A legelső, konkrétan a Dunával kapcsolatos időpont, amit már említhetünk 1241–42 tele, amikor a tatárok a befagyott Duna jegén átkelve érték el és pusztították el a dunántúli vármegyéket.

Legtöbbünknek viszont a történelemórán tanultak jutnak elsőként eszünkbe: Mátyás megkoronázása. Bár vannak, akik úgy emlékeznek, az ifjú uralkodót nem a befagyott Duna jegén koronázták meg, már csak azért sem, mert 1458. január 24-én még Prágában raboskodott. Azonban valóban közfelkiáltással választották uralkodónak a Duna jegén, de nem előzmény nélkül; az erőskezű, később pedig igazságosként emlegetett Mátyás királlyá választását a főúri ligák hosszas alkudozása előzte meg. A mai szóval élve a konszenzus megszületett: erőskezű uralkodóra van szükség, és Hunyadi Mátyás tevékenységét mondhatni egységesen ezzel a jelzővel illeti az utókor.

Sajnos nem csupán ilyen történelmi események színtere volt a Duna. Az ár, főleg amikor még vízmérés és a mai értelemben is vett védőgátak nem léteztek, nem kímélte Pestet és Budát sem. A nagy, 1838-as áradás előtt egy korábbit is feljegyeztek. Az 1775-ös pesti árvíz több mint hatszáz házat tett tönkre, és ez volt az az esztendő, amikortól a mai értelemben is annak tekinthető árvízi védekezés megkezdődött a folyó pest-budai szakaszán, azaz gátakat emeltek. (A ma is ismert rakpartok megépítésére viszont majd egy évszázadot még várni kellett.)
Kevesen tudják, de a mai Ráday és Lónyay utcák vonalában létezett egy kis, kertes házakból álló település, amit az 1799-es áradás teljesen elmosott.

Az 1838-as árvíz Josef Trentsensky litográfiáján

Az 1838. március közepén zajló pesti árvíz pedig nemcsak az akkori, hanem bátran mondhatjuk, az utókor egyik legmagasabb vízállását hozta. Ez onnan tudható, hogy 1823-tól Pest-Budán már működött vízmérce. A hatalmas méretű jeges áradás pedig úgy jöhetett létre, hogy az akkor még szabályozatlan és ezzel együtt sekélyebb folyómeder kedvezett a jégtorlaszok képződésének. Ehhez akkor még szélsőségesen hideg időjárásra sem volt szükség, elegendő volt, ha a hőmérséklet huzamosabb ideig nulla fok alatt maradt. 

Így volt ez 1838 márciusában is, a levonuló árhullám pedig pontosan március idusán ért ide. Bár jeges áradás volt, mégsem a jég volt, ami Pesten kétezernél, Budán pedig hatszáznál is több házat elpusztított. A Csepel-szigetnél jégtorlasz képződött, a mögötte lévő víz pedig felduzzadt, ez volt, ami a máig emlékezetes pusztítást okozta.

Báró Wesselényi Miklós ezen az éjszakán csónakon mentette az embereket, innen kapta az árvízi hajós nevet. A vízállást pedig a Rákóczi úton található Rókus-kápolna falán elhelyezett tábla mutatja az utókornak.

1876-ban az akkor már egyesített Budapestet is „megtalálta” az árvíz: csaknem húszezer embert kellett kilakoltatni. Mindez jól mutatta, hogy a rakpartépítést a főváros alatt fekvő szakaszokon is folytatni kell.

Dunai jég 1941-ben (Forrás: Fortepan)

Végül, de nem utolsósorban 1956 a jeges Duna szempontjából is fontos év. Márciusban volt egy nagyobb áradás, amikor Budapesten ötvennyolc töltés szakadt át. A folyó 1963 óta nem fagyott be teljesen a fővárosnál, amiben annak is szerepe van, hogy megépültek a rakpartok, szabályozott és mélyebb a folyómeder.

Azóta két igazán kemény telünk volt, az 1987-es, amikor szinte napra pontosan most harminc esztendeje zúdult rengeteg hó az országra, és 2012, amikor a Duna felsőbb szakaszain jégtörőket kellett bevetni.