Budapest

159820_nagymezo38.jpg Miért bontják a belvárosi épületeket? Kinek tesz jót, ha olyan, nagyjából egységes képet mutató utcákból is eltüntetjük a házakat, amelyek kisebb-nagyobb csoda folytán túlélték az elmúlt század viharos történelmét? Az elmúlt időszakban több olyan belső-pesti épületet is lebontottak, amelyeknél ezt a házak állapota nem indokolta volna, mára mégis csak hűlt helyüket találjuk. A szempontokat nem kell nagyon keresnünk, a fő kérdés inkább az: mit jelent mindez nekünk, városlakóknak?
Népi Építészeti Programot indít a kormány A Népi Építészeti Program célja, hogy megállítson egy közel kétezer népi építészeti emléket érintő pusztulási folyamatot.
Virágokat mutatnak be a Margitszigeten A 150 éves Főkert virágbemutatót tart a Margitsziget parkjában.
Tovább drágulnak a budapesti albérletek Idén már átlagosan 155-160 ezer forintos havi lakásbérleti díjakra kell számítani Budapesten.
Reformátorok tere lesz a XVI. kerületben Letették a Reformátorok tere alapkövét a budapesti XVI. kerületben, ahol emlékmű is fog állni a reformáció emlékére.
2018-tól látogathatjuk a felújított Szépművészetit Lassan elkészülnek a Szépművészeti Múzeum Román csarnokának felújításával.
Álljon meg egy novellára! Budapesti busz- és villamosmegállóban olvashatják az utasok az Álljon meg egy novellára! irodalmi pályázat legjobb műveit.
Mindenkinek elérhető lett a Közlekedési fotóarchívuma Egyedülálló fotódokumentációt tett közzé a Közlekedési Múzeum és a Fortepan.
Megújulóban a Margitsziget A vizes vb kezdetére megújult a Margitsziget több területe.
Itt a Szent György tér és Dísz tér megújítási pályázata Lezárult a budavári Szent György tér és Dísz tér megújítására, urbanisztikai-építészeti újrafogalmazására kiírt tervpályázat; a nyílt pályázaton hét pályamunka részesült elismerésben, összesen 22 millió forint értékben.
Fotók: így alakulnak a vizes vb helyszínei A budai rakparttól a Duna Arénán át a Városligetig: építik a közelgő vizes világbajnokság helyszíneit. Fotóink!
Kitiltják a Terézvárosból a sörbicikliket Erzsébetváros után Terézváros is kitiltja az utcáiról a sörbicikliket.
Arany János nyomában sétálhatunk a Margitszigeten Programsorozat indul az Arany-emlékévhez kapcsolódva. A tematikus túra során az érdeklődők bejárhatják az Arany János által is kedvelt helyszíneket.
Megnyílt a mozgássérült tornapark Csepelen Az új csepeli tornaparkban fogyatékkal élők is tudnak játszani és edzeni.
Átadták a margitszigeti multimédiás szökőkutat A margitszigeti szökőkút vízfüggönyén mostantól minden este magyar történelmi személyiségek és hírességek fotói jelennek majd meg.
Vízgépháznak készült, kávézó lett belőle A Várkert kioszk épületének díszes tornya a szivattyúgépek kéményét rejtette, a XIX. század végéig naponta 1 300 000 liter vizet küldtek fel innen a Palotába. A budai part ipari épületnek indult ékszerdoboza végül volt kávézó, vendéglő, táncterem és jelmezraktár, majd kaszinó is. 130 év alatt több kísérlet indult az újrahasznosításra, 1986-ban is alaposan kidolgozott terv készült.
Innovatív pihenőhely lett a Városháza park Nyárra pihenőhellyé alakul a budapesti Városháza park, amelyet a Hello Wood Hullámvonal mottójú fa installációi tesznek teljessé.
Sisi szobrának kalandos útja – vándorló szobrok Az egyik legszebb budapesti szobor kálváriája sajnos igazi XX. századi történet, végtelen vitákkal, szocialista városépítészettel, méltatlan, félreeső helyszínnel, elfeledett jelennel. Erzsébet királyné Döbrentei téri szobráról, az egykor nagy jelentőségű alkotásról sokan tudnak, a szobor hosszú kálváriája már kevésbé ismert történet.
Indul a dél-budapesti Duna-híd pályázata A beruházó Kiemelt Kormányzati Beruházások Központ (KKBK) kiírta a Galvani-híd megépítéséhez tartozó Új Duna-híd nemzetközi tervpályázatot.
Még idén elkezdődhet a Római-part védműépítése A Római-parton a gátrendszer vasbeton szerkezete a föld alá kerül majd, a felszínen csak egy mintegy félméteres térdfal fog látszódni, erre helyezik rá a fémszerkezetű mobil falrendszert, ami árvízkor megvédi a partot.
Szobrot kapott Lajtha László zeneszerző Az MTA Zenetudományi Intézetében avatták fel Lajtha László (1892-1963) Kossuth-díjas magyar zeneszerző, népzenekutató szobrát.
Ilyen volt a fényfestés a Fiumei úti sírkertben Fényfestés Budapesten, a Fiumei úti Sírkertben 2017.június 24-én, a Múzeumok éjszakáján.
Bezár másfél évre az Operaház Most bezár, és 2019 elején nyithat újra az Operaház, amely széles körű felújításon esik át a következő másfél évben. Megújul egyebek mellett a több mint 10 ezer előadást kiszolgáló színpadgépészet, a nézőtér, a zenekari árok és a műhelyek, valamint a tetőtér és a pince is.
Megnyílt az új reptéri múzeum Új helyen láthatóak a régi repülőgépek Ferihegyen, egy szimulátort és kicsinyített futópályát is megnézhetünk. Az Aeropark a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér parkolójának bővítése miatt az idén tavasszal költözött át a repülőtéri felüljáró mellé.
Történelmi gyászhintót állítanak ki a Fiumei úti sírkertben Kiállítják a világ egyik legnagyobb gyászhintóját a Fiumei úti sírkertben. Az Apponyi-hintó kalandos történetét kevesen ismerik, pedig a gyönyörű, díszes jármű a hajdani gyászhintók egyik utolsó megmaradt példánya.
Biztonságosabb lett a ferihegyi futópálya A félmilliárdos beruházásban harmincéves betontáblákat cseréltek ki az alapozással együtt, a reptér visszaállt a kétpályás üzemmódra.
Tovább fejlődik az Állatkert Az új területeken az Állatkert négy fő fejlesztést valósít meg: a Holnemvolt Várat, a Pannon Parkot, a Hermina Garázst és a most átadott kiszolgáló zónát.
Vigyázz, kész, csússz! – megújult a Gellért-hegyi csúszdapark Elkészült a Gellért-hegyi csúszdapark felújítása: egy nagyon izgalmas játszótérrel gazdagodott a budai oldal. Teszteltük az eredményt a szünidő első napjainak forgatagában.
Budapestről fotózták le a Tátrát A Hármashatárhegyről fotózták le az Alacsony- és a Magas-Tátrát a minap.
Felújították a Klebelsberg-kastélyt Klebelsberg Kuno pesthidegkúti otthona több mint egymilliárd forintból újult meg.

További cikkeink