Az Albertfalvai felüljáró melletti elhanyagolt, gondozatlan területen, amelyet korábban a BKV használt, a napokban megkezdődött a tervezett biciklipálya építése – tudtuk meg a XXII. kerületi önkormányzat sajtóosztályától.

Korábban az önkormányzat honlapján, a budafokteteny.hu-n olvashattunk arról, hogy a XXII. kerület az Országos Bringapark program keretében 40 millió forintos támogatást nyert el az államtól kerékpáros pumpapálya építésére. A tervek szerint az új létesítmény, amely az Elágazás park nevet viseli, a Budafoki elágazás villamosmegálló melletti területen épül fel. Az állami támogatás mellett a kerületi önkormányzat is hozzájárul anyagilag a létesítmény beruházási költségeihez.

Az Elágazás park látványterve (Fotó: budafokteteny.hu)

Mint a kerületi honlapon írják, a pumpapálya sportszakági igényeket figyelembe véve épül, ám a parkban nem csak a profi szinten biciklizők találják meg a számításukat, hanem az amatőr kerékpárosok is. A pályával szemközti területen illemhelyet is építenek, egy-egy női és férfimosdóval, valamint pelenkázóval, így a hely közösségi térként pihenési, kikapcsolódási lehetőséget biztosít a családosok számára is.

Azt is tudni lehet, hogy a parkon keresztülvezet majd egy széles sétány is, így az Ady Endre út – Anna utca kereszteződés felől érkezők könnyedén juthatnak el a 41-es és a 47-es villamosok megállójához.

Padok várják majd a pihenni vágyókat a terebélyes fák árnyékában. A sétány mellé és a pálya köré is kiépítik a közvilágítást. Az új sportlétesítmény a fiatalok számára is biztosítja a szabadidő hasznos eltöltését. A fejlesztéssel megoldódik a terület renbetétele és a folyamatos karbantartás is biztosított – olvashatjuk a budafokteteny.hu-n.

Forrás: budafokteteny.hu

Nyitókép: Bringapark épül Budafokon (Fotó: budafokteteny.hu)