Keresés az archívumban
Áll Budavár még
2017. december 7. 9:53
Felismerik a nyitóképünkön látható épületet? A Budavári Palota 1875-ből, az 1890-ben elkezdődött Ybl–Hauszmann-féle átépítés előtt, amikor még a Várkert Bazár sem állt. A Budavári séták című könyvvel a kézben a múltban kalandozhatunk, megismerhetjük, milyen épületek álltak régen a várfalakon belül, és miért, hogyan pusztultak el.
Egy magyar nábob lányának palotája
2017. december 6. 23:47
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, a volt Wenckheim-palota 130 éves története nem nélkülözte az izgalmas fordulatokat, de már az előzmények is regénybe illőek voltak – Jókai Mór meg is írta őket.
Kvíz: Budavári épületek
2017. november 23. 15:26
Ismeri Ön a Budavári Palota és környezetének múltját, jelenét, jövőjét? Tesztelje tudását kvízünk kitöltésével!
A Nagy Fa – egy legenda a Vár tövében
2017. november 13. 12:29
A neve, ilyen egyszerűen, de mégis indiánosan tekintélyt parancsolóan: a Nagy Fa. A legtöbben így ismerik azt az ősöreg japán akácot, amely a budai várlejtőn, a Déli rondella tövében nő.
A kegyesrendiek Pesten: 300 éves a piarista oktatás és a gimnázium
2017. november 8. 13:43
A piarista rend négy tagja nem sokkal a török háborúk és kuruc szabadságharcok után, 1717 októberének végén érkezett meg Pestre, a belvárosi templom szentélyének sarkában álló rozzant házikóba. Hogyan jutottak el a piaristák egy kis viskóból a modern oktatási központig Pest belvárosában?
Alagutat fúrnak a Széll Kálmán tér mellé
2017. november 5. 9:06
A Postapalota felújítása kapcsán gyalogos alagutat fúrnak a Várfok utca alá.
Vörös csillag a tetőn – a kommunizmus nyomai
2017. szeptember 28. 8:27
Az archív felvételeket mai szemmel nézegetve elképesztő látni, mennyi budapesti homlokzatról nézett le ránk vörös csillag egykor, torzítva a városképet és a tudatot egyaránt.
A féken tartott idő – 133 éves az Operaház
2017. szeptember 27. 8:50
Pontosan 133 éve, 1884. szeptember 27-én nyitotta meg kapuit a budapesti Operaház. Utoljára több mint 30 éve újították fel teljesen az épületet, a homlokzat, a nézőtér és az üzemterületek korszerűsítése és megóvása érdekében a munkálatok idén ősszel újra elindultak.
Gellért fürdő: szecessziós luxus, modern gondok
2017. szeptember 21. 22:46
Budapest egyik legszebb, szállodával egybeépült gyógyfürdője majd száz éve a fővárosi Duna-part éke, a patinás épületegyüttes sorsa azonban korántsem indult ilyen rózsásan.
Hotel Clark: monstrum vagy régen várt épület?
2017. szeptember 20. 10:29
Az elmúlt napokban több fórumon is bírálatok érték a Clark Ádám tér legendás foghíjtelkén épülő szállodát. A kritikák többnyire a nemsokára elkészülő épület nagyságát bírálják, és ebből adódóan azt, hogy az „elvonja majd a figyelmet” az Alagútról, felborítva a város egyik legfontosabb látképének egyensúlyát.
Visszaköltözik az igazságszolgáltatás a Néprajzi épületébe
2017. szeptember 18. 13:50
Amint a Néprajzi Múzeum kiköltözik a Kossuth téri épületéből, a Kúria és a Legfőbb Ügyészség fog beköltözni az eredetileg is jogi palotának épült falak közé. Látogatóközpont is lesz majd az épületben.
Kitárja kapuit a Magyar Képzőművészeti Egyetem
2017. szeptember 14. 16:31
Idén is részt vesz a Kulturális Örökség Napjai programjában a Magyar Képzőművészeti Egyetem.
Boldog születésnapot, Nagykörút!
2017. szeptember 12. 22:36
A főváros egyik legfontosabb útvonala szeptember elején dupla évfordulót ünnepel, ezzel kapcsolatban gyűjtöttünk össze érdekességeket.
