Folytatódik „A Jövő Városa” című városfejlesztési program a Belvárosban. Ennek keretében újul meg a Reáltanoda utca, a Szép utca, a Magyar utca, valamint a Ferenczy István utca egy szakasza, amelyet az előző felújítások során kihagytak. Több mint 7000 négyzetméternyi felület érint a felújítás – olvasható az V. kerületi önkormányzat honlapján.

A tervek szerint a Károlyi-kertet övező járdák egységes mészkőborítást kapnak, és növelik a gyalogosfelületek méretét. Ugyanakkor meg akarják tartani a jelenlegi parkolóhelyek számát. Az utcák többségében megmarad az út és a járda szintkülönbsége. Ezekben az utcákban a járdát gránitzúzalékos térkőlapokkal fogják lefedni. Kivételt jelent a Magyar utca Károlyi-kert mögötti szakasza, ahol a tervek szerint a járda és az úttest egy szintbe fog kerülni. Itt a járdákat gránitburkolattal fogják lefedni. A kerületi önkormányzat ígérete szerint két új fát is el fognak ültetni. Emellett lecserélik, illetve felújítják az utcákban található csatornafedőket, kukákat. 

A munkálatok a tervek szerint idén novemberre fognak befejeződni. Addig is ahogy elkészülnek egy utcával, vissza is adják azt a forgalomnak. 

(Forrás: belvaros-lipotvaros.hu