A közelmúltban zeneiskola céljára újították fel azt a Damjanich utca 4. szám alatt álló iskolaépületet, amelyet az Erzsébetvárosi Önkormányzat 2021. február 8-án, hétfőn a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) átalakítása ellen tiltakozó hallgatóknak adott át. A hivatalos bírósági dokumentumok szerint a Szigetmonostoron működő, 2021-ben bejegyzett Freeszfe Egyesület tagjai a térfoglalás jeléül az épület első emeleti erkélykorlátján el is helyezték a hatalmas tenyeret ábrázoló emblémájukat, amelyen a járkelők az épületet birtokló egyesület nevét is olvashatják.
A Damjanich utca 4. számú épület napjainkban (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)
Az Erzsébetvárosi Önkormányzat január 13-án tette közzé pályázati felhívását a Damjanich utca 4. szám alatti iskolaépület kulturális célra történő hasznosítására. Az ingatlan pályázati úton történő bérbeadásának terve azért is keltett meglepetést, mert ezt az épületet Erzsébetváros előző vezetése a képviselő-testület egyhangú támogatásával a jelenleg több helyszínen működő, 600 fős Molnár Antal Zeneiskola számára újítatta fel, mégpedig az önkormányzat saját kötségvetéséből, több száz millió forintból, s a célnak megfelelően a zenei oktatáshoz szükséges hangszigetelt termeket alakítottak ki benne.
Ám a pályázati kiírásból már egyértelműen látszott, hogy a jelenlegi önkormányzat nem kívánja átadni az épületet a zeneiskolának, ugyanis az értékelési szempontok között a maximálisan elérhető 100 pontból 30 pontot kaphatott az, aki „képzőművészet, színház- vagy táncművészet” számára kívánja igénybe venni az épületet, ám egyetlen pont sem járt annak, aki zeneiskolai célra szeretné inkább hasznosítani.
A Damjanich utca 4. szám alati iskolaépület felújítását 2018-ban kezdték meg és 2019-ben fejezték be (Fotó: Google Streetview)
A pályázati felhívásra nem a most januárban bejegyzett Freeszfe Egyesület jelentkezett, hanem a Színház- és Filmművészeti Egyetem (korábban főiskola) mellett 1992-ben létrehozott Várkonyi Zoltán Alapítvány, amely az egyetem Vas utcai székházát elfoglaló, az intézmény átalakítása ellen tiltakozó hallgatók mellé állt. Erre a megoldásra azért volt szükség, mert az alapítvány kedvezményes bérleti díjra jogosult, míg a frissen alapított Freeszfe Egyesület nem tudott volna élni ezzel a lehetőséggel. (Az egyetem honlapján található információk szerint az SZFE alapítványa korábban a hallgatóinak és oktatóknak nyújtott támogatásokat művészi és oktatási munkájuk segítésére.)
A Várkonyi Zoltán Alapítványnak – mint elvileg minden más pályázónak – a kiírást követően 2 hete volt arra, hogy az 1345 négyzetméteres ingatlan hasznosítására megfogalmazza az elképzeléseit. (A pályázati kiírás szerint az 1345 négyzetméterbe nem számították bele az ingatlanon lévő egyéb felépítmények, valamint a pinceszint területét sem, nem közölték, hogy ezek mekkorák, és az sem derül ki a felhívásból, hogy a bérlők ezeket a területeket is megkapják-e, ha megnyerik a pályázatot.)
Hangszigetelt helyiségeket alakítottak ki a zenesikolának felújított épületben
Az elbírálás meglehetősen gyorsan történt, hiszen a január 28-án 12 órakor lezárult határidőig beérkezett pályázatokat 2 órával későbbb, 14 órakor már fel is bontották. Mindemellett a szerződéskötés és a birtokba adás is meglehetősen gyorsan zajlott, s mint a február 8-i átadásról készült híradásokból és képekből is kiderült, az épület kulcsait a kerület polgármestere a Freeszfe Egyesületnek adta át (a nyertes és valószínűleg a szerződést aláíró Várkonyi Zoltán Alapítvány helyett).
Az ingatlant a Freeszefe Egyesület bérleti díj fejében vehette birtokba. A pályázati kiírásban az szerepel, hogy a bérleti díj négyzetméterenként 1520 Ft + ÁFA havonta, azaz összességében havi 2 044 400 Ft plusz áfa a fizetendő összeg, s valóban ennyi is jön ki, ha az 1345-öt beszorozzuk az 1520-szal. (Az ingatlanon lévő egyéb építmények és a pinceszint méretét nem számolva.)
De mégsem ennyit kell fizetnie az egyesületnek (illetve a bérleti jogot határozatlan időre elnyerő alapítványnak). A kiírásban ugyanis az is szerepelt, hogy a pályázók kedvezményeket is igénybe vehetnek, s ebben a képviselő-testület 144/2015. (III.25.) számú határozatának 12–14. pontja az irányadó. E pontok szerint 50 százalékos kedvezmény jár közhasznú egyesületek, alapítványok számára (e feltételnek nem felelt volna meg a frissen alapított Freeszfe Egyesület, mivel közhasznú szervezetté minősítéshez a közhasznú tevékenység mellett két lezárt üzleti év is szükséges), s emellett kulturális tevékenységre 30 százalos kedvezmény jár.
