A Közlekedési Múzeum teljes körűen restaurált oldtimer járművein járhatják be az érdeklődők a főváros közkedvelt helyszíneit 2025. december 6. és 2026. január 11. között. Az utasok egy 1971-ben gyártott Ikarus 311-es és egy 1973-ban készült faros Ikarus 66-os autóbuszra szállhatnak fel szombatonként és vasárnaponként 16 órakor és 17 óra 30 perckor a Műcsarnok és a Néprajzi Múzeum közötti Verona angyalai megállóban. 

Az utazás mintegy 50 percig tart, s e különleges városnéző túrán az utasok az Ikarus-gyár történetével, valamint az ott készült legendás típusok jellegzetességeivel is megismerkedhetnek.

Az Ikarus 311-es restaurált járműve (Fotó: Szikora Zsombor/MMKM)

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum már a korábbi években is megrendezte ezt a kortörténeti és járműtörténeti kitekintéssel egybekötött programját. Több ezer érdeklődő vett részt ezeken 2022-ben és 2023-ban, ám tavaly, 2024-ben elmaradt ez a rendezvény. Idén ismét várják a látogatókat, az élményutazást pedig nem csupán az ünnepi hangulat teszi még emlékezetesebbé, hanem élőzene és meglepetésfellépők is várják az utasokat.

A Közlekedési Múzeumnak jelenleg 20 darab Ikarus autóbusz van a gyűjteményében. Az intézmény a legendás típusok begyűjtésével, megőrzésével, restaurálásával, bemutatásával, valamint egyedi nosztalgiaflottájával is tisztelegni kíván az Ikarus-örökség előtt – olvasható a múzeum korábbi közleményében.

A Faros Ikarus 66-os autóbuszon is lehet utazni (Fotó: Szikora Zsombor/MMKM)

Ebben felidézték az Ikarus-gyár történetét is. „Az Ikarus autóbuszok – amellett, hogy évtizedekig meghatározták utcaképeinket – világszerte híressé tették hazánkat. Nem véletlen, hogy a mai napig sokan felkapjuk fejünket, ha ezt a márkanevet halljuk. A szárnyas logóval fémjelzett járművek azonban ma már egyre ritkábban láthatók, és még különlegesebb alkalom, amikor ezeket a »gördülő legendákat« forgalomban láthatjuk, Csepel-motorjaik megnyugtató, ütemes búgását hallhatjuk” – fogalmaztak.

Ünnepi díszben az autóbusz (Fotó: Szikora Zsombor/MMKM)

Hozzátették: a vállalat története 130 évre nyúlik vissza: az Ikarus elődje egy családi vállalkozásként működő kocsigyártó üzem volt. Az Ikarus márkanév 1951-ben született meg a gyár többszöri átalakulása után. Az Ikarus autóbuszai a világ számos országában megfordultak – az Egyesült Államoktól Egyiptomig. A székesfehérvári székhelyű „buszgyártó nagyhatalom” fénykorában évente mintegy 13 000 autóbuszt készített, és az 1970-es, 1980-as években a világ legnagyobb járműgyártói közé tartozott, 2003-ig összesen 296 353 darab Ikarus autóbuszt értékesített.

A nosztalgiajáratok a Műcsarnoktól indulnak (Fotó: Szikora Zsombor/MMKM)

A Közlekedési Múzeum a holnaptól forgalomba álló, 1971-es Ikarus 311-es autóbuszról, valamint az 1973-as Ikarus 66-os autóbuszról azt is elárulta, hogy miután kivonták őket a forgalomból, mindketten méhészbuszként szolgáltak. A múzeum begyűjtötte és restaurálta őket, így lettek a nosztalgiaflotta részei.

A járatok a főváros kedvelt részeit érintik majd (Fotó: Szikora Zsombor/MMKM)

Csak azok szállhatnak fel a legendás járművekre, akik előzetesen, elővételben jegyet váltottak  a www.mozgomuzeum.hu oldalon. 

Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

Nyitókép: Egy Ikarus 311-es autóbusz, amivel bejárhatják a főváros kedvelt helyszíneit az érdeklődők a Mozgó Múzeum című program keretében (Fotó: Szikora Zsombor/MMKM)