Vörösmarty Mihály és Deák Ferenc a reformkor és a hazai történelmünk két kiemelkedő személyisége. Nemcsak kortársai voltak egymásnak, de igazi, mély barátság kapcsolta össze őket, ami a megismerkedésüket követően az évek folyamán mindinkább mélyült, s aminek Vörösmarty tragikus, korai halála vetett véget.
Mindketten a – a szó pozitív értelmében – vidéki emberek voltak, és Pesten az akkoriban divatos jogi képzést végezték. Emellett vonzotta őket a város egyre inkább megélénkülő kulturális és lassú magyarosodásnak induló szellemi élete.
Az erős baráti kötelék hasonló személyiségükből, lelki rokonságukból fakadt: „ugyanazon erkölcsi és nemzeti mély érzés, ugyanazon erős, de titkolt nagy elnyomott szenvedélyesség, ugyanazon csöndes komolyság és magyaros humor” – írta róluk Gyulai Pál. Megismerkedésük és barátságuk Pesten vette kezdetét a reformkor elején, 1824-ben. Az 1800-ban született Vörösmarty ekkoriban a századdal volt egyidős, míg Deák három évvel fiatalabb nála. Vörösmarty a Perczel családnál nevelősködött Börzsönyben, míg Deák, aki 1823-ban vette kézhez jogi diplomáját (Vörösmarty egy évvel később), fiatal zalai birtokosként a megyei politikai élet felé orientálódott. Deák 1824 szeptemberében valami peres ügy miatt tartózkodott már több ideje Pesten, míg Vörösmarty a két Perczel tanítványával jött fel Börzsönyből a városba, és az akkori Kis Híd utcában állott (ma Türr István utca 5., Aranykéz utca 8. szám sarka) Vadászkürt fogadóban szállt meg, ahol először találkoztak egymással.
Megismerkedésük Zádor (eredeti nevén Stettner) György jogász, literátornak köszönhető, aki Deáknak és Vörösmartynak is egyaránt barátja volt. Vörösmarty ekkoriban kezdte el írni a Zalán futását, amiből a megismerkedésükkor részleteket olvasott fel Deáknak, aki később már alig várta, hogy a teljes művel is megismerkedhessen. „Zalánodat alig várom” – írta 1825. október 29-én Kehidáról Vörösmartynak.
A pesti megismerkedésüket követően a barátságukat főként a távolság tette próbára, de kikezdeni sohasem tudta. A Zalán futása révén ismertté vált Vörösmarty ekkoriban Pesten élt, 1828-tól a Tudományos Gyűjtemény szerkesztője lett, míg Deák Kehidán gazdálkodott, országos ismertségre ő majd az 1830-as évek elején tesz szert.
A telefon és e-mail előtti világban a távol élő személyeket a levelezés kötötte össze egymással, ahol a baráti felek a négyszemközti beszélgetésen kívül megvallhatták egymásnak legbensőbb gondolataikat és érzéseiket. Deák és Vörösmarty levelezése nemcsak kulturális és politikai kérdésekről szólt, hanem az emberi intimszféra világát is mélyen érintették, ami arról tanúskodik, hogy bensőséges és bizalmas érzések fűzték őket egymáshoz.
Közismert azonban, hogy Deák élete végén elégette a hozzá írott leveleket, mondván, nehogy azok az illető személyt bármily módon is kompromittálják – és sajnos nem kímélte a barát Vörösmarty leveleit sem. Megmaradtak viszont azok a levelek, amelyeket Deák írt Vörösmartynak. Deák a gazdálkodás miatt restebb levélíró volt, amiért gyakran mentegetődzött Vörösmartynál: „ne vágjad mindig rovásra: hány levelet küldöttél s hányat kaptál tőlem, mert én ezt feszítő udvariasságnak vélem, mely valóságos rozsdája az igaz barátságnak” – írta Deák 1825 novemberében.
Deák és Vörösmarty barátsága az 1840-es években tovább mélyült. 1844-ben családi kapcsolattá fonódott, mikor a költő az első gyermeke, Béla keresztapjának kérte fel Deákot. „Kedvesen leptél meg szíves soraid által, melyekben tudósítasz, hogy a legszívesebb barátságnak ismét egy új kötelével kötöztél magadhoz és most már mint családatya családodhoz. […] a kis fiút csókold meg helyettem, s ezen csók legyen záloga annak, hogy mindazon szíves és forró érzelmeket, mik ifjúságomtól óta édes atyja iránt élnek keblemben s nékem oly igen kedvesek s boldogítók, általviszem ő reá is, a kis fiúra, minden teljes mértékben” – írta a hír kapcsán Deák Ferenc Vörösmartynak 1844. június 9-én.
Egy évvel később, 1845-ben Vörösmarty verssel tisztelgett Deák előtt. 1845. április 20-án Deák a pesti tartózkodásának idején ellátogatott a Nemzeti Körbe, amely főként Vörösmarty vezetésével alakult az egykori belvárosi, Sebestyén téri Csiga vendéglőbéli baráti asztaltársaságból. A Nemzeti Kör Deák tiszteletére ezen a napon díszebédet adott, amelyen közel százan vettek részt, köztük olyan neves személyek, mint gróf Batthyány Kázmér, gróf Teleki László, báró Eötvös József, Kossuth Lajos, Fáy András vagy Bajza József. Elhatározták, hogy a zalai politikus részére egy emlékalbumot fognak összeállítani, ami ugyan nem készült el, de az albumba szánt Vörösmarty-vers igen, Deák Ferenc címmel – kivételes erővel és pontossággal jelenítve meg Deák személyiségét.