Tíz izgalmas pillanat a Lánchíd történetéből
2017. augusztus 27. 22:06
Mivel a főváros első állandó Duna-hídjának alapkövét idén 175 éve, 1842. augusztus 24-én tették le, összeválogattunk tíz érdekes fotót a Fortepanról, amelyek a hozzájuk tartozó tényekkel együtt segítenek még jobban megismerni a Buda és Pest összetartozását szimbolizáló átkelőt.
Már áll a Lovarda épülete a Várban
2017. augusztus 4. 9:01
A néhány hónapja zajló építkezés mostanra a látványos szakaszába érkezett: már világosan megfigyelhető, milyen is lesz a régi-új Lovarda épülete, ha elkészül.
Folytatódik a nemzeti kastély- és várprogram
2017. július 16. 9:47
Országszerte összesen 39 épületet érint a nemzeti kastély- és várprogram.
Futurisztikus lesz a Szervita tér
2017. július 14. 9:57
A régi, elaggott garázsépület helyére futurisztikus irodaház kerül a belvárosi Szervita téren.
Itt a Szent György tér és Dísz tér megújítási pályázata
2017. július 3. 9:35
Lezárult a budavári Szent György tér és Dísz tér megújítására, urbanisztikai-építészeti újrafogalmazására kiírt tervpályázat; a nyílt pályázaton hét pályamunka részesült elismerésben, összesen 22 millió forint értékben.
Vízgépháznak készült, kávézó lett belőle
2017. június 29. 12:07
A Várkert kioszk épületének díszes tornya a szivattyúgépek kéményét rejtette, a XIX. század végéig naponta 1 300 000 liter vizet küldtek fel innen a Palotába. A budai part ipari épületnek indult ékszerdoboza végül volt kávézó, vendéglő, táncterem és jelmezraktár, majd kaszinó is. 130 év alatt több kísérlet indult az újrahasznosításra, 1986-ban is alaposan kidolgozott terv készült.
A kiegyezésről szólnak a Budavári Palotakoncertek
2017. június 15. 9:15
Augusztusban négy napon át tartanak majd a Budavári Palotakoncertek.
Pünkösdöt ünneplik a Várban
2017. május 31. 23:40
Pünkösd ünnepének hagyományőrző, búcsújáró szokásaival várják a családokat vasárnap és hétfőn a budai Várban.
Javában készül a Várkert kioszk épülete
2017. május 31. 8:15
Az egykori szivattyúház, a későbbi kioszk Ybl Miklós tervezte épülete a megnyitást követően, ősztől Budai Kreatív Ház néven rendezvényhelyszínként és kávézóként üzemel tovább.
Százötven éves a magyar statisztika
2017. május 25. 10:50
1867. május 25-én alakult meg a Földmívelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium keretei között hatfős statisztikai szakosztályként a mai Központi Statisztikai Hivatal elődje.
Jön a VII. Szoborünnep
2017. május 19. 14:29
Ismét megrendezi a Szoborünnepet az Ybl Egyesület május 24. és május 29. között.
Már épül a Lovarda a Várban
2017. május 16. 8:01
A tavaly májusi alapkőletétel után egy évvel, mostanában kezd kiemelkedni a földből a Lovarda várbeli épülete, amelyet a világháborús károk után tüntettek el a föld színéről.
Már áll a Miniszterelnökség új épülete a Várban
2017. május 11. 9:01
Az elmúlt hónapokban új ház nőtt ki a földből az egykori Karmelita kolostor szomszédságában, a budavári Dísz tér sarkán: a tervek szerint a jövőben itt lesz a Miniszterelnökség székhelye.
Budai Kreatív Ház lesz az Ybl Vízházban
2017. május 2. 15:35
Kortárs képzőművészeti kiállításokkal, valamint pezsgő, interaktív programokkal és előadásokkal várja ősztől az érdeklődőket a Budai Kreatív Ház.
Miért nem válhatott sokáig Budapest szimbólumává a Lánchíd?
2017. április 28. 15:35
Mindenki tudja, hogy a főváros első önálló hídját, a Lánchidat Széchenyi Istvánnak köszönhetjük, van azonban egy mára feledésbe merült tény, ami egykor nagymértékben akadályozta azt, hogy a vízi átkelő a városegyesítés szimbólumává váljon. Ez pedig nem más volt, mint a hídvám.
Ilyen volt a Naphegy száz éve
2017. március 24. 12:04
Felismerik elsőre, mi látható a képen? Mintha egy távoli, idilli, vidéki tájat látnánk, pedig ez a bel-budai Naphegy, most száz éve, 1917-ben.
