Budavári szobra

Ohmann Béla neve nem annyira ismert, mint néhány szobrász kortársáé, mint Medgyessy Ferencé vagy Kisfaludi Strobl Zsigmondé, pedig műveivel nagyon sokan találkoztak már. Elég felsétálni a budai Várba, és a Bécsi kapun belépve máris találkozunk egyik művével, amelyet Budavár visszavívásának 250. évfordulójára 1936-ban avattak fel.

A szobor szinte mindent elárul az alkotójának művészetéről. A formálás magabiztossága jó iskolára vall: az Iparművészeti Iskolában tanult, ifjabb Mátray Lajos növendéke volt. A klasszikus előképválasztás, a kettős keresztet tartó győzelem istennője, lendületes mozdulatának visszafogott megjelenítése, a test tömegformáinak határozott megjelenítése a korra jellemző neoklasszicista szobrászi gondolkodás sajátja, amelyet hazánkban ekkor elsősorban a római művészeti ösztöndíjasok képviseltek. De nemcsak rájuk volt jellemző, hiszen Ohmann sem tartozott közéjük. Azt is elárulja ez a műve, hogy már ismert és sikeres művészpálya áll mögötte. A Buda töröktől való visszafoglalásáról tartott megemlékezés fontos társadalmi esemény volt, ezt jól mutatja, hogy ekkor épült újjá a Bécsi kapu is. Egy ilyen reprezentatív és költséges mű elkészítését olyan alkotóra bíznak, aki már bizonyított, és Ohmann ezt Szegeden már megtette.

Zászlótartó barátok szobrai Szegeden (Fotó: Ludmann Mihály)

Szegedi alkotásai

Pályája az 1920-as években indult, ekkor még mesterével együtt készített épületdomborműveket. Ezeknek fontos szerepük volt művészetének alakulásában. Azt ő is tudta, amit ekkor még az építészek is, hogy az épület és a plasztika között több ezer éves kapcsolat és összhang van. Ez olyan művekre sarkallta őt, ahol ez az egység jól érzékelhetően megjelenik. Nagy hangsúlyt fektetett a kettő összhatására, és így vállhatott kora legjobb épületszobrászává.

Ezt a tudását önállóan először a szegedi Dóm téri építkezéseken mutatta meg. A Dóm tér, az egyetemi épületek Rerrich Béla tervei és nem utolsósorban Klebelsberg Kunó akkori kultuszminiszter álma és alkotása. Az itteni Ohmann-szobrok változatos anyagúak, a Zászlótartó barátok fehér mészkőből készültek, mert a köztük levő felületeteken a vármegyék címereit is ebből az anyagból faragták, a Püspöki palota homlokzati Gellért püspök-szobra vörös pirogránitból, amely rímel a hasonló színű klinkerburkolatra.

A Klebelsberg kezdeményezésére létrejött Nemzeti Pantheon több emléktábláját is szobrászunk készítette, ahol játékos és stílusos díszítőkeretezést vagy tagolást adott ezeknek a műveinek, mint a Feszl Frigyes domborművén, amelyen a keretezőmotívumok a Pesti Vigadó épületének díszítő elemeiből indulnak ki. A Kémiai Intézetben levő színes mázas kerámiadomborműveitől a középkori ábrázolásmód és a humor sem áll távol. Utolsó és szomorú szegedi feladata 1935-ben Klebelsberg gróf síremlékének elkészítése volt.

Emléktábla Feszl Frigyes emlékére (Fotó: Ludmann Mihály)

Újra Budapesten

Ugyanebben az évben, 1935-ben fejezte be a városmajori Jézus szíve római katolikus plébániatemplom homlokzatán a boltíves kaput két oldalról határoló angyal-omborműveket. (A templomot Árkay Aladár tervezte, a születésének 150. évfordulójáról 2018. február elsején a pestbuda.hu is megemlékezett.) Az angyalreliefek remekül megmutatják a szobrászat és építészet ideális kapcsolatát, ennek Ohmann Béla jelentős mestere volt. Síkszerűségük, kissé geometrikus formálásuk, ahogyan a szárnyak hozzásimulnak a párkány vízszinteséhez és a boltív-párkány közötti mező kitöltése tökéletes egységet hordoz az épület kubisztikus formáival.

Domborművei a városmajori plébániatemplomon (Fotó: Ludmann Mihály)

A következő évben avatták fel a Budavár visszavívásának emlékére készült művét, amellyel átellenben is helyet kapott egy Ohmann-dombormű. Ez a szerény alkotás Budavár címerének domborműves megjelenítése. Izgalmas szobrászi kihívás, hogyan lehet a síkbeli képet térben megjeleníteni és szobrászi értékkel is felruházni.

Budavár visszavívásánal emlékműve a Bécsi kapu téren (Fotó: Ludmann Mihály)

A népszerű művész, akit elfeledtek

Ohmann Béla 1890-ben született Budapesten. A legjelentősebb alkotói korszaka a harmincas évekre esett. A szegedi, budapesti megbízások után Székesfehérváron, Szegeden és Debrecenben is jelentős alkotásait állították fel. A II. világháború után a legtöbb olyan művészt, akik a korábbi időszakban jelentős megbízásokat kaptak, igyekeztek háttérbe szorítani. Ez történt Ohmann Bélával is, kevés megbízást kapott, és 1950-es nyugdíjazása után már tanítani sem taníthatott. Művei ott állnak a köztereinken, és ez az, ami egy szobrász számára igazi elismerés.