A hagyományos települések utcaképéhez hozzátartozott, hogy itt-ott feszületek tűntek fel az utak mellett vagy a kereszteződésekben. A tér kitüntetett pontjai voltak ezek, a vallással átitatott európai kultúrában a keresztek jelölték a fontos határpontokat: például a falu vagy város szélét, ahonnan már egy másik, talán kevésbé védett terület kezdődik.

De állítottak fogadalomból is kereszteket, sokszor templomok mellé és keresztutak, kálváriák útvonalán is, vagy olyan helyekre, amelyek valamiért az emberi életben is határt jelentettek. Mára alig maradt egy-két ilyen feszület Budapesten: a szekularizáció és a gyorsan terjeszkedő város javarészt elsodorta őket.

Nyitóképünk pléh-Krisztusa valószínűleg egy budai kereszteződésben állt, méghozzá a Gábor Áron és a Törökvész út találkozásánál. A kép Csákányi Lajos Rózsadomb és vidéke című könyvéből való, amely 1935-ben jelent meg (Csákányi írta és fényképezte a kötetet). A nagy kanyarulat, amit látunk, valójában egy kereszteződés: az előrefelé futó út a mai Gábor Áron utca, amely hamarosan meredekké válik, és levezet a Pasaréti útig. Nézőpontunktól balra a Törökvészi út van, amely azután jobbra is folytatódik, hátunk mögött pedig a Pusztaszeri út indul lefelé, a Duna felé, illetve a kis Muraközi utca kapaszkodik fel a dombtetőre. 

A feszület 1934-ben ugyanabban a kereszteződésben (különleges Dávid-csillaggal) (Forrás: Fortepan)

Itt, Csákányi 1935-ös képén már minden viszonylag kiépítettnek tűnik, legalábbis ami az úthálózatot és az egyéb infrastruktúrát illeti. Szépen lekövezett autóút és járda látszik, állnak a villanyoszlopok is. Persze még koránt sincs beépítve a környék annyira, mint most. Pasaréten ekkoriban tűnnek fel sorra a Bauhaus villák, és kúszik fel a város az egykori szőlőhegyekre.

A feszület pedig a még korábbi évtizedek hírnöke. Hogy mióta állhatott ott, nem tudjuk. Maga a kereszteződés az 1820-as évek térképein már jól kivehető. Nincs is ebben semmi különös: ez egy klasszikus nyereg, ahová az utak felkapaszkodnak, ahol találkoznak, majd továbbfutnak.

A budai hegyvidék sok mai, forgalmas csomópontja eredetileg ilyen szőlőhegyi nyereg volt. A környező dombok, a Ferenc-, a József- és a Rókus-hegy közötti találkozópont volt ez (melyek szintén a rajtuk lévő kápolna vagy a tulajdonos szerzetesrend után kapták a nevüket).  

Az 1870-es évektől egy kisebb vincellérház állt a kereszttel szemközti oldalon – talán ők állították fel ide a feszületet. Ezt erősíti, hogy a térképek is nagyjából ekkortól tüntetik fel itt. Az, hogy anyaga tulajdonképpen csak egyszerű bádog, azt mutatja, valószínűleg egyszerű szőlősgazdák fogadalmi keresztje lehetett: ez jellegzetesen XIX. századi megoldás volt, a kőnél olcsóbb, a fánál tartósabb. Valószínűleg máshol is álltak ilyenek a városban – a Fortepan archívumban például egy Városmajor utcaira bukkanhatunk ebből a korszakból, de minden bizonnyal a fővároshoz csatolt egykori falvakban is több hasonló Krisztusra találhatnánk.

Városmajor út 1934-ban útszéli feszülettel (Forrás: Fortepan)

Megvan még a kereszt? Valószínűleg nincs. Egy nyereggel „feljebb”, a Törökvészi út és a Kapy út – Csatárka út képezte kereszteződésben viszont ma is áll egy régi „pléh-Krisztus”.

Néhány évvel ezelőtt, amikor a forgalmi csomópontot átépítették körforgalommá, áthelyezték eredeti helyéről, ez ma a Törökvész út és a Verecke lépcső bezárta kis zöld háromszögben áll. Egy másik hasonló Krisztusra pedig a Szépvölgyi út, Ürömi utca kereszteződésben bukkanhatunk, a kis kápolna előtt. Sokan ismerik azt a feszületet is, amely Budakeszi és Budapest határában áll, a Budakeszi út mellett.

És ha önök ismernek még további budapesti „pléh-Krisztusokat”, küldjenek fotót róla nekünk! 

Nyitókép (Forrás: FSZEK Budapest-Képarchívum)