Hivatalosan 1925. december 1-én indult meg a Magyar Rádió adása. Valójában az adások már korábban is az éterbe kerültek, hiszen, ahogy erről a PestBudában is olvashattak korábban, a kísérleti adások már 1923 tavaszától hallgathatók voltak. Akinek volt egy kis elektronikai kézügyessége, házilag is eszkábálhatott detektoros rádiót, amivel ezt a kísérleti adást hallgathatta, igaz, illegálisan.
A rádió a XIX. század végének találmánya, Marconi nevéhez szokták kötni, de valójában ő – egy amerikai bírósági ítélet is megerősítette ezt – „elleste” az ötletet Nicola Teslától, akinek az asszisztense volt egy ideig.
Az elektronikus hírközlés megjelenésével, ami azzal is járt, hogy a kommunikáció sebessége elvált a fizikai utazás sebességétől, átalakult a világ. A XIX. század második felében a távírókábelek behálózták a világot, majd megjelent a telefon, és nyilvánvalóvá vált, hogy az elektronikus – bár ekkor még kábelekhez kötött – hírközlés fontos lesz. Nem véletlen, hogy Magyarországon az 1888. évi XXXI. törvénycikk ki is mondta az alábbiakat:
„1. § A távirda, a távbeszélő és villamos jelzők, illetve ezeknek felállitása, berendezése és üzletbentartása, - azoknak kivételével, melyek az egyes házak belsejében, ugyszintén más köz- vagy magánterület által el nem választott telken avagy összefüggő birtokon a közhasználat kizárásával terveztetnek, s melyeknek létesitése és használata semmiféle engedélyhez kötve nincs - az államnak fentartott jogai közé tartoznak.”
A mi történetünk szempontjából ez azért fontos, mert e törvény miatt nem indíthatott a XX. században a rádió megjelenésével mindenki csak úgy rádió- vagy más szolgáltatást Magyarországon. Azonban arra, hogy az elektronikus hírközlés és szórakozás megjelenjen a háztartásokban, nem kellett a rádió megjelenésére várni, ugyanis 1894-ben Budapesten – a világon elsőként, hisz Puskás Tivadar találmánya igazi hungarikum – elindult a Telefonhírmondó, amely a telefonhálózaton keresztül közvetített szórakoztató és hírműsort.
Ugyanebben az évben, 1894-ben Marconi bemutatta a vezeték nélküli rádiót. Az első detektoros rádiókészüléket 1906-ban alkották meg, és 1912-ben az USA-ban el is indult a világ első, mai fogalmak szerinti rádióadása, igaz a rendszeres „igazi” rádió közvetítés csak 1920-tól valósult meg az USA-ban is. Az I. világháború után Magyarországon is elindultak a rádiókísérletek, de ekkor még a rádióadásokat az MTI híreinek belső közvetítésére használták, és vevőkészülékkel csak az állami szervek rendelkezhettek. Az amatőr, illegális rádióhallgatós valójában bűncselekménynek számított.
Természetesen ez nem tántorította el a hallgatókat a rádiózástól. A környező országokban már működtek rádiók, Ausztriában 1923. április 1-től, Csehszlovákiában is nagyjából ekkortól, ezért előbb-utóbb a magyar nyilvános rádióadásoknak is el kellett indulniuk, sőt a sajtó is állandó jelleggel felpanaszolta, miért nincsen még magyar rádió.
A késlekedés egyik oka az volt, hogy itthon, legalábbis Budapesten volt a rádiónak egy alternatívája, a már említett és már 3 évtizedes múltra visszatekintő telefonhírmondó-szolgáltatás, ami ugyanaz volt, mint a későbbi rádió, de a műsor vezetéken, a telefonhálózaton jutott el az előfizetőkhöz. A rádió ennek a szolgáltatásnak volt – valójában házon belüli – konkurenciája, hiszen a Telefonhírmondó és a későbbi Magyar Rádió ugyanannak a cégnek a két szolgáltatása volt.