Ilyen lesz a megújult Postapalota
2017. március 23. 16:34
Buda Palota néven lesz irodaház a Széll Kálmán téri Postapalota.
Sétáljon egyet a száz évvel ezelőtti Várnegyedben!
2017. március 17. 13:27
Csodálatos képek kerültek fel a közelmúltban a Fortepan archívumba az 1900-as évek elejéről (adományozójuk Széman György). Az alábbiakban egy több mint száz évvel ezelőtti sétára invitáljuk önöket a Várnegyedbe!
Az Unger-ház felújítása: egy állatorvosi ló
2017. március 7. 23:01
Hozzányúlhatnak egy Ybl tervezte házhoz? A napokban heves vita indult az Örökségfigyelő nevű Facebook-oldalon a belvárosi Unger-ház felújítása kapcsán. Az eset számos nagyon fontos kérdésre rávilágít a régi házak mai sorsa kapcsán: az alábbiakban ezeket összegeztük, nem titkoltan azért, hogy teret engedjünk mi is a különböző vélemények megfogalmazásának.
Feltárultak a Néprajzi Múzeum titkai
2017. március 7. 15:14
Több, eddig nem ismert tényre derült fény a Néprajzi Múzeum Kossuth téri épületével kapcsolatban. Épülettörténeti sétán mutatták be a palota történetét. Ennek során kiderült, melyik terem őrzi az eredeti szépségét, de sikerült megcáfolni egy évszázados legendát is.
A Palotanegyed Károlyi-palotája – egykor és most
2017. február 22. 13:45
A Nemzeti Múzeum mögötti Pollack Mihály téren álló egykori Károlyi-palota évtizedekig a Magyar Rádió és Televízió raktárja volt, most pedig már hosszú évek óta elhagyatottan romlik tovább az állapota. Szomorú fotópár a régi és a mai állapotról.
Egy darabka Firenze a Palotanegyedben
2017. február 15. 13:05
Megújul Budapest egyik legszebb neoreneszánsz épülete. A VIII. kerületi Palotanegyedben az elmúlt időszakban egyre több épület születik újjá: a szebbnél szebb házak között igazi gyöngyszemek is vannak. Ilyen a Krúdy utca 11. is, amely a város egyik legszebb neoreneszánsz házaként nemsokára teljesen új arcát mutatja majd a nagyközönségnek.
Újjászülethet végre a Tőzsdepalota
2017. február 8. 17:18
A budapesti Szabadság téren álló Tőzsdepalota monumentális megjelenésével, a városképileg kiemelt szerepe miatt a XX. század hajnalán világvárossá fejlődő magyar főváros egyedülálló épülete lett. Az 1901 és 1905 között épült palota a tervező, Alpár Ignác (1855–1928) gazdag életművének koronája, amelyben a késői historizmus tipikusnak mondható építészeti megoldásai figyelhetők meg. Az enyészet évei után most talán újjászülethet az épületóriás.
Irodalmi kiállítási nagyüzem a PIM-ben
2017. január 21. 17:58
Többek között Arany János, Szabó Magda és Kassák Lajos életművét bemutató kiállítások nyílnak a Petőfi Irodalmi Múzeumban, de Wass Albert munkásságát is körbejárnák.
Józsefváros I. világháborús emlékeiről
2017. január 19. 14:45
Tudta, hogy a VIII. kerületben két I. világháborúval kapcsolatos szobor is van, méghozzá egymástól nem is messze? Bár sokan nap mint nap elsétálnak mellettük, a jelentésüket mégis kevesen ismerik, pedig gyönyörű alkotásokról van szó. Két közismert, népszerű budapesti helyszín emblematikus szobrát mutatjuk be.
Így küzdöttek meg a hóval a régi Budapesten
2017. január 16. 21:56
Váratlan havazás, megbénult közlekedés, verekedő hómunkások, zord fagy vagy éppen ezek hiánya – a tél 100 éve is képes volt meglepni az embereket.
Kezdődik az Ybl Vízház felújítása
2017. január 11. 16:10
Kortárs kiállítóteret, kávéházat és bisztróéttermet is magába foglal majd a Várkert Bazár mellett álló Ybl Vízház.
Régi tartozások, új távlatok: ilyen lesz 2017 Budapesten I.
2017. január 5. 16:14
Az új év elején megmutatjuk, milyen változások várhatók idén Budapesten. Végignézve a sok-sok látványtervet elmondhatjuk, hogy 2017 igen mozgalmas esztendőnek ígérkezik. Elsőként a budai oldal építkezéseit, felújításait mutatjuk be.
