Szeptember 20-tól maketten is tanulmányozhatják az érdeklődők, milyen is lesz az Agrárminisztérium és az Igazságügyi Palota, amikor befejeződik a rekonstrukciójuk – olvasható a Steindl Imre Program Facebook-oldalán.

A két Kossuth téri épület a folyamatban lévő felújítás során visszanyeri eredeti szépségét, s hogy ez a gyakorlatban mint jelent, azt a helyszínen most felállított 1:100 arányú makettek is szemléltetik.

A Kúria felújított épülete 1:100 arányú maketten a Kossuth téren felállított konténerben (Fotó: Steindl Imre Program)

Az érdeklődők a Kossuth tér és az Alkotmány utca sarkán, az Összetartozás Emlékhelye bejárata mellett találják meg azt a két ideiglenesen felállított konténerépületet, amelyekben a maketteket elhelyezték.  Ebbe a két, lényegében kiállítóteremként funkcionáló konténerbe szeptember 20-tól minden nap 8-tól 18 óráig lehet belépni. 

A maketteken megszemlélhetjük, hogy a műemléki hitelességű rekonstrukció végére hogyan változik meg a két épület jelenlegi külső homlokzatota. A Bukovics Gyula tervezte minisztériumi palotára visszakerülnek az 1910-es években eltávolított szobrok és épületdíszek, a Hauszmann Alajos-féle Kúriára pedig visszahelyezik a kommunizmus idején eltüntetett feliratot: Iustitia Regnorum Fundamentum – Az igazság a birodalmak alapja.

Az Agrárminisztérium rekonstrukciója a Kossuth téri maketten (Fotó: Steindl Imre Program)

Mint a Facebook-bejegyzésben olvashatjuk: a maketteken megtekinthető az újjászülető belső terek szerkezete is. „Láthatjuk, hogyan válik mindenki számára átjárhatóvá az Agrárminisztérium lefedett középső udvara, és hogyan kínál korszerű munkahelyet a megújuló székház mintegy ezer minisztériumi dolgozónak” – fogalmaznak. 

Mint írják: az Igazságügyi Palota belsejében alighanem a Stróbl Alajos-féle Iustitia-szoborcsoport visszaállítása jelenti majd a legszembetűnőbb változást, de az éles szemű látogatók biztos további részleteket is felfedeznek majd a maketten.

A két műemlék épületet a Steindl Imre Program keretében állítják helyre. A teljes körű felújítás és műemléki hitelességű rekonstrukció során a homlokzatok és a műemléki belső terek visszanyerik egykori szépségüket.

Forrás: Steindl Imre Program, pestbuda.hu

Nyitókép: Az Igazságügyi Palota főhomlokzata napjainkban (Fotó: Steindl Imre Program)