Budapest
Radetzky-laktanya: mindenképp tüntetnek a városvédők
2016. június 8. 12:10
A Magyar Patrióták Közössége megelégedve vette tudomásul a Radetzky-laktanya bontásának hatósági leállítását, de a tervezett tüntetést mindenképp megtartják.
Uszoda épül Hidegkúton
2016. június 8. 11:54
Önkormányzati önerőből, társaságiadó-felajánlásokból és kormányzati támogatásból uszoda épülhet fel a II. kerületi Hidegkúton 2018-ra.
Tanulmány készült Budapest örökségéről
2016. június 8. 10:41
Fejlesztési tanulmányterv született Budapest történeti városrészeinek védelméről és megújítási lehetőségeiről. A cél, hogy az ajánlások megfelelő minőségű beruházásokat ösztönözzenek annak érdekében, hogy a főváros egyedülálló épített öröksége megmaradjon és értékőrző módon fejlődhessen. A dokumentum jóváhagyásáról jövő szerdán dönthet a Fővárosi Közgyűlés.
Több mint ezer szerző dedikál a Könyvhéten
2016. június 7. 16:20
Immár a 87. alkalommal szervezik meg az Ünnepi Könyvhetet az ország több mint 80 településén, és természetesen a budapesti Vörösmarty téren is.
Fejedelmi tallérok a Nemzeti Múzeumban
2016. június 7. 13:50
Tündérkert ezüstje címmel mutatják be tizenhárom erdélyi fejedelem tallérjait a Magyar Nemzeti Múzeumban.
Kassa kincsei mutatkoznak be a Vigadóban
2016. június 7. 13:39
Az őskortól a középkoron át a 19. századig nyúlik azon kincsek köre, amely a kassai Kelet-szlovákiai Múzeum mutat be a Pesti Vigadóban.
Nemzetközi versenyt nyert a Klauzál téri csarnok
2016. június 7. 8:47
Elnyerte a Grand Prix Casalgrande Padana első díját a Klauzál téri vásárcsarnok: különösen a kerámiaburkolatot díjazták ezzel.
Ingyenesen látogatható az Országgyűlés kiállítása
2016. június 7. 8:31
Külön bejárattal és ingyenesen látogatható az Országgyűlési Múzeum A magyar törvényhozás ezer éve című kiállítása június 6-tól.
Leállították a Radetzky-laktanya bontását
2016. június 6. 22:17
A kormányhivatal visszavonta a Bem Palace-irodaházra 2010-ben kiadott építési engedélyt. Az egykori Radetzky-laktanya bontása körül nagy viták alakultak ki az elmúlt hetekben.
Tüntetést szerveznek a Bem téri bontás ellen
2016. június 6. 10:18
A Magyar Patrióták Közössége június 9-én 18 órára tüntetést hirdetett a Bem téri, bontás alatt álló, műemlék Radetzky-laktanya ügyében.
Zichy-kiállítás nyílik a Széchényi Könyvtárban
2016. június 5. 19:10
Zichy Mihály festő-grafikus díszalbumaiból nyílik kiállítás az OSZK-ban június 15-én.
Méltatja az új Néprajzi terveit a múzeumigazgató
2016. június 4. 17:25
Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója szerint pontosan a múzeum igényeire szabott új épület születhet a Liget Budapest keretein belül.
Trianonra emlékezik a nemzet
2016. június 4. 12:25
A budapesti Kossuth téren felvonták a nemzeti lobogót a nemzeti összetartozás napja, Trianon évfordulója alkalmából.
Harminc éve jár a Sikló
2016. június 3. 15:32
1986-ban indult el újra a Budavári Sikló. Egykor a világ második siklója volt, ami változatlan formában működött 1870-től az 1944-es bombatámadásig.
Pozitívan értékelik a budapesti olimpia-pályázatot
2016. június 3. 11:13
„Az olimpia gyorsító pálya Magyarországnak. Keményen kell dolgoznunk és még az is lehet, hogy eljön a mi időnk” – mondta Fürjes Balázs kormánybiztos.
Budapesten is emlékeznek Trianon napjára
2016. június 3. 9:49
A Magyarság Háza mozitermében Szakály István: A Trianon szindróma című filmjét vetítik, este Összetartozunk címmel gálaműsorral várják az érdeklődőket, hazai és külhoni vendégekkel a Szentháromság téren.
Trianonra emlékeztek a határon túli családok
2016. június 2. 22:03
A Nemzeti Színházban Trianonra emlékeztek a határon túli családok csütörtökön.
Máris olimpiára készülnek a budapesti hotelek
2016. június 2. 21:54
Előszerződést kötöttek a budapesti olimpiai és paralimpiai pályázat támogatására a legnagyobb magyarországi szállodaláncok.
Mi lesz a Bem téri Radetzky-laktanyával?