A másik, lényegesebb oka a késlekedésnek a törvényi háttér hiánya volt. A Telefonhírmondó készült a nagy eseményre, már 1925 őszén felszerelte a stúdiót a Rákóczi út 22. alatt. (A csukott bútorszállító, mint stúdió valóban létezett, de az 1923-tól a Postakísérleti Állomás Gyáli úti telepének udvarán állt, és a kísérleti adások stúdiójaként szolgált.)
Az új stúdió a Rákóczi úton 1925 szeptemberére készült el, és ekkor már állt Csepelen az új rádió-adótorony, még nem a mai Lakihegyi torony, hanem annak „kistestvére”, egy 250 wattos adó.
A legfontosabb lépés azonban az volt, hogy 1925 novemberében megjelent az a kormányrendelet, amely szabályozta a rádiózást. Ez nemcsak a szolgáltató kötelességeit határozta meg, hanem a hallgatóét is, ugyanis nem mindenki vásárolhatott legálisan vevőkészüléket. Elsősorban engedély kellett a vásárláshoz, amelyet elvileg minden 18 évnél idősebb magyar állampolgár megkaphatott, míg a 18 évnél fiatalabbak vagy gondnokság alatt állók csak az apjuk vagy a gyámjuk beleegyezésével. Az engedély minden készülékre külön szólt, sőt azt is meghatározta (a kérelemben meg kellett jelölni), hol kívánja az adásokat a vásárló azzal fogni.
A jogszabály egy meglévő helyzetet rendezett, ugyanis a rádiózni vágyók nem vártak a hivatalokra, ezrével vásárolták a rádiókészülékeket. Csak Budapesten 1925 őszén már több ezer lakásban volt rádiókészülék, és a hivatalos adás elindulásakor már legalább 40 helyen lehetett rádiót venni. Az érdeklődés hatalmas volt, a boltok előtt nagy sorok álltak. Természetesen sokféle készülék volt már akkor is, a legolcsóbb rádióvevő akkori ára 250-300 000 korona volt, ami nem annyira volt sok pénz (egy liter tej például 5000 koronába került, egy kiló barnakenyér 6800-ba, egy pár férficipő 300 000 koronába). Negyedmillió koronáért, azaz egy pár cipő áráért az Ujság 1925. szeptember 1-i száma szerint az alábbi berendezést lehetett megvenni:
„Ez az a készülék igen egyszerű kis szerkezet, antenna sem kell hozzá, rá lehet kapcsolni a villanyvezetékre és egy másik, a földbe érő vezetékre — például a vízvezeték csapjára — már működik is. Nagy előnye, hogy kis helyet foglal el és a kezelése is igen egyszerű, a villanydrót jó hangfelvevő, csak megfelelő szigetelődugó kell hozzá, amely nem ereszti át a villanyáramot a rádióba.”
A tízszer ennyiért árult komolyabb készülékekkel már a külföldi állomásokat is lehetett fogni.
A magyar rádióadás a stúdió hivatalos átadása után, 1925. december 1-én elindult. Az adást a megjelent vendégek helyben, de a stúdión kívül, szintén rádión hallgathatták meg. Az adást a Szózat című lap másnap így írta le:
„A Stúdió párnázott ajtóit lezárták és csakhamar hallatszott az erősítő tölcsérek torkából a jellegzetes magyaros hívójel, amely a Nagy Bercsényi Miklós kezdetű kuruc dal első üteme, majd utána: Halló! Itt Budapest 546-os hullámhosszon! Az I. honvédgyalogezred zenekara. Zipernovzky Fülöpke hegedűszólója. Högel Mária zongoraszáma, Bodó Erzsi és Szórád Ferenc éneke, Szijj tárogatóművész magánszáma s végül Battistini hangja az Operából gyönyörködtette a jelenlevőket.”
Nyitókép: A rádió 100 éve még másképp nézett ki (Fotó: Fortepan/Képszám: 85059)
