Steindl Imre Program

2022. június 28. 14:00
A Kossuth téren, az Országházzal szemben álló Igazságügyi Palotából 1949-ben kiköltöztették az igazságszolgáltatást, ezt követően az épületet két részre osztották, amelyek közé falat emeltek. Jelenleg folyamatban van az épület helyreállítása, s ennek során az elbontott falak alatt több helyen eredeti díszítőfestés került elő.
2021. április 16. 14:30
Az igazságosság római istennőjét, Justitiát ábrázoló 1896-os márványszobor, Strobl Alajos alkotása 71 év után kerül vissza eredeti helyére, az Országházzal szemben álló Igazságügyi Palotába a Kúria Markó utcai épületéből. A szobor költözésének apropója, hogy a korábban a Néprajzi Múzeumnak otthont adó, Hauszmann Alajos tervezte Kossuth téri épületbe a Kúria költözik vissza. A palotát ennek megfelelően felújítják, a homlokzatok és a műemléki belső terek is visszanyerik egykori szépségüket.
2021. március 24. 09:00
Nyáron elkezdődhet a Földművelésügyi Minisztérium Kossuth téri épületének felújítása. A most közzétett látványterveken látható, hogy a neoreneszánsz homlokzatokat eredeti szépségükben állítják helyre. Kiderült az is, hogy az eddig elzárt központi udvart meg fogják nyitni a látogatók előtt. A palotát  Bukovics Gyula tervezte, kivitelezése ugyanúgy 1885-ben kezdődött, mint a tér túloldalán álló Országház építése, de tizenöt évvel korábban, 1887-re elkészült.
2020. november 1. 11:00
Elsőként három fontos budapesti épület kapja vissza a háború után elpusztított kupoláját és egyéb díszeit, és e mintaprogram alapján az egész fővárosban és szerte az országban helyre kívánja állíttatni a kormány az építészeti és városképi szempontból fontos épületek megsemmisült tetőidomait és egyéb jelentős épületelemeit. Indul az országos felmérés a díszeiktől megfosztott házakról, a kormány a nem állami tulajdonú épületek helyreállítását is támogatni kívánja.
2020. május 11. 15:00
A trianoni békediktátum századik évfordulójára, az Országház előtt megépített emlékhely elkészült, de a június 4-re tervezett megnyitás később lesz a járványhelyzet miatt.
2019. augusztus 29. 08:30
A Kossuth Lajos tér a magyar nemzet főtere. Jól tudta ezt a mindenkori hatalom, így ennek megfelelően alakult a tér arculata is, amelyet leginkább a szobrok határoznak meg. De mégis, milyen alkotások álltak itt, illetve milyenek állnak napjainkban? Erről szól összeállításunk.
2018. szeptember 26. 07:53
Folytatódik a Steindl Imre Program. Amint megoldódik a Politikatörténeti Intézet sorsa, megindulhat a Kúria egykori és leendő épületének felújítása, amelynek során az eredeti, hauszmanni állapotokat állítanák helyre.
2018. szeptember 7. 12:03
A Steindl Imre Program keretében meg fog újulni a Kossuth Lajos tér déli házsora, ami nemcsak renoválást jelent, de egy új épületet is magával hoz.
2018. augusztus 15. 14:32
Létrejön a Nemzeti Összetartozás Emlékhelye, mélygarázs kerül az Agrárminisztérium alá, restaurálják az Igazságügyi Palotát és készül a házelnöki rezidencia is.
2016. szeptember 14. 13:35
Szerdán kezdődnek a Kossuth téri MTESZ-székház bontási munkálatai.
2016. augusztus 12. 16:58
Egységes arculat kialakítása a cél a Kossuth téren Wachsler Tamás, a Steindl Imre-program vezetője szerint.
2016. augusztus 11. 11:43
Hamarosan megkezdődik a Balassi utcai parlamenti lakóház átépítése, az MTESZ-székházat pedig lebontják a Kossuth téren. A sarki épület helyére olyan irodaházat húznak fel, amelynek kialakításánál Hültl Dezső eredeti terveit veszik alapul, így a tér déli oldalán található három épületnek közös lesz a homlokzata, és egységessé válhat a tömb arculata.
2016. július 14. 16:44
A Kossuth Lajos tér és környezetének történetileg hiteles helyreállítása a cél a kormány új döntése szerint.