Budapest

153908_ordogorom.jpg Tovább szépül az Ördögorom környéke Hat állomásból álló tanösvényt alakítottak ki a hegyvidéki Ördögorom védett környezetében.
Interaktív tanösvény a Budakeszi Vadasparkban Élményben gazdag természeti nevelésre ad lehetőséget a budai hegyekben található vadaspark új, interaktív tanösvénye. Az állatok kifutói melletti állomások számos megoldandó feladatot és kalandot kínálnak.
Szépségversenyen díjazták a magyar bélyeget Harmadik helyen zárt egy rangos bécsi bélyegversenyen a Magyar Posta Bánk Bán-bélyege.
A muzeológia központja lenne a Nemzeti Múzeum A Nemzeti Múzeum törekedni fog arra, hogy még nagyobb mértékben forduljon a nyilvánosság felé, ehhez még több eszközt találjon meg, még több fórumot alakítson ki, és még komplexebben mutassa be mondanivalóját a közönségnek.
Jön a várvédő gála Augusztus elején tartják a Budavári Palotakoncertet, ahol Offenbach szerzeményei is elhangoznak majd a tervek szerint.
A Műcsarnokba érkezik Szervátiusz Dózsája Július végétől a Szervátiusz-életműtárlaton látható a Dózsa György-szobor a Műcsarnokban.
Mozart és Beethoven a Vármegyeháza udvarán A Concerto Budapest Nyárestek részeként Mozart és Beethoven művei csendülnek fel a Pesti Vármegyeháza udvarán.
Bővül és megújul a Nemzeti Múzeum Hamarosan meghirdetik a Múzeumkert rekonstrukciós pályázatát és az MNM intézménye Pollack Mihály téri épületekkel is bővülhet a jövőben.
Megnyílt a Terror Háza '56-os kiállítása A Terror Háza Múzeum Egy akaraton 1956-2016 című új tárlatának látogatói testközelből élhetik át a forradalom legfontosabb pillanatait.
Szabadtéri kiállítás nyílt '56-ról A belvárosi Városháza parkban szabadtéri kiállítás nyílt az 1956-os lengyelországi és magyarországi eseményekről.
Budapest, fociváros Az elmúlt hetek a fővárosban (is) a futball körül forogtak: ünneplő tömeg lepte el több este is a körutat, és az utcákon, autókon, a házak falán is látható volt, zajlik az Eb. Utánajártunk, hogyan van jelen Budapesten a foci: a térképen, a szobrokban, az infrastruktúrában.
Elindulhat az új kongresszusi központ építése Finta József tervezte a MüPa melletti új kongresszusi központot, amelynek építkezése hamarosan megkezdődhet.
Döntés született a Csontváry-ötletpályázaton Véget ért a Csontváry Kosztka Tivadar alkotásait bemutató kiállítótérre kiírt ötletpályázat elbírálása: a nyertesek Budán valósítanák meg az épületet.
Húsz várunk és kastélyunk újulhat meg A Forster Központ segítségével, uniós forrásokból húsz várunk és kastélyunk újulhat meg a közeljövőben.
Harckocsi áll a Múzeumkertben A Nemzeti Múzeum '56-os kiállítása alkalmából T34-es harckocsit állítottak ki a Múzeumkertben.
Ötvenmilliárdból fejlesztik Ferihegyet A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren új utasmóló, repülőtéri hotel, logisztikai és biztonsági területek épülnek ki öt év alatt.
Nőni fog a zöldterület a Közlekedési körül A megújuló Közlekedési Múzeum körül nőni fog az épület körüli zöldterület az illetékesek szerint. Mintegy 1000 négyzetméterrel nagyobb lesz a parkfelület.
Eltűnik az arc nélküli ház A Magyar Nemzeti Levéltár épületének szomszédját kinézete miatt sokáig „az arc nélküli ház” néven emlegették, most azonban nemcsak az arca tűnik el, hanem a teste is: az épületet ugyanis lebontják.
Budapest újra a legkedveltebb úticélok között Ezúttal a U.S. News & World Report világranglistájára került fel Budapest, mint az egyik legkedveltebb utazási célpont.
Folytatná Józsefváros az utcák felújítását A Corvin Sétány Program részeként folytatná Józsefváros a közterületek felújítását.
Népzene zeng a Várkert Bazárban Rendhagyó Prímástalálkozó lesz szombaton a Várkert Bazárban: különböző műfajokban alkotó zenészek állnak össze népzenei dallamokat játszani.
Szerte a városban fejlesztik a zöldfelületeket A Népligettől a Gellérthegyig, a Józsefvárostól a Feneketlen tóig fejlesztik a zöldfelületeket a fővárosban. Budapest több mint 300 millió forintot fordít idén erre.
Folytatódik a ferencvárosi rehabilitáció Ferencvárosban folytatódik a városrehabilitáció: évszázados lakóépületet renováltak a Balázs Béla utcában.
Toronyházak épülnek Budapesten Kormánytámogatással épülhet meg a Váci út és a Róbert Károly körút sarkán egy három toronyházat is magába foglaló irodaház-komplexum.
Száz szóban Budapest Irodalmi pályázat indul 100 szóban Budapest címmel: a nyertes alkotásokhoz kortárs művészek alkotnak illusztrációkat, kiállítva a Városház téren.
A lengyel '56-ra emlékeznek Budapesten Az 1956-os poznani munkásfelkelésre emlékeznek Budapesten és Lengyelországban egyaránt.
Indul a Közlekedési Múzeum bontása Megkezdődött a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum régi, elavult épületének bontása, hogy a múzeum visszakaphassa régi, teljes fényét, benne 21. századi technológiai megoldásokkal.
Nyár végéig zárva a Szabadság híd A dél-budai villamosfejlesztések miatt várhatóan nyár végéig lesz lezárva a Szabadság híd az autósok és a tömegközlekedés elől. A kerékpárosok és gyalogosok átkelhetnek a hídon.
'56-os alkotásokat gyűjt a Nemzeti Múzeum Magángyűjteményekből vásárolhat 1956-hoz kapcsolódó művészeti alkotásokat a Magyar Nemzeti Múzeum.
1956-ra emlékezik a Balassi Intézet Korabeli dokumentumok, fotók, irodalmi töredékek, hanganyagok sorával emlékezik az 1956-os forradalomra a Gellért-hegyi Balassi Intézet.

További cikkeink