Mindketten Pesten laktak 1848-ban, jórészt közel egymáshoz. Ez az év sok ember életében volt fontos dátum, Deákéban és Vörösmartyéban is. Deák a Batthyány-kormány igazságügyminisztere lett, és a kormánnyal együtt tavasszal Pestre költözött. Szállása akkor még közvetlenül a Dunára néző, a mai Magyar Tudományos Akadémia telke mellett álló István Főherceg Szállóban (ma Akadémia utca 1. szám) volt, ahol részben a hivatali ügyeit is intézte.
Vörösmarty ugyan nem volt politikusi alkat, de hazánk sorsának jobbítása és a történelmi, politikai kérdések mindig is foglalkoztatták. Az 1848-as változásokat március 15–16-án a Szabadsajtó című versével üdvözölte, a nyáron pedig több politikai publicisztikát is írt a Pesti Hírlapba. Harci dal című verse pedig a magyarokat az ország és az addig elért eredmények megvédésére buzdította. Ismertsége miatt Vörösmartyt 1848-ban számos megbízatás érte. Jelölték például Pest polgármesterének, Eötvös József pedig egyetemi katedrát ajánlott neki, de nem fogadta el.
Megválasztották viszont Pest város 247 tagú képviselő-testületének tagjává, július 10-én pedig a Bács-Bodrog vármegyei almási kerület pótválasztásán – ahol Kossuth maga helyett jelölte a költőt – a népképviseleti országgyűlés mandátumát nyerte el. Az országgyűlési szálláskönyv tanúsága szerint Vörösmarty ekkor a belvárosi Úri utca (ma Petőfi Sándor utca) 450. szám alatti Horvát-házban lakott – viszonylag közel Deákhoz –, ami a mai Petőfi Sándor utca és Haris köz sarkán, a Haris köz 6. számú ház helyén állott.
A szabadságharc bukása után Deák és Vörösmarty a vidéki birtokán gazdálkodott. Deáknak ugyan nagyobb rutinja volt mindebben, de nyereség helyett inkább adósságokat hozott a kehidai birtokon folytatott gazdálkodás, Vörösmarty pedig egyáltalán nem értett hozzá, és más gazdák voltak segítségére. Az 1850-es évek első felében kölcsönös látogatásokat tettek egymásnál. 1853 márciusában Vörösmarty járt Deáknál Kehidán, egy évvel később pedig, mikor Deák végleg Pestre költözött, a Pestre tartó út során még betért ebédre barátjához, Nyékre.
Vörösmarty nyolcéves leánya, Ilona – aki visszaemlékezésében meghatóan írt Deák emberi és politikusi nagyságáról – ekkor találkozott vele először, s úgy látta, hogy a két barát élénk, meghitt beszélgetést folytatott egymással. „Előttem áll apám, arcán az örömnek csendes derűje, amint szemeiben az érzelmek meleg tüze égett, s jókedvvel szólt bele itt-ott a vendég beszédébe” – emlékezett vissza Ilona sok évvel később.
Vörösmarty az 1850-es évek közepe felé már gyakran betegeskedett. Sokat utazott az országban 1855 elején, hogy többféle betegségét kezeltesse. Kurálta magát a budai Császárfürdőben, majd később Balatonfüreden. A felesége, Csajághy Laura biztatására, a gyógyíttatása érdekében 1855 október közepén Pestre költöztek. Eleinte a belvárosi Hatvani és Újvilág utca (ma Kossuth Lajos utca és Semmelweis utca) sarkán álló Arany Sas fogadóban szálltak meg, majd november 17-én átköltöztek a Váci utca 5. szám alatti, úgynevezett Kappel-házba, mely a ház első tulajdonosáról, báró Kappel Frigyes bankárról kapta ezt a nevet. Ez az az épület, ahol huszonöt évvel korábban meghalt Kisfaludy Károly.
A költő Pestre jövetele – ugyanúgy, mint Deáké – nem kerülte el a Pesten élők figyelmét, s a Vasárnapi Ujság a következőket írta 1855. november 11-én, pontosan egy évvel Deák Pestre költözésének napján: „Vörösmarty, hazánk legtiszteltebb költője, nem sokára Pestre fog állandóul átköltözni; e változás, bizton reméljük, mind örökszép költői kedélyének, mind rongált egészségének helyreállítására jótékony befolyással leend.”
A remélt gyógyulás azonban már nem következett be. A nagybeteg költő november 17-én a Kappel-házban már nehezen szedte a lépcsőket és segítségre, támogatásra szorult. Ugyan lement még a Váci és Régiposta (Korona) utca sarkán álló Magyar Korona kávéházba, de az éjjel már rosszul lett. November 18-án reggel agyszélhűdés érte, s 19-én délután fél három előtt néhány perccel meghalt.
Halála előtt pár órával Deák Ferenc és Kemény Zsigmond volt az utolsó látogatója. Mikor a két férfiú kilépett a szobából, más-más érzéssel mentek ki onnan. Kemény Zsigmond Vörösmartyban a nagy költő és irodalmár távozását fájlalta, míg Deák szintén ugyanezt, de emellett még a legközelebbi és legjobb barát elvesztését is.
Nyitókép: Vörösmarty Mihály Barabás Miklós festményén, részlet (1836)
