Váci utca

váciutca1.jpg Megújult a Váci utca déli része és környéke A Váci utca déli részén fákat ültettek, utcabútorokat, padokat, kerékpártámaszokat állítottak ki, és üzembe helyezték a Lajtha-kutat. A sétálóutcába torkolló kis utcákat is felújították.
Akik a divatot diktálták Pesten – 165 éve nyílt meg az első készruhaszalon Az előkelő hölgyek körében fogalom volt a XIX. század hatvanas éveitől a Monaszterly és Kuzmik divatcég neve, mely a Váci utca 12. szám alatt nyitott szalont 1858. októberében. A kétemeletes, klasszicista épületben nemcsak méterárut lehetett venni: itt kínáltak Pesten és az országban először előre elkészített konfekciótermékeket.
Megújul a Váci utca déli része A Váci utca déli részén 12 lombos fát ültetnek, utcabútorokat, padokat, kerékpártámaszokat helyeznek ki, és üzembe helyezik a Lajtha-kutat. A csatlakozó kis utcákat is felújítják. A munkálatok júniusban kezdődtek, és szakaszonként folytatódnak.
Valóságos üzletközpont volt a korabeli Pesten a Nagy Kristóf-ház A Váci utca 6. számú egykori háza a benne működő gyógyszertár hatalmas Szent Kristóf-szobráról kapta a nevét, ezután kezdték el az épület előtt lévő térséget is Kristóf térnek nevezni. A Hild József tervei alapján két-, majd idővel háromemeletesre bővült épületben azonban a patikán kívül számos más üzlet is működött, többek között a ruhakereskedő Rothberger Jakab divatáruboltja, amely a császári és királyi udvari szállító címet is elnyerte.
Íme, a Váci utca legidősebb lakóháza A Váci utca 13. és a Régiposta utca 15. szám alatti klasszicista saroképület a Váci utca legöregebb, ma is álló háza, és a kutatások szerint a főváros első háromemeletes lakóháza volt. Itt nyitotta meg kapuit Pest első műkereskedése, majd a XIX. század második felében Európa egyik legelőkelőbb divatszalonjának, az Alter és Kiss Divatháznak adott helyet. Híres bérlője volt Mikszáth Kálmán. A ház az elmúlt több mint 215 év alatt több csonkítást szenvedett el, de a restaurálásoknak köszönhetően eredeti szépségét jórészt ma is őrzi.
Több mint háromszáz éve nyitottak patikát a pesti Belvárosban A mai Váci utca 32. – Kígyó utca 2. szám alatti saroképület telkén a török hódoltság után Pest első polgári, nyilvános jogú gyógyszertára, a Szentháromság patika állt. Építtetője és tulajdonosa Herold Heinrich Siegfried gyógyszerész volt. A remek fekvésű terület a gyógyszertár elköltözése után üzletek sorának adott otthont az elmúlt évszázadokban, és számos magas rangú bérlője volt: itt működött a Zöld fához címzett posztóüzlet, melynek cégérét Barabás Miklós festette, de a híres Kilián könyvkereskedő család egyik reprezentatív könyvesboltja is a házban kapott helyet. A ma is nagyon leromlott állapotú épület kerületi egyedi védelem alatt áll, és kiemelt régészeti lelőhely.
Negyvenöt éve tiltották ki az autókat a Belváros népszerű utcáiból Budapesten az 1960-as évektől egyre több gondot okozott, hogy a szűk belvárosi utcákat teljesen elfoglalták a gépkocsik, amelyek mellett alig fértek el a gyalogosok. Először csak a Váci utcából tiltották ki az autókat, ám 45 évvel ezelőtt több belvárosi utcában is megszüntették a gépjárműforgalmat, és onnantól kezdve csak a gyalogosok használhatták őket.
Már javában bontják a Fontana-házat a Belvárosban Sietnie kell annak, aki utoljára még szeretné megnézni a Váci utca és Régi posta utca sarkán álló, 1984-ben épült Fontana-házat, ugyanis megkezdődtek és gyors ütemben zajlanak a látványos bontási munkálatok. Az egykori modern üzletközpont helyét hamarosan egy még modernebb épület veszi át Budapest első számú bevásárlóutcájában.
A monarchia emlékei: élet a régi Váci utcában A Váci utca Budapest nagybetűs sétálóutcája, amolyan kötelező látnivaló minden belföldi és külföldi látogatónak. Bár kétségtelen, hogy a Belváros minden bája összesűrítve megtalálható itt, mégis nehéz megérteni, miért szerepel a turisták ajánlatai között mint a főváros bevásárlóutcája.
Eltűnik a Fontana-ház – Újabb építkezés indul a Belvárosban A Váci utca és Régi posta utca sarkán álló, 1984-ben épült Fontana-házat lebontják, a helyén modern ház épül lakásokkal, a földszinten áruházzal.
Karácsonyi fények Budapesten Sétáljon velünk képzeletben Budapest belvárosának karácsonyi fényben ragyogó utcáin! Az ünnep alkalmából a PestBuda fotósa, Both Balázs örökítette meg a szenteste előtti legszebb helyszíneket.
A Váci utca egykori óriásának története Volt a XIX. századi Pestnek egy nevezetessége, amelyet ma már csak régi metszeteken és archív felvételeken láthatunk, kissé talán hitetlenkedve méretének és elhelyezésének különös ellentmondása miatt. A Váci utca fölé emelkedő hatalmas Szent Kristóf-szobor évtizedeken át Pest legjelentősebb köztéri szobra volt. Száztíz éve, hogy alakja eltűnt az utcából az egykori patikával együtt, melynek gigantikus méretű cégéréül szolgált. De az alkotás két töredéke, köztük a főalak feje ma is megtekinthető.
Tudta, milyennek képzelték a Belvárost ötven éve? Nagyszabású tervekből lettek kisebb léptékű és azóta el is avult beruházások az ötven évvel ezelőtti bejelentés után.
Évszázadok óta sétatér a Váci utca Felújítják a Váci utcát, ami már kétszáz éve is Pest kedvenc korzója volt.
Amikor dugó volt a Váci utcában A hatvanas évek elején még szó sem volt sétálóutcáról: a Váci utca a pesti belváros szűkös és forgalmas ütőere volt. Még hogy nincs fejlődés!

További cikkeink