A budavári Szentháromság téren álló, frissen felújított Óvárosháza épülete ma már elképzelhetetlen a sarkánál elhelyezett harcias görög istennő, Pallas Athéné városvédő szobra nélkül. Viszonylag széles körben ismert tény, hogy a jelenleg is ott őrködő szobor nem az eredeti alkotás, hanem annak 1964-ben faragott másolata, azt azonban kevesen tudják, hogy az eredeti szintén egy városházát díszít, mégpedig a Fővárosi Önkormányzat pesti központját.

A hatalmas Városház utcai épület egyik, a Párizsi utcával szemközt nyíló kapubejárójának félhomályában megbújó alkotás nagy idők tanúja, sorsa legalább olyan fordulatos, mint a városé magáé. Pestre költözése előtt éppen ott állt, ahol mai másolata, a régi budai városháza sarkánál, eredetileg azonban máshová készült. Történetének megismeréséhez viszont egészen Mária Terézia koráig kell visszarepülnünk az időben.

Az eredeti szobor a pesti Városházán (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

A kút őrzője

Ugyanennek az épületnek a Tárnok utcai oldalánál a XVIII. században állt egy kút, amely egy várba vezető vízvezeték ciszternáját rejtette, és amelyet a budai városi tanács még 1718-ban állíttatott fel. Ennek tetején Loyolai Szent Ignác szobra állt (a városi tanács így tisztelgett a vízvezetéket nagy bravúrral megtervező jezsuita atya, Kerschensteiner Konrád előtt), ám a rend 1773-as eltörlésével ez a szobor is lekerült a helyéről, így a kút dísz nélkül maradt. Felmerült a kérdés: mi kerüljön a helyére?

A városatyák tanakodtak, ez a tanácstalanság pedig épp jókor jött a budai polgárjogot óhajtó olasz szobrásznak, Carlo Adaminak, aki 1785-ben ki is faragta a görög istennő, Pallas Athéné szobrát, amelyet ezután a márványkút több ezer forintos árához képest szinte ingyen, 280 forintért bocsátott a város rendelkezésére. (A budai polgárjogot azonban mégsem szerezte meg, ugyanis néhány évvel később Pestre költözött, és végül ott lett polgár – írja róla egyik tanulmányában Lieber Endre.)

Ideiglenes helyen, egy illemhely szomszédságában

A díszkutat az 1800-as évek végi térrendezés során elbontották, a szobor pedig furcsa módon eltűnt, majd egy svábhegyi villában bukkant fel újra. A Magyarország című lap 1924. június 8-i száma részletesen leírja a kalandos utat. Az újság szerint a szobor először a svábhegyi Diana utca vízműtelepére került – talán ajándékozás folytán, de inkább letétbe –, a telepre felügyelő altisztnek (majd a hivatalában őt követő fiának) azonban fogalma sem volt a szobor értékéről, így az illemhely mellé helyezte a szobrot, mert az zavarta a kerti munkában. Néha ruhát szárítottak rajta, és évente kimeszelték, „hogy szebb legyen”, de egyébként nemigen foglalkoztak vele.

Itt fedezte fel Schoen Arnold művészettörténész, aki akkoriban fel is hívta a dologra a város figyelmét, de az 1920-as évek derekáig senki nem foglalkozott ezzel különösebben, a Fővárosi Múzeum csak 1924 körül kért engedélyt a fővárosi tanácstól a szobor visszaállítására.

Ekkor derült ki – írja Schoenre hivatkozva a lap, hogy a vízműtelep altisztje, Stipanics Árpád már régen eladta az alkotást 12 ezer forintért Sebők Józsefnek, az Alföldi Gőzfűrész Rt. igazgatójának, mivel az általa csak „Bábi néninek” hívott alkotás, amellett, hogy útban volt, „folyton orra is bukott” a kertben, csak a gond volt vele. Ezután Sebők igazgató svábhegyi villájának kertjében állította fel, ám hiába érdeklődött műértőknél, senki sem tudta számára felbecsülni a Pallas-szobrot. (A lap szerint egyébként Stipanics altiszt úgy tudta, hogy a szobor a saját tulajdona, azt ugyanis, állítása szerint a szomszéd villában lakó csornai prépost, Kuncz Adolf adta el az édesapjának munkajárandóság fejében 260 forintért.)

A felújított szobor (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

A lap által megszólaltatott, a Fővárosi Múzeumot vezető Kuzsinszky Bálint viszont más magyarázatot adott az esetre. Szerinte a múzeum tudtával letétben volt a szobor a Diana-telepen, sőt, le is fényképeztették azt, és csak azért nem szállították el, mert nem állt rendelkezésükre kocsi, amin elszállíthatták volna a talapzata nélkül 150 centiméter magas alkotást.

Megkettőzve méltó helyeken

A mesébe illő történetet követően, 1928-ban a főváros végül mégiscsak visszaszerezte a szobrot, s ekkor állították föl a régi budai városháza sarkánál. A béke azonban ekkor sem jött el Pallas Athéné számára, a korabeli lapok ugyanis rendszeresen beszámoltak róla, hogy a kedves kis istennő kezéből időnként ki-kilopják a lándzsát. A hányattatott sorsú műalkotást végül a hatvanas években műemlékvédelmi okokból másoltatták le (az eredeti szobor anyaga, a sóskúti mészkő ugyanis nem valami ellenálló kőzet), és szállították védett, zárt helyre, a Városháza kapualjába, ahol – ha a bejárat épp nyitva van – bárki megtekintheti.

Másolata pedig felújítva visszakerült a Szentháromság téri helyére, hogy pajzsán Buda címerével a jövőben továbbra is őrködjön a város fölött, bízva abban, hogy elődjétől eltérően ő nem kényszerül majd svábhegyi kirándulásra, és a lándzsája is a kezében marad.

Nyitókép: (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)