2016. június 2. 21:24
Volt itt gabonaraktár, császári és királyi laktanya, Gestapo- és nyilaskeresztes-fészek, majd az ÁVH és a Munkásőrség használta, de az '56-os forradalom hátteréül is szolgált. Végül egy időre a rendszerváltó MDF költözött a falai közé. A Radetzky-laktanya története végigkíséri az elmúlt másfél évszázad magyar történelmét – most viszont irodaházat építenének a helyére – némi maradék homlokzatot megtartva az eredeti épületből.
A Széna piactól a Bagolyvárig: 150 éves a lóvasút
2016. június 1. 10:23
Idén százötven éve, hogy a lóvasút megindult Pesten. A kiszámítható, menetrend szerinti városi tömegközlekedés megindulása az utazási szokások gyökeres változását és végső soron addig nem látott városfejlődést hozott magával. Milyen szerepe volt ebben egy hajdani, 48-as főhadnagynak, és melyek az évforduló máig ható következményei?
Fesztiválozik a II. kerület
2016. május 31. 15:55
Június 10. és 12. között fesztivált rendez a II. kerület önkormányzata a Millenárison.
Elkezdődött a nemzeti összetartozás hete
2016. május 31. 15:52
Programok sora várja az érdeklődőket a nemzeti összetartozás hete alkalmából a budai Várban található Magyarság Házában.
Kísértetkastély a Ligetben: az Olof Palme-házban jártunk
2016. május 31. 9:08
Horrorfilmet is nyugodtan lehetne forgatni a városligeti Olof Palme-házban. Szürreális látványt nyújtanak a képzőművészek és a bérlők által elhagyott, néhol már nagyon rossz állapotú terek. De jöhet a változás. A pestbuda.hu mutatja be elsőként a felújítás előtt álló városligeti épület látványtervét – lásd nyitóképünket.
Hétköznapi hősökről szól a Múzeumok Éjszakája
2016. május 30. 12:11
Hősök, felfedezők, újítók – ez lesz az egyik fő témája az idei Múzeumok éjszakájának a fővárosban, június 25-én.
Itt az Ybl szoborünnep
2016. május 30. 11:22
Az építészet és a szobrászat kapcsolatait mutatja be az Ybl szoborünnep, ami vasárnap kezdődött Budapesten.
Nemzetközi díjat nyert a Széchenyi fürdő
2016. május 29. 20:02
Az év legjobb gyógyfürdőjének választotta a Széchenyi fürdőt a Nemzetközi Orvosi Utazási Társaság lapja.
Virágosítja a helyi közösség a Mátyás teret
2016. május 29. 9:41
A helyi közösség és az iskolások bevonásával virágosították a józsefvárosi Mátyás teret.
Jön a PIM nyári fesztiválja
2016. május 28. 15:40
Tizennegyedik alkalommal rendezik meg június-július fordulóján a Petőfi Irodalmi Múzeum Nyári Fesztiválját: kabaré, evés-ivás, zene, és persze sok-sok irodalom a terítéken.
Így fejleszti a Várat a kormányzat
2016. május 27. 18:11
Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármester részletesen bemutatta, mire készülnek az illetékesek a budavári fejlesztések során.
Hőseinkre emlékezünk vasárnap
2016. május 27. 14:57
A Hősök terén emlékeznek vasárnap a magyar hősökre.
További cikkeink
Megújult a Dráva park a XIII. kerületben
A XIII. kerületben felújították a Hegedűs Gyula utca, a Dráva utca és a Visegrádi utca által határolt közparkot. Új fákat ültettek, növényeket telepíttek, a járda vonalvezetése a Dráva folyót idézi. Teljesen új játszótér, fitnesz park, okospad, csocsóasztal, olvasósarok várja az idelátogatókat.
A 200 éve született Zirzen Jankára emlékeztek a Fiumei úti sírkertben
Zirzen Janka nevét kevesen ismerik, pedig a XII. kerületben utcát neveztek el róla, a II. kerületi Csalogány utcában pedig egy emléktábla hirdeti, hogy ott működött 1874-től az általa vezetett első állami tanítóképző intézet. Születésének 200. évfordulója alkalmából a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben, a felújított síremlékénél tartottak megemlékezést a nőnevelés és tanítóképzés jelentős alakjáról.
Az Albert Flórián Stadion története – Ötven éve adták át az FTC második Üllői úti pályáját
A Ferencvárosi Torna Club hazánk legnépszerűbb sportegyesülete. A Fradi labdarúgócsapata rendelkezik a legtöbb bajnoki címmel és a legnagyobb, az ország minden részére kiterjedő szurkolótáborral. 1899. május 3-án alakult meg, tehát most tavasszal 125 éves. Egy másik kerek évforduló pedig az Üllői úthoz kapcsolódik, hiszen a 129. szám alatt 50 éve, 1974. május 19-én adták át azt a stadiont, melyhez a legtöbb ma élő drukker száz és száz emlékkel kötődik.