Ferihegy

2023. március 26. 15:00
Hetven évvel ezelőtt az akkori magyar légitársaság, a MASZOVLET közelebb kívánta hozni a légi közlekedést a nagyközönséghez, ezért negyedórás sétarepülésre hívta az érdeklődőket. Sokan először repültek, a legidősebb utas 80 év feletti volt.
2020. november 11. 11:00
Bár a járvány miatt most nem sokan utaznak repülőgéppel, azzal mindenki egyetért, hogy jelenleginél sokkal jobb közlekedési lehetőséget kell biztosítani a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és Budapest központja között. Arról már korábban írtunk, hogy új vasúti kapcsolat fog épülni, nemrég pedig a kétszer kétsávossá alakítandó gyorsforgalmi út felújításának és bővítésének tervezésére is kiírták a pályázatot. De hogyan nőtte ki Budapest az elmúlt évtizedek alatt a repülőtérre vezető utat?
2020. szeptember 13. 11:00
A világ talán legfantasztikusabb utasszállító repülőgépe volt a Concorde. A hangnál kétszer gyorsabban szállt, és akár három óra alatt átrepülte az Atlanti-óceánt. Ez a csodagép több alkalommal is járt Budapesten, elsőként 35 évvel ezelőtt, 1985. szeptember 14-én.
2020. augusztus 13. 14:00
Az utasok birtokba vehették a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az új utasmóló második részét. A tágas váróterekben összesen 2500 ülőhelyet alakítottak ki.
2020. május 7. 11:00
A Mátyásföld és Budaörs után Ferihegyen építették meg Budapest harmadik légikikötőjét. A döntés, tervezés és építkezés ugyan már 1939-ben elkezdődött, de a II. világháború közbeszólt, az addig elkészült részek pedig jelentős károkat szenvedtek a bombázásokban. A háború után, 1947-től indult meg újra az építkezés, és az elkészült repülőteret 70 éve, 1950. május 7-én adták át ünnepélyes keretek között. Írásunkban e jeles évforduló kapcsán megemlékezünk a viszontagságos kezdetekről, az építkezésről, az átadásról és az elmúlt hetven év dinamikus fejlődéséről.
2020. február 12. 09:00
A napokban elkészültek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret a fővárossal, illetve a 100a (Budapest–Cegléd) vasúttal összekötő 22 kilométeres vasútvonal tervei. Az elképzeléssel a főváros és a kormány is egyetért, és ha megvalósul, akkor egy több évtizedes terv válik valóra.
2020. február 4. 09:00
Ötven évvel ezelőtt készült el az első, úgynevezett touringhotel Budapesten. A Ferihegyi repülőtérre vezető úthoz közel, a Kispest és Ferencváros határánál rekord gyorsasággal elkészült Aero szállóról már azért is érdemes szót ejteni, mert ugyan a rendszerváltozást követően nevet és tulajdonost váltott, de ma is működik. 1970-ben több okból is nagyra értékelték a hazai turisztikai szakemberek: igazi magyar találmányként tekintettek rá és a két évvel korábban épült vidéki társaira. Az idegenforgalom forradalmi vívmányától az olcsó, de mégis színvonalas vendéglátás biztosítását várták.
2020. január 16. 14:00
Átadták a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új utasmólóját szerdán, ahol a diszkont légitársaságok utasai kényelmesen várakozhatnak, amíg beszállhatnak repülőgépeikbe. Az eddig használt „bádogvárost” pedig lebontják.
2020. január 13. 09:00
Pár napja írtunk itt a PestBuda oldalán az első magyar repülőgépről és az első magyar pilótáról. 45 éve sokkal szomorúbb napja volt a magyar repülésnek, ugyanis egy Malév-gép leszállás közben lezuhant Ferihegyen.
2019. augusztus 2. 14:00
Ősztől megszűnik a repülőgépek okozta éjszakai zajterhelés Budapesten, ezzel kapcsolatban több jogszabály módosítása is életbe lépett. A zajmérési helyek számát az eddigi hatról tizenháromra növelik, és a lakosság is ellenőrizheti a méréseket
2018. október 29. 08:40
Tudta, hogy a ferihegyi reptérre vezető gyorsforgalmi út hamarabb elkészült, mint maga a reptér? Hetvenöt éves hazánk első sztrádája.
2018. szeptember 13. 15:49
Folytatódik a BUD2020 reptérfejlesztési terv.
2018. augusztus 8. 13:35
A beruházás része a Budapest Airport öt éves repülőtér-fejlesztési programjának.
2018. január 11. 11:48
Megnyílt az első közvetlen repülőtéri szálloda Magyarországon.
2017. július 9. 11:18
Elindult a Deák tér és a ferihegyi reptér közötti közvetlen 100E buszjárat.
2017. június 25. 09:54
Új helyen láthatóak a régi repülőgépek Ferihegyen, egy szimulátort és kicsinyített futópályát is megnézhetünk. Az Aeropark a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér parkolójának bővítése miatt az idén tavasszal költözött át a repülőtéri felüljáró mellé.
2017. június 23. 09:32
A félmilliárdos beruházásban harmincéves betontáblákat cseréltek ki az alapozással együtt, a reptér visszaállt a kétpályás üzemmódra.
2017. május 25. 10:45
A budapesti repülőtér eddig egyike volt a világ azon kevés fővárosi repülőtereinek, ahol nem volt terminálhoz kötött szálloda.
2017. május 15. 12:42
Újabb ezer parkolóhellyel bővíti a parkolóhelyek számát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője közel egymilliárd forintból.
2017. február 4. 22:32
Szinte nincs olyan, akit ne fűzne valamilyen emlék a nemzeti légitársasághoz, ne emlékezne a reklámjaira, vagy legalább ne hallott volna róla. Öt évvel ezelőtt, 2012. február 3-án reggel 6 órakor állt le hatvanhat év működés után a Malév.
2017. február 3. 16:38
Öt évvel ezelőtt, 2012. február 3-án reggel 6 órakor állt le 66 év működés után a Malév. A nemzeti légitársaság utolsó járata, az MA745-ös Helsinkiből háromnegyed tízkor landolt Budapesten. A cég felszámolása csak tavaly ősszel fejeződött be, új légitársaság pedig nem indult helyette, bár erre voltak próbálkozások.
2017. január 12. 16:41
Elkezdődött a Liszt Ferenc repülőtérről gyalogosan is elérhető majdani szálloda építése – mondta a repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója kedden az M1 aktuális csatornán.
2016. december 1. 23:19
2018 második felében kezdődhet meg a Ferihegyi repülőtérre vezető út fejlesztése.
2016. szeptember 23. 16:41
Ötmilliárd forintból bővítik a budapesti reptér kapacitását.