A Damjanich utca 4. számú épület 1928-ban. Ekkor a Német Birodalmi Iskola működött itt (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)
Ám az önkormányzat rendelete azt is tartalmazza, hogy együttesen legfeljebb 70 százalékos kedvezmény vehető igénybe. Így az 1345 négyzetméteres épület 2 044 400 forintos bérleti díjából 1 431 080 forintot engedhet el az önkormányzat, így a frissen felújított épületért az egyesület (illetve a helyette pályázó alapítvány) mindösszesen havi 613 320 forintot fizet (a pincét és a többi épületet pedig esetleg ingyenesen használhatja, de erről a pályázati kiírás semmilyen információt nem tartalmaz, azonkívül, hogy van pince, és vannak egyéb építmények).
Ám még ennek a bérleti díjnak a megfizetése alól is mentesül az egyesület (illetve a mögötte álló alapítvány) egy darabig, mivel a kormány közelmúltban hozott döntése szerint 2021 februárjától júniusig az önkormányzatok tulajdonában álló helyiségek után nem kell bérleti díjat fizetnie annak, aki meghatározott célra bérli a helyiséget.
Az épület használati jogát határozatlan időre kapta meg a Freeszfe Egyesület (a Várkonyi Zoltán Alapítványon keresztül). Az ingatlan tulajdoni lapja egyébként nem tartalmazza az épületek méretét, azon csak annyi szerepel, hogy az érintett 33520 helyrajzi számú ingatlan telke 2236 négyzetméteres, és egy „kivett iskola” található rajta. Ez az iskola 2004-ig az államé volt, ekkor került a Fővárosi Önkormányzat tulajdonába. Majd 2010-ben cserével jutott hozzá az Erzsébetvárosi Önkormányzat.
Az épület belső udvara 1928-ban (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)
További érdekesség, hogy az ingatlannak nem kizárólagos tulajdonosa a VII. kerületi önkormányzat, a telekből ugyanis 2017-ben 564 négyzetmétert megvásárolt a Budapest-Fasori Református Egyházközség. A földhivatali nyilvántartás szerint így az ingatlan most az önkormányzat és az egyházközség osztatlan közös tulajdonában áll.
Az egyesület számára most átadott iskolaépületről az erzsébetvárosi képviselő-testület a 2018. február 14-i ülésén úgy döntött, hogy abban a Molnár Antal Zeneiskola kapjon helyet, amely a kerület több épületében, szétszórtan működik. Még abban az évben el is kezdődött az új funkciónak megfelelő felújítás és átalakítás önkormányzati forrásokból, a zeneiskola bevonásával: az épületben a zenei oktatás sajátosságainak megfelelően zeneszobákat, próbatermeket, hangolóhelyiséget alakítottak ki, hangszigetelt ajtókat, ablakokat építettek be, az épület felszerelése több száz millió forintba került. A felújítás és átalakítás 2019-ben be is fejeződött, ám az új önkormányzat az épületet nem adta át a zeneiskolának.
A Damjanich utca 4., a Német Birodalmi Iskola udvara 1927-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 26820)
Magát a zeneiskolát is megdöbbentette, hogy a neki szánt és a zenei oktatás sajátosságainak megfelelően kialakított épületet végül más kapta meg. „Minden reményünket elvesztettük” – olvashatjuk többek között az intézmény által kiadott keddi közleményben.
„A VII. kerületi Molnár Antal Zeneiskola vezetősége, tanári kara, szülői munkaközössége és mintegy 600 tanulója megdöbbenve és elkeseredve vettük tudomásul, hogy a tegnapi napon az Erzsébetvárosi Önkormányzat a tulajdonában álló Damjanich u. 4. szám alatti ingatlant előzetes értesítés nélkül a Várkonyi Zoltán Alapítvány részére adta át használatra. Megdöbbenésünk oka, hogy az épületet 2019-ben kimondottan a zeneiskola számára, zeneoktatási tevékenységre alkalmassá téve újíttatta fel az akkori önkormányzat" – fogalmaz a zeneiskola közleménye.
A iskolaépület udvara 1936-ban (Fotó: Fortepan/Képszám: 146117)
A Damjanich utca 4., a felvétel a Német Birodalmi Iskola udvarán készült 1940-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 146288)
A Damjanich utca 4. szám alatti háznak a múltja is rendkívül változatos. Mivel jó ideje iskolaként tarták nyilván, ma már szinte feledésbe merült, hogy eredetileg lakóháznak épült, az egyemeletes épületet 1894-ben Jamniczky Lajos saját magának és testvérének, Lipótnak tervezte és építette.
Itt működött 1920-tól a német állam által fenntartott Német Birodalmi Iskola, melyet 1908-ban alapítottak a Budapesten dolgozó német, osztrák és cseh diplomaták és kereskedők gyerekei részére. Az iskolába 1913-tól más külföldi gyerekeket is fel lehetett venni, 1923-ban pedig, amikor már a Damjanich utcai épületben működött az intézmény, a magyar kormány is engedélyezte, hogy magyar gyerekek is tanuljanak az épület falai között. Később a szomszédos Damjanich utca 6. számú ház is az intézményhez tartozott.
A Damjanich utca 4., a felvétel a Német Birodalmi Iskola udvarán készült 1940-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 146294)
A II. világháború után az épületet rövid ideg a Szent István Gimnázium használta, majd itt működött a Szabad Színház társulata. Ezután 1952-től a Vasútgépészeti Technikum, majd jogutódja, a Mechwart András Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet diákjai tanultak a falai között, 1983-tól pedig a Kirakatrendező és Dekoratőr Szakmunkásképző Iskola (1999-től Dekoratőr Iskola) otthonául szolgált, annak 2007-es megszűnéséig. Ezt követően, 2010-ben került az ingatlan az Erzsébetvárosi Önkormányzat tulajdonába.
Nyitókép: A közelmúltban zeneiskolának felújított Damjanich utca 4. számú alatti épület (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció