Indul a 3-as metró felújítása

2017. május 10. 15:42

Júliusban szerződéskötés várható, az év második felében pedig indul a 3-as metró felújítása.

Július végén megkötheti a BKV a 3-as metró infrastruktúra-felújításának nyertesével a szerződést, így a beruházás a második fél évben elkezdődhet. A felszíni közlekedés kialakításán már dolgoznak, és a pótlóbuszok is rendelkezésre állnak – írja keddi számában a Világgazdaság a közlekedési társaság tájékoztatására hivatkozva.

A korszerűsítés a vonal déli szakaszán kezdődik, a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest között, az északi szakaszon, a Lehel tér és Újpest-Központ között a kiviteli munkálatok várhatóan 2017 végén indulnak.

A metró pótlására a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) lakótérségekre bontva részletes mobilitási tervet dolgozott ki. A közlekedési rend véglegesítése most is folyamatban van. Ennek keretében nemcsak a 3-as metróvonal feletti pótlóbusz-közlekedést biztosítják, hanem egyes, a metró déli szakaszának vonzáskörzetéhez tartozó dél-pesti és kelet-pesti lakótérségekből is alternatív, közvetlen belvárosi eljutást nyújtó megoldásokat dolgoztak ki. Több járat megy majd a 3-as metró ideiglenes, Nagyvárad téri, vagy épp a 2-es metró Örs vezér terén lévő végállomására – tette hozzá a BKK.

A pótlóbuszok zavartalan haladását forgalomtechnikai módosítások segítik majd, az Üllői úton például buszsávokat alakítanak ki.

(MTI)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó