Csoportos idegenvezetés, kiállítások, képzőművészeti foglalkozások, mesefilmvetítés, táncház és komolyzenei koncert is várja az érdeklődőket szombaton a Pesti Vigadó Nyitott ház elnevezésű eseménysorozatán Budapesten.

A rendezvény célja, hogy mindenki megismerhesse a nagy történelmi múlttal rendelkező épületet, de emellett a családok számára is szeretnének színes programlehetőséget biztosítani – hangsúlyozta Molnárné Szunyi Barbara ügyvezető igazgató a programot beharangozó szerdai budapesti tájékoztatón.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az intézmény honlapján csütörtöktől lehet regisztrálni a csoportos idegenvezetésre, amelyen a látogatók vezetéssel járhatják be az épületet szombaton.

Lesti Árpád kommunikációs vezető a programot ismertetve elmondta: ingyenesen tekinthetik meg az érdeklődők Győrfi Lajos szobrászművész és Szunyoghy András kiállítását, a Somogyi József – 100 című tárlatot, valamint A moldovai művészet: Kifejeződés a sokféleségben című kiállítást.

Délelőtt Kókay Krisztina textilművész, az MMA rendes tagja és Kő Pál szobrászművész, az MMA rendes tagja vezetésével képzőművészeti foglalkozásokat tartanak. Pom-Pom meséit vetítik a gyerekeknek a Sinkovits Imre Kamaraszínpadon, ahol az idén 80 éves Csukás István író mesél az érdeklődőknek. Délután Mindenki tud rajzolni címmel Csernyus Lőrinc építész, az MMA levelező tagja interaktív előadásán bizonyítja be, hogy a rajzolás leginkább önbizalom kérdése. 

Táncházat tart Pálházi Bence és bandája a Magyar Táncművészeti Főiskola hallgatóinak közreműködésével. Este Kokas Katalin hegedűművész és Vásáry Tamás zongoraművész hangszerbemutatóján vehetnek részt a látogatók, majd a két művész komolyzenei koncertet ad a Vigadó színpadán.

Molnárné Szunyi Barbara azt is elmondta, hogy a terveik között kiemelt helyen szerepelnek a turisztika fejlesztések. Céljuk, hogy a csoportosan érkezők mellett az egyéni érdeklődők számára is teljesebb körű szolgáltatásokat  biztosítsanak. Ennek részeként szombaton megnyílik a kávézó a 6. emeleti Panorámateraszon, ahonnan egyedi kilátás nyílik a budai Várra és a Citadellára – hívta fel a figyelmet. Mint mondta, az érdeklődők az épületben elhelyezett QR-kódokat beolvasva ismerkedhetnek meg a termek történelmével vagy az egyes kiállításokkal.

 
(MTI)