Fürjes Balázs bejelentette, hogy a szerződésben vállalt határidő előtt és költségkereten belül elkészült a nyári vizes világbajnokság központi létesítménye, amelyet Duna Arénának kereszteltek el. „Ez a nap az összefogásról, a magyar tehetségről és az ígéretek betartásáról szól” – jelentette ki az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos az ünnepélyes eseményen.

A Duna Aréna rekordidő alatt, világszínvonalon, költségkereten belüli felépülése megmutatta, hogy a magyarok összefogása, párosulva a magyar tehetséggel, igenis csodákra képes – mondta Fürjes Balázs, hozzátéve, hogy a XXI. század első budapesti, olimpiai versenyekre is alkalmas létesítménye, a 15 évvel ezelőtt felépült Papp László Sportaréna tervezésében még angol és amerikai cégek segédkeztek, míg a kivitelezésben a legnagyobb francia építőipari vállalat vett részt, ugyanakkor a 15 ezres Duna Aréna már százszázalékig magyar sportlétesítmény.

Tarlós István főpolgármester beszédében az elmúlt 80 év legnagyobb sportberuházásának nevezte az építkezést, a világbajnokságot pedig a valaha volt legnagyobb magyarországi sporteseménynek, amely igazi kihívás, ugyanakkor ez a nap is bizonyítja, hogy sikeresen fel tudunk készülni. Hozzáfűzte, Budapest célja, hogy számokban felülmúlja az elmúlt két vizes világbajnokság eredményeit: 2013-ban Barcelonában és 2015-ben Kazanyban háromezer sportoló vett részt, százezer néző szurkolt a helyszíneken, a televízió-közvetítésekkel pedig közel négymilliárd nézőt értek el. Ezt szeretné most túlszárnyalni a magyar főváros, melynek célja, hogy legalább ötmilliárd emberhez jussanak el a közvetítések. 

A főpolgármester hangsúlyozta, ez a beruházás egy komplex városfejlesztési program része, amely a főváros egészének gyarapodását hivatott szolgálni.

A Duna Aréna jelképes kulcsát Tarlós István főpolgármester és Fürjes Balázs közösen nyújtotta át a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkának, aki válogatott társaival együtt hamarosan birtokba veheti az uszodát.

(MTI)