budai vár

158932_epul_a_lovarda_budai_varban.jpg Már épül a Lovarda a Várban A tavaly májusi alapkőletétel után egy évvel, mostanában kezd kiemelkedni a földből a Lovarda várbeli épülete, amelyet a világháborús károk után tüntettek el a föld színéről.
Már áll a Miniszterelnökség új épülete a Várban Az elmúlt hónapokban új ház nőtt ki a földből az egykori Karmelita kolostor szomszédságában, a budavári Dísz tér sarkán: a tervek szerint a jövőben itt lesz a Miniszterelnökség székhelye.
Domborműre került a koronázási palást a Várban Rieger Tibor bronz domborművét húsvéthétfőn avatták föl a Várban lévő Mária Magdolna-romtemplom egykori szentélyében.
Európa top 10 várkastélya között a budai Vár A National Geographic listáján Európa legszebb várkastélyai között sorolták fel a budai Várat.
Sétáljon egyet a száz évvel ezelőtti Várnegyedben! Csodálatos képek kerültek fel a közelmúltban a Fortepan archívumba az 1900-as évek elejéről (adományozójuk Széman György). Az alábbiakban egy több mint száz évvel ezelőtti sétára invitáljuk önöket a Várnegyedbe!
Végleg eltűnnének a háborús nyomok a Várból Ötletpályázatot hirdetett a Lechner Tudásközpont a Dísz tér és a Szent György tér környékének megújítására. A pályaműveket összesen 38 millió forinttal díjazzák – írja a MagyarÉpítők.
Elkészült a felújított Halászbástya Két részleges felújításon esett át a Halászbástya, a második ütemmel nemrég készült el a Budavári Önkormányzat. Ottjártunkkor már újból teljes egészében használhatták a turisták a kilátóteraszokat.
A budai Várba kerülhet Habsburg Ottó öröksége Budapesten fogják kezelni Habsburg Ottó hagyatékát a jövőben. A helyszín a budai Vár lehet majd.
Közösségi tér lehet a budavári Városházából Eredeti sajátosságait megtartva, funkciót váltva és bővítve újul meg a jelentős múltra visszatekintő budavári Úri utcai Óvárosháza épülete. A földszintje megnyílik a látogatók előtt, az emeletén pedig angol nyelvű doktori iskola működik majd.
Helyreállítják a Budavári Palota Szent István-termét A 83 négyzetméteres terem a Hauszmann Alajos-féle palotaegyüttesben a palotát és a Rudolf trónörökös részére tervezett épületet összekötő nyaktagban helyezkedett el. Hamarosan elkezdődhet az újjáépítése.
Restaurálják a Halászbástyát December közepére fejeződik be a Halászbástya felújítása – értesült a pestbuda.hu. A Budavári Önkormányzat a munkálatokat úgy időzítette, hogy a turizmust a lehető legkisebb mértékben zavarják. A rekonstrukció jelenleg a műemlék déli bástyáin zajlik, ottjártunkkor is rengetegen csodálták meg a városra páratlan kilátást nyújtó műemléket.
Kultúrák találkoznak a Mesterségek Ünnepén Az idei, várbéli Mesterségek Ünnepe olyan távoli területek kézműveseit is vendégül látja, mint Jakutföld, Üzbegisztán, Kirgizisztán, Kazahsztán, India vagy Kína
Kezdődik a Mesterségek Ünnepe Mintegy nyolcszáz kézműves mester mutatkozik be a budai Várban tartott 30. Mesterségek Ünnepén.
Döntenek a Széchényi Könyvtár sorsáról Szeptember közepéig tervezési programot állítanak össze arról, hogyan és miként újulhatna meg a budavári királyi palotában működő OSZK.
Kezdik a Teherelosztó bontását Előkészítik a budai Várban álló, hetvenes években épült Országos Villamos Teherelosztó bontását.
Vitatja a Teherelosztó bontását a MÉSZ A Magyar Építőművészek Szövetsége szerint a nemzeti örökség része a budavári Országos Villamos Teherelosztó épülete.
Újra lesz Mesterségek Ünnepe a Várban A Népművészeti Egyesületek Szövetsége először 1986-ban szervezte meg a fesztivált, ahol a magyarországi kézműves szakma legjobbjai mutatkozhattak be.
Bor, Picasso és Modigliani a Várban A Budavári Palotában találkozik a bor és a festészet művészete szerda esténként.
Jön a várvédő gála Augusztus elején tartják a Budavári Palotakoncertet, ahol Offenbach szerzeményei is elhangoznak majd a tervek szerint.
Eltűnik az arc nélküli ház A Magyar Nemzeti Levéltár épületének szomszédját kinézete miatt sokáig „az arc nélküli ház” néven emlegették, most azonban nemcsak az arca tűnik el, hanem a teste is: az épületet ugyanis lebontják.
Zene tölti meg a Várkert Bazárt Öt színpadon várja ingyenes könnyűzenei koncertekkel a közönséget kedden, a Zene ünnepe alkalmából a Várkert Bazár.
Baán: Halad előre a Liget Budapest megvalósulása Jól halad a Szépművészeti Múzeum 1945 óta lezárt Román csarnokának felújítása; a Szépmű és a Magyar Nemzeti Galéria újraegyesített intézményében pedig a régi mesterek gyűjteménye a Liget Budapest keretében felújított és korszerűsített Szépművészeti Múzeum épületébe, a 19-20. századi anyag a Petőfi Csarnok helyére tervezett Új Nemzeti Galériába kerül majd – mondta el Baán László.
Egy sor Budapestet érintő döntés jöhet jövő héten Lázár János a csütörtöki kormányinfón arról beszélt: a jövő hét folyamán döntés születik többek között a pályaudvarokról, az OSZK-ról és a Liget Budapestről is.
Megújult a Bécsi kapu tér A Budavári Önkormányzat felújította és átépítette a Vár északi bejáratának számító Bécsi kapu tér felületét.
Modern épületet bontanak el a Várban Lebontják a budai Várban található egykori Országos Villamos Teherelosztó hetvenes évekbeli épületét.
Marad az OSZK a Budavári Palotában A kormány úgy döntött: az Országos Széchényi Könyvtár a budai vár épületében marad. Lázár János arról is beszélt, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum a Palotanegyedben terjeszkedhet.
Harminc éve jár a Sikló 1986-ban indult el újra a Budavári Sikló. Egykor a világ második siklója volt, ami változatlan formában működött 1870-től az 1944-es bombatámadásig.
Elkezdődött a nemzeti összetartozás hete Programok sora várja az érdeklődőket a nemzeti összetartozás hete alkalmából a budai Várban található Magyarság Házában.
Így fejleszti a Várat a kormányzat Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármester részletesen bemutatta, mire készülnek az illetékesek a budavári fejlesztések során.
Megnyílt a Hauszmann Információs Pont A budai Vár Savoyai-teraszán Nagy Gábor Tamás budavári polgármester, L. Simon László kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkár és Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője nyitotta meg azt a kör alakú pavilont, amely a nemrég elkezdődött palotarekonstrukcióról fogja tájékoztatni a budapestieket és a turistákat.

További cikkeink