díszkúttal (fotó: Klebelsberg Kastély)

A kastély parkjának részlete (fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A kivitelezési munkálatokhoz – például burkolás, villany- és vízvezeték-szerelés – a fővárosból hívtak szakembereket, az építőanyag fuvarozását, a kertépítést azonban helyi napszámosok végezték minden héten hétfőtől szombatig. A község asszonyai, leányai közül is sokan dolgoztak a kastély újjáépítésén segédmunkásként: leginkább a kőművesek munkáját segítették, majd az elkészült kastélyban takarítást vállaltak.

1931-ben a Bethlen-kormány lemondott, és így – a szokásoknak megfelelően – Klebelsberg Kunónak is távoznia kellett miniszteri posztjáról. Az 1932-ben bekövetkezett haláláig már folyamatosan itt lakott a feleségével. Férje halála után Sarolta nem ment újra férjhez, visszavonultan élt egykori közös otthonukban, ám az számára – Klebelsberg nélkül – túlságosan nagynak bizonyult. Ezért beleegyezett, hogy az egykori sofőrlakásba beköltözzön a helyi csendőrőrs, de maradt hely a Pesthidegkúti Görgei Artúr cserkészcsapat részére is.

A kastély udvara (fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az özvegy 1949-ig élt a kastélyban, akkor az ingatlant államosították, és – juttatás címén – a Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) kapta meg, amely iskolát kezdett működtetni az épületegyüttesben, de két szobát még meghagytak Saroltának és húgának, Mártának.

Sarolta 1950 novemberében még teázni hívta Herczeg Ferenc írót pesthidegkúti otthonába, 1951-ben azonban húgával együtt kitelepítették; először egy ideiglenes szálláshelyre, ahol Márta meghalt. Saroltát végül egy tanyára, a mai Békés megyében található Okányba költöztették, Klebelsberg Kunó kb. 4000 kötetes könyvtárát pedig teherautóra rakva ismeretlen helyre szállították. 1953-ban Hamvas Endre csanádi püspök járt közben Sarolta érdekében, hogy Szegedre költözhessen. Itt, a püspökség oltalmában élt 1964-ben bekövetkezett haláláig, és élete utolsó éveiben itt írta meg emlékiratait. Utóbbiakat 1992-ben adták ki könyv formájában; az olvasmányos műben természetesen a pesthidegkúti kastély is megjelenik:

„Belépek az íves kapun a hatalmas négyszögletes udvarra, és körülnézek. Három oldalán épületek. Szemben a mi kúriaszerű oszlopos tornácos házunk […]. Az udvar közepében, süllyesztett füves táblában szobrász alkotta puttók tartanak virágokat, s a ház előtt olaszos vasíves kőkút áll. Azon is futórózsák, mint mindenütt, föl a tetőkig. A tornác közepén bejutok a hallba, melyből falépcső vezet a fönti hálószobákhoz. Onnan tovább jutok a középső magasított szalonba. Szemben a teraszajtó és két hatalmas ablak, azokon s a bejáróajtón piros selyemfüggönyök, üvegcsillár, jobbra a fehér márványkandallón sévres-i bisquit [matt porcelán – a szerző] csoport, körülötte hímzett virágos fotelok (saját hímzésem). Mennyi melegséggel, emlékkel fogad jobbra a könyvtárszoba barna faburkolatával, mennyezetével, polcokkal. A 4000 kötet szépen bekötve, szeretettel rendezve körül, egészen a tetejéig. Zöld, hímzett tájképes karosszékek, piros damaszttal takart dívány, faragott kerek asztal, olasz muranói nagy kék álló üveglámpa ernyővel, mely, ha világít, olyan, mint a kék olasz égbolt felhőivel. Innen végiglátok a szobán a télikertig. Akörül ablak, benne óriás pálma s a párkányokon virágok. […]

A középső szobából nyílik a terasz, régi magyar hímzett takarókkal, párnákkal. Innen kitárul a kert, lépcső vezet le, két Wiener-Werkstätte [bécsi műhelyből származó – a szerző] szobor között. A ház előtt kereken feltöltött rész kerti foteljaiból, két rózsaszínt virágzó öreg vadgesztenyefák árnyékából, milyen jó is nézni a lefutó nagy pázsitot, kanyargós utakat, a kőkerítés tövében fakadó hidegkúti forrás keresztülfutását, középen kis tavacskával, melyből a virágsziget színfoltja oly élénken kitűnik! A kis patak, túlfolyó szikláján csobogva, rohan le liliomos partja közt, majd a nagyárokban továbbsietve s még kisebb források fölvétele után Óbudáig ér, ahol a Dunába ömlik. Ősrégi, vastagtörzsű fűzfa, jegenyék, hársfák tartottak árnyékot, melyekhez jó férjem ültette fenyők nemsokára csatlakoztak, tövükben az egész kertet elárasztó illatos erdei ciklámenekkel, melyek oly tömegesen virítottak. Minden, minden külön szól hozzám. Járom a gyümölcsöst, itt a kedvenc almafák, a körték, mézédes reine Claude-ok [Klaudia királynő – ringlószilva – a szerző], szilvák, barackok – Istenem, milyen szép is volt boldogsággal a szívemben ott élni!”