Hatvan éve nyílt meg a Divatcsarnok
2017. január 4. 11:54
1957. január 2-án nyílt meg a Divatcsarnok Budapesten, az egykori Párisi Nagy Áruház épületében. Az épület a hanyatlás évei után a 21. században nyerte vissza régi pompáját.
Negyvenmilliárd jut a nemzeti kastély- és várprogramokra
2016. december 16. 12:13
Határozatban vizsgálta felül a kormány a Nemzeti Kastélyprogramot és a Nemzeti Várprogramot. A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent döntés szerint a következő években negyven helyszínt fejlesztenek, a célra 40,4 milliárd forint európai uniós forrást biztosítanak.
A Szent István-terem rekonstrukcióján dolgoznak
2016. december 2. 18:15
Megkezdődtek a Budavári Palota helyreállítandó Szent István-termének textilrekonstrukciós munkálatai.
Indulhat a volt Postapalota felújítása
2016. október 11. 14:38
Megkezdődhet a Pallas Athéné Alapítványok tulajdonában álló Buda Palota (volt Postapalota) felújítása.
Jön a Stefánia Szoborpark őszi tárlata
2016. október 7. 17:01
Közel félszáz nagyméretű alkotás egy időben jelenhet meg a Stefánia Palotában, amire a szervezők szerint eddig nem volt példa a magyar szobrászművészetben.
Párisi Udvar: a XX. századi bevásárlóközpont
2016. október 7. 15:18
Sokáig váratott magára a Ferenciek terének és környezetének a rendbetétele, amely még most is tart. Hosszú évek után a tér egyik emblematikus épülete is megújul. A mai Párisi Udvar és a neki otthont adó Brudern-ház története majdnem kétszáz éve kezdődött.
Itt az Ybl-reneszánsz a fővárosban
2016. október 7. 9:25
Kétszáz év – és még egyszázaléknyi csúszás: ennyi idő kellett Ybl Miklós építészeti örökségének felfedezéséhez. A 2014-es bicentáriumon mindössze a Várkert Bazár jelezte az egykori mester máig ható tiszteletét, a 2016-os év viszont valóságos „Ybl-boomot” hozott.
Turista szemmel nézhetjük meg Budapestet
2016. szeptember 12. 13:22
A turizmus világnapján rendhagyó turisztikai nyílt napot szerveznek Budapesten, városnéző programokkal.
Ilyen volt a török Buda
2016. augusztus 29. 20:45
Hogyan alakította át a közel másfél évszázados török fennhatóság Buda középkori városképét? Feljegyzések alapján megmutatjuk, milyen volt a 475 évvel ezelőtt törökök által csellel elfoglalt Buda összképe.
Megújult a Dráva park a XIII. kerületben
A XIII. kerületben felújították a Hegedűs Gyula utca, a Dráva utca és a Visegrádi utca által határolt közparkot. Új fákat ültettek, növényeket telepíttek, a járda vonalvezetése a Dráva folyót idézi. Teljesen új játszótér, fitnesz park, okospad, csocsóasztal, olvasósarok várja az idelátogatókat.
A 200 éve született Zirzen Jankára emlékeztek a Fiumei úti sírkertben
Zirzen Janka nevét kevesen ismerik, pedig a XII. kerületben utcát neveztek el róla, a II. kerületi Csalogány utcában pedig egy emléktábla hirdeti, hogy ott működött 1874-től az általa vezetett első állami tanítóképző intézet. Születésének 200. évfordulója alkalmából a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben, a felújított síremlékénél tartottak megemlékezést a nőnevelés és tanítóképzés jelentős alakjáról.
Az Albert Flórián Stadion története – Ötven éve adták át az FTC második Üllői úti pályáját
A Ferencvárosi Torna Club hazánk legnépszerűbb sportegyesülete. A Fradi labdarúgócsapata rendelkezik a legtöbb bajnoki címmel és a legnagyobb, az ország minden részére kiterjedő szurkolótáborral. 1899. május 3-án alakult meg, tehát most tavasszal 125 éves. Egy másik kerek évforduló pedig az Üllői úthoz kapcsolódik, hiszen a 129. szám alatt 50 éve, 1974. május 19-én adták át azt a stadiont, melyhez a legtöbb ma élő drukker száz és száz emlékkel kötődik.