kerékpár

2023. június 24. 12:30
Nosztalgiavillamossal is érkezhetnek a látogatók az Északi Járműjavítóba a Múzeumok éjszakáján, ahol a kerékpározás történetével ismerkedhetnek meg a velocipédtől a csúcskategóriás versenybicikliig. A tegnap nyílt kiállításon magángyűjtemények különleges darabjai is láthatók. Megtekinthető a Weiss Manfréd által gyártott Pálma, a magyar diplomamunkaként készült összecsuktató Félegyházi, az egyedi tervezésű Dózsa, de speciális célokra átalakított járművekkel is megismerkedhetünk.
2021. június 30. 16:00
A Millenárisról manapság mindenkinek a népszerű budai park jut eszébe, pedig a pesti oldal is büszkélkedhet Millenárissal. A zuglói Millenáris, amely Budapest első sportpályája, 125 éve működik, és sokan a magyar versenysport bölcsőjeként is emlegetik. A döntött kanyaros kerékpárospálya, azaz a velodrom, már megépítésekor is korának egyik legkorszerűbb pályája volt, az 1927-ben történt átépítés után az itt rendezett világbajnokságon tízezrek szurkoltak a lelátón. Magyarországon itt rendezték az első nyilvános nemzetközi futballmérkőzést.
2021. június 2. 16:30
Négy budapesti kerékpáros nyomvonal tervezésére jelentetett meg ajánlati felhívást a Budapesti Közlekedési Központ az európai uniós közbeszerzések oldalán. Az utak majd az európai kerékpáros úthálózathoz, az EuroVelo-hoz csatlakoznak.
2021. május 6. 18:00
Magyarország első fedett kerékpáros fapályája a X. kerületben épül fel. A Kőbányai BringArénát a tervek szerint már az idei év végén használhatják a kerékpárosok.
2021. április 23. 09:00
Nagy feltűnést keltettek az 1860-as évek végén Pest-Buda utcáin az első velocipedek. Az 1880-as évekre a kerékpár már meghódította Budapestet: egyesületek, kerékpáros-iskolák alakultak, társas kirándulásokat, felvonulásokat, versenyeket rendeztek. Velocipéddel közlekedtek a fővárosi postaszolgák, és a hadseregben is használták a járműveket. Kerékpáros-világbajnokságot is rendeztek a fővárosban, 1928-ban a Millenáris Velodrom Európa legkorszerűbb és leggyorsabb kerékpárpályája volt.
2021. február 28. 17:00
Kerékpáros pumpapálya épül a XXII. kerületben, a Budafoki elágazás villamosmegálló melletti területen, amelyet az amatőr és a profi szinten biciklizők is tudnak használni. A parkon egy széles sétány vezet majd keresztül és közösségi teret is kialakítanak.
2020. október 12. 19:30
A Magyar Közlönyben a napokban tették közzé azt a kormányhatározatot, amely szerint összesen háromezer P+R parkolóhely, valamint a vasútállomásokra kerékpárral érkezők számára legalább kétezer B+R biciklitároló tervezése indulhat meg ebben az évben. A döntéssel a kormány a fővárosi agglomerációban élőket szeretné arra ösztönözni, hogy autók helyett vonattal vagy HÉV-vel érkezzenek a főváros centrumába, hogy ezzel is tehermentesíteni lehessen Budapest útjait.
2018. július 23. 16:04
Először tesztelték a kerékpárok szállításának lehetőségét a metróhálózaton.
2017. április 3. 16:09
A cél, hogy növekedjen a gyalogos, kerékpáros vagy közösségi közlekedést választók aránya.
2016. november 3. 17:53
A századik közösségi kerékpáros Mol Bubi állomást adták át az óbudai Kolosy téren.
2016. október 3. 15:06
Olyan adócsomag kerülhet a kormány elé, amely nagy kedvezményeket adna a munkavállalóik kerékpározását támogató cégeknek.
2016. augusztus 3. 16:25
Harmincmilliárdos nagyságrendű kerékpárút-fejlesztésekről döntött a kormány. Budapest és környéke is érintett a fejlesztésekben.
2016. június 16. 15:55
A jövő Budapestjének életében a kerékpározás a mainál is sokkal nagyobb szerepet tölt majd be – hangzott el az Iparművészeti Múzeum kerékpáros design kiállításának megnyitóján.