A kert felőli szárny felújított belső tere (fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Felújított belső tér a kastélyban (fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Rendezvényterem a megújult épületegyüttesben (fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A II. világháború után kialakuló új rendszer ideológiájába nem illett bele Klebelsberg személye, így a település főutcáját 1945-ben Ady Endre útra (majd 1961-től Hidegkúti útra) keresztelték át. 1950-ben Pesthidegkút nagyközséget Nagy-Budapesthez csatolták, 1964-ben pedig a Sarolta utcát is átnevezték: Galóca utca lett az új neve, igaz, addigra már nem sokan emlékeztek arra, ki is az utca eredeti névadója. Az átnevezés indoka egyébként az volt, hogy a II. kerületben már volt egy Sarolta utca.

Az 1956-os forradalom alatt a kastély a pesthidegkúti nemzetőrök főhadiszállásaként szolgált, annak leverése után a menekülő forradalmárok fegyvereiket a parkban lévő ászokpincében (gerendatalapzaton álló boroshordókkal berendezett pince) rejtették el. Ezt követően a bevonuló szovjet csapatok fészkelték be magukat a megrongálódott kastély falai közé.

A Szakszervezetek Országos Tanácsának iskolája 1954-ig működött az épületben, ezt követően – 1958-ig – ugyanezen szervezet üdülőt létesített itt. Ezután – 1958 és 1970 között – a Pest Megyei Tanács Tüdőszanatóriuma, majd 1970 és 1978 között a Rókus Kórház pszichiátriai és belgyógyászati részlege, 1978-tól pedig a Semmelweis Kórház pszichiátriai osztálya kapott otthont az egykor szebb napokat látott kastélyban. Igaz, utóbbi 1999-ben történt kiköltözéséig az épületet többször átalakították, de könyvtárterme és Klebelsberg egykori dolgozószobája berendezésével, díszeivel együtt épségben maradt.

 

A romos Klebelsberg-kastély a felújítás előtt, 2010 körül (fotó: masodikkerulet.hu)

1999 után azonban az épületegyüttes lakatlanná vált, műszaki állapota rohamosan romlani kezdett, és mialatt tulajdonjogáért elhúzódó viták és pereskedések indultak, rendbehozatalával érdemében senki sem törődött. A kastélyba hajléktalanok húzódtak be, belső berendezését vandálok kezdték elpusztítani: az ajtókat letépték, a lépcsőház korlátját kitörték, a gyönyörű Zsolnay-cserépkályhákat szétverték, a kert szobrait pedig ledöntötték.

A 2008-ban újra állami tulajdonba – a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kezelésébe – került épület felújításának megkezdéséig továbbra is üresen állt, életveszélyessé vált. Bár őrző-védő szolgálat őrizte, de ekkorra már a tető több helyen beázott, az ablakok kitörtek, a falak nedvesedtek, a parkettát felszedték, mindent törmelék és szemét borított. Csupán a park őrizte meg valamelyest egykori szépségét.

A felújított Klebelsberg-kastély kert felőli szárnya (fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Szállodai szoba az egykori kastélyban (fotó: Klebelsberg Kastély)

„Kultúra nélkül nincs Magyarország” – olvasható a Klebelsberg Kunó-idézet a recepció melletti teremben (fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az épület fennmaradásáért és újjáépítéséért a helyi lakosok, civilek, művészek, tudósok évekig küzdöttek, végül 2013-ban döntött úgy a kormány, hogy megmentik Klebelsberg Kunó egykori otthonát. Az 1,15 milliárd forintból felújított kastélyt és a parkját végül 2017-ben adták át a nagyközönség számára, ma a Klebelsberg életét bemutató emlékház, szálloda és kulturális rendezvényközpont működik benne. A néhai kultuszminiszter rezidenciája így az utolsó pillanatban menekült meg a teljes pusztulástól.

Nyitókép: A felújított Klebelsberg-kastély kert felőli szárnya (fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)