A korábbi MTESZ-székház elbontásával, a helyén az eredeti tervek szerinti homlokzatú ház megépítésével egységes arculat kialakítása a cél a Kossuth téren – mondta Wachsler Tamás, a Steindl Imre-program vezetője az M1 aktuális csatornán. Úgy fogalmazott: a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) volt székháza magán viseli a '60-as évek végének, a '70-es éveknek esztétikai arculatát. Az alapvető probléma, hogy amikor a ház megépült, már nem foglalkoztak az 1928-as szabályozással, amely szerint a Kossuth tér északi és déli térfalának is egységesnek, egymásra rímelőnek kell lennie – tette hozzá. Jelezte: vannak szép elemek az épületen, de annak egésze kifejezetten rossz anyagokból van, és ez indokolja, hogy az elbontása mellett döntöttek. Nagyjából annyiba kerülne a ház szerkezetét megfelelő állapotba hozni, mint újat építeni, akkor miért ne építsünk újat? – tette fel a kérdést.

Wachsler Tamás hangsúlyozta: Hültl Dezső építész eredeti terveinek pontosan meg fog felelni az új épület homlokzata. A Duna felé néző homlokzatra akkor nem született terv – fűzte hozzá –, így oda is olyat kell tervezni, amely illik a környező épületek stílusához. Jelezte: szeptemberben kezdődik a munka, és lesznek olyan időszakok, amikor a Kossuth téri metrómegállót le kell zárni, először a bontásnál, november környékétől mintegy három hónapig, majd később az építkezésnél.

A Balassi Bálint utca 1-5. szám alatti épületről azt mondta: rekonstrukcióját az indokolja, hogy helyre kell állítani a tetőidomot. A házelnöki rezidencia kialakításáról közölte: jogszabályi előírás szerint az Országgyűlés elnökének állami rezidencián kell laknia; az épület az Országgyűlés Hivatalának rendelkezésére áll, így ez takarékos megoldás.

 Wachsler Tamás beszélt arról is, hogy az épület tulajdonképpen a Parlament kazánháza köré épült, mivel Steindl Imre el akarta kerülni, hogy az Országház épületének kéménye és kazánja legyen, így füstgomolyagok takarják el a kupola látványát. A házban kizárólag az Országgyűlésben dolgozó tisztviselők laktak a közelmúltig – jegyezte meg.

(MTI)