A Magyar Építők beszámol arról: kihirdették az Egészséges Budapest Programban felépülő három budapesti centrumkórház tervpályázatának győzteseit. 

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) óriásprojektjeiben zöldmezős beruházásban a XI. kerületi Dobogón felépülő Dél-Budai Centrumkórházat az M-Teampannon Kft. és Rutkai Pál András tervezi meg benyújtott pályázata alapján; az Egyesített Szent István-Szent László Kórházból jelentős bővítéssel átalakuló Nagyvárad téri Dél-Pesti Centrumkórház pedig a ZDA-Zoboki Építésziroda Kft. elképzelései alapján készülhet el.

Dél-Pesten jelentős mértékű új építkezéssel és teljes körű modernizációval, egykapus és ezáltal gyorsabb és közvetlenebb ellátásra alkalmas létesítményként születik meg a régi komplexumból az épületegyüttes. Az EBP keretein belül korábban 188 milliárd forintot különítettek el a fejlesztés előkészítésére és kivitelezésére, illetve 190 ezer négyzetméternyi új egészségügyi tér kialakítását jelentették be.

A közvetlenül az M3-as metró vonaláról, a Nagyvárad téri aluljáróból elérhető főépületben rögtön a megfelelő helyszínre irányítják majd a betegeket, a korábban is említett egykapus módszerrel.

A Szent István Kórház területén egy teljesen új épületegyüttes születik, mivel a 150 éves épületek jelenleg nem alkalmasak az elvárt modern orvosi technológia alkalmazására. A bejárati pavilon megőrzése mellett a létesítmény két fő egysége az intézmény fogadó tereként funkcionáló Campus-kert és az intézmény főépülete lesz.