A XIX. században teljesen új közlekedési eszköz jelent meg a világon. Nem ló vagy ökör húzta, nem kellett hozzá gőzgép, de még a XIX. század végén megjelenő belső égésű motor sem. Mégis bizonyos körülmények között jelentősen meggyorsította a közlekedést. Ez az eszköz a kerékpár volt. Persze addig, hogy a Drais-féle futógéptől, azaz 1817-től eljussunk a ma ismert kerékpárig sok évtizednek kellett eltelnie, de az 1890-es évekre már elterjedt a ma ismert bicikli, azaz az acélcső vázas, egyforma méretű, első-hátsó fúvott gumival ellátott kerekű, a hátsó tengelyt pedállal, láncáttéttel hajtott jármű.
A kerékpár hatalmas divat lett. Természetesen elsőként sportként terjedt el, főleg amíg a kerékpár a velocipédet jelentette, a hatalmas első kerekű kerékpár-dinoszauruszt, aminek a hajtásához egyfajta ügyesség és némi bátorság kellett.
Ám ahogy elterjedtek a láncáttételes, már a mai gépekre hasonlító kerékpárok, egyre többen kaptak rá erre a közlekedési eszközre. Budapesten sokan kerékpároztak, ezért szabályozni kellett, például a rendőrség 1890-ben megtiltotta a kerékpár-közlekedést a Lánchídon és az Alagútban.
A kerékpár viszonylag megfizethető volt, és sok ember számára adhatott volna alternatív, gyors közlekedést, főleg a lapos Pesten, ám a hazai kerékpárfejlődést egy adminisztratív intézkedés visszavetette, mégpedig az, hogy a kerékpárokat megadóztatták.
A fővárosi szabályrendeletet 1899. február 21-én fogadták el. A rendelet szerint minden kerékpár után fizetni kellett, ez alól csak a hivatali kerékpárok, a gyerekjátékok, a mai szóval egészségügyi segédeszközként használt, illetve az üzletekben eladásra váró kerékpárok voltak kivételek.
Az adót egyfajta luxusadónak szánták, abból kiindulva, hogy ekkor még inkább a tehetősebb polgárok vásároltak kerékpárt, éppen ezért az adó viszonylag magas volt, a rendelet ezt mondta ki:
„3. §. A kerékpáradó egy-egy naptári évre minden egyes kerékpár után 5 frtban állapittatik meg, mely összeg minden adóköteles kerékpár után évente január 1-től 15-ig, de mindenesetre a kerékpárnak azon évben való használatba vétele előtt, elsősorban a kerékpár tulajdonosa, másodsorban annak használója által a lakásaik szerint illetékes kerületi elöljáróságnál minden előzetes hatósági felszólítás vagy figyelmeztetés bevárása nélkül lefizetendő. Azok, akik nem a fővárosban laknak, a főváros területén használni kívánt kerékpár után esedékes adót bármelyik kerületi elöljáróságnál lefizethetik.”
A szövegben az az érdekes, hogy forintról beszél, holott 1892-től a hivatalos pénznem a korona volt, egy forint két koronát ért. (Öt forint mai áron több, mint 27 000 forint volt), később a végrehajtási rendeletben valóban 10 koronáról volt szó. Ha valaki befizette a díjat, akkor egy pléhjegyet kapott, külön 50 fillérért, amit a kerékpárra kellett felszerelnie. Sőt a kerékpárokat évente egyszer a hatóságok össze is írták.
A Budapestre vidékről érkező biciklik után is szedtek adót. Akkoriban a városok határán még vámhatárok voltak, itt szedték például a kövezetvámot, azaz minden közúton érkezőt megállítottak a város vámhatáránál, és beszedték a pénzt. A kerékpáron érkezőktől is itt szedték be a díjat, 1 korona (a rendelet itt már koronát ír) lefizetése ellenében 8 napig használhatta a kerékpárját a fővárosban.
Ha valaki nem fizette be a vámot és lebukott, akkor az éves adó ötszörösét kellett kifizetnie, és amíg nem fizetett, a kerékpárját lefoglalták.
Az elfogadott szabályrendelet előkészítésére hosszú időt szántak, hiszen a végrehajtás szabályairól csak júliusban döntöttek, és a rendelet 1900. január 1-jén lépett életbe.
Az adó jelentősen visszavetette a biciklik elterjedését, hiszen a szegényebb emberek részére ez az adó eleve gazdaságtalanná tette e jármű beszerzését. A rendelkezés ellen természetesen folyamatosak voltak a tiltakozások, már 1899 januárjában, mikor még csak szó volt az adó bevezetéséről 1500 kerékpáros gyűlt össze a Fodor-féle Révay utcai kerékpárszalonban, abban bízva, hogy a belügyminiszter majd nem fogja jóvá hagyni az adót. Azonban azt bevezették, és valóban káros hatása volt a hazai kerékpároséletre. 1904. január 24-én a SportVilág című lap ezt írta:
„A Magyar Kerékpáros Szövetség legutóbbi elnökségi ülésén elhatározta, hogy a kerékpár-adóeltörlése végett ismételten felér a fővároshoz. A statisztikai adatok azt igazolják, hogy a fővárosnak a kerékpár-adójövedelme évről évre csökken, a kerékpár-üzletek egymásután mennek tönkre és ez mind a kerékpár-adóromboló hatásának a következménye. A Szövetségnek fellépése az adóellen, ha eredményre vezet, úgy a kerékpársport, mint a kereskedők érdekében, örök érdemű lesz.”
A kerékpáradót végül 1911-ben szüntették meg, mert eddigre már nem luxustermék volt, hanem napi használati eszköz, és a városvezetők is rájöttek, hogy az adóval nem a gazdagok sportját terhelik, hanem a középosztályt, a kisiparosokat, a kerékpárt napi közlekedésre vagy szállításra használókat.
Nyitókép: A Budai Kerékpár-Egyesület tagjai közös fotózáson 1902-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 217590)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció