A Királyhágó tér a Böszörményi úttal együtt a XII. kerület főutcájának tekinthető, és mint ilyen, meglehetősen későn, csak az 1920-as évek végén kezdett kiépülni. A környéken közel tíz év alatt nőttek ki a semmiből a többemeletes lakóházak, és 1940-re ki is alakult a ma is jellemző arculata. A Királyhágó tér 1900-tól még a Királyhágó utca részének számított, csak 1935-ben kapott külön nevet. 1959-től Joliot-Curie Nobel-díjas kémikus és világhírű atomfizikus nevét viselte (állt is itt egy mellszobra a tudósnak), majd végül 1991-ben kapta vissza a Királyhágó tér elnevezést (ezt követően a szobrot is eltávolították).

Az új Hegyvidék Galériának is otthont adó Böszörményi út 13–15. (Királyhágó tér 10.) szám alatti bérház, vagy ahogy a homlokzaton olvashatjuk, Öröklakás-udvar 1931-ben épült. Forgalmi és kereskedelmi szempontból a környék központja volt ez a terület, itt volt a legtöbb üzlet, étterem, eszpresszó, innen nyílik az Ugocsa utca, ahol régen az Ugocsa mozi állt, valamint a közelben működött a Királyhágó étterem.

A Hegyvidék Galéria kirakatos homlokzata a Királyhágó téren (Fotó: Balázs Attila)

Joliot Curie szobra a róla elnevezett téren

A Böszörményi út, Királyhágó tér sarka a '90-es évek elején

A kiállítótér helyén korábban a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár XII. kerületi könyvtára működött 1952-től, amelyhez 1964-ben gyerekkönyvtár is kapcsolódott a közelben. Hamar Buda egyik legforgalmasabb könyvtárává vált. A könyvtár mellett, a téren felfelé haladva egy cukrászda volt egykor. Végül a könyvtár elköltözött néhány száz méterre innen, és a volt Ugocsa mozi átépítésével új, kétszintes teret kapott. A megüresedett Királyhágó téri helyiség, összenyitva a régi cukrászdával, ezt követően néhány évig mint gyógyszertár üzemelt.

A Hegyvidék Galéria kialakításakor nagy kihívást jelentett a belsőépítészek számára, hogy hogyan lehet harmonikusan kialakítani azt a három, egymástól eltérő szintben lévő teret (ahogy az egykori üzlethelyiségek követték a tér emelkedését), amely az épület építésekor három különböző üzlethelyiség volt. Végül egy folyamatosan emelkedő „lankával” oldották meg, hogy ne törjék meg a galéria terét lépcsőfokok. A modern kialakítású tér és a benne szereplő kiállítás az utcáról is jól látható, hiszen nagy üvegfelületű portálokat kapott a kiállítóhely. A Hegyvidék Galéria keddtől péntekig 10–18, szombaton 10–14 óra között várja a látogatókat.