A pesti Duna-parton már 1828-ban „kerékpároztak”, méghozzá Széchenyi István gróf és Wesselényi Miklós báró, akik – a zsibói kastély parkjai után – itt is kipróbálták a kerékpár ősének tekinthető, kétkerekű, de még pedál nélküli, draisine, magyarosan drezina névre keresztelt járművet. A szerkezet elnevezése feltalálójára, a német Friedrich Christian Ludwig Drais von Sauerbronn báróra utal, aki 1817-ben alkotta meg a futógépét. Pedál hiányában lábbal hajtották magukat a nyeregben ülők.

Az első kerékpárokon még nem volt pedál, lábbal kellett hajtani, ezért futógépnek, feltalálója után pedig drezinának is nevezték (Forrás: Dr. Siklóssy László: A magyar sport ezer éve című könyve, Budapest 1928)

Az első, pedállal hajtott kerékpárok, a velocipedek az 1860-as évek végén jelentek meg Pest-Budán. A sportszerek árusításával foglalkozó Dorottya utcai Kertész és Eisert cég 1869-ben már újsághirdetésben hívta fel az olvasók figyelmét, hogy „raktáron tart legújabb és legjobb szerkezetű velocipédeket, melyekről szívesen szolgál árjegyzékkel és használati utasítással”.

Kertész Tódor, a forgalmazó cég egyik tulajdonosa maga is kerékpározott, nagy feltűnést keltett a Duna-parton végzett gyakorlataival. Tudását, tapasztalatait megosztotta a pest-budai urakkal és hölgyekkel is: a mai Vörösmarty tér mellett, az 1847-ben leégett Német Színház udvarán „biczikli” iskolát és gyakorló tanodát nyitott, amelyet hamarosan újabbak is követtek, például a József körúton az Attila Kerékpáriskola.

A külföldön népszerű velocipéd hazánkban végül nem vonzott tömegeket, feljegyzések szerint 1882-ban csak néhány velocipédista volt Budapesten, akiket sokszor gúnyoltak, karikatúrán figuráztak ki a korabeli újságok, miközben teljesítményükről és versenyeredményeikről is beszámoltak. Szmertich Iván 1884-ben 16 óra 22  perc alatt alatt teljesítette a Budapest–Bécs közti távolságot, majd távolsági világrekordot felállítva folytatta útját Párizsba és Londonba.

Az első ismert kerékpárosok a fővárosban (Forrás: Dr. Siklóssy László: A magyar sport ezer éve című könyve, Budapest 1928)

Phillipovich Gyula szintén távolsági rekordernek számít, hat nap alatt velocipédezett el Párizsba. Udvary Ferenc és Udvary Jenő pedig Torinóba, Kossuth Lajoshoz kerekezett el 1889-ben. (Udvardyék nem Budapestről, hanem Körmendről tekertek Torinóba. – a szerk.) Kossuth fogadta is a velocipédeseket, és a korabli tudósítások szerint így szólt hozzájuk: „Sportjuk szép és testet-lelket edző. Óvják, kedves fiaim, erejüket, mert mi, magyarok, kevesen vagyunk és kell, hogy erősek legyünk!”
 
A korabeli kerékpárosélet egyik kiemelkedő alakja Kosztovits László volt. Nevéhez fűződik az első társas kerékpáros kirándulás, 1881 húsvétján a Városligetből indultak Gödöllőre, majd másnap hózivatarban tértek vissza a fővárosba. Az első kerékpáros kirándulás emlékére veterán kerékpárosok korabeli járműveken és öltözetben évenként megismétlik a túrát.
 
Ugyancsak Kosztovits László hozta létre az első kerékpárosklubot 1881-ben, Budapesti Vasparipa Egyesület Előre néven. Ez azonban csak rövid ideig működött, mert az egyesület helyisége – benne a felszerelésekkel és a kerékpárokkal – leégett.

Az 1900-as években már gyerekeknek is gyártottak triciklit (Fotó: Fortepan/Képszám: 31723)  

A tagokból alakult meg a Budapesti Kerékpár Egyesület, amelynek alapszabályát a Belügyminisztérium 1882. szeptember 13-án erősítette meg. Egy évvel később, 1883-ban már 49 tagot számlált a klub. Hivatalos egyesületi kerékpározást először 1883. június 8-án tartottak, Szentendrére mentek. Augusztus 18-án rendezték meg az első magyarországi kerékpárversenyt az ügetőn.
A Budapesti Kerékpár Egyesület tagjai 1888-ban, az egyesületet Kosztovits László alapította 1882-ben
 
Ekkoriban már a kerékpárosok „hivatalos közlönnyel” is rendelkeztek, a Kerékpár-Sport című kiadvány kiadója a Teréz körút 68. szám alatt volt. A Nagymező utcai Somossy mulatóban pedig esténként tíz hölgy jelmezben „excentrikus indulót” adott elő A kerékpárosnak címmel. 
 
Ahogyan nőtt az érdeklődés az új sport iránt, úgy merültek fel a problémák is. Rögtön ott volt az elnevezés, az idegen hangzású bicikli szó. A kerekezők 1881. augusztusában a Szikszay vendéglőben gyűltek össze, hogy megfelelő magyar szót válasszanak. A vasparipa és a kerékpár szavak közül az utóbbira többen voksoltak, így ez vált hivatalos elnevezéssé, amelyet 1883-ban a Magyar Tudományos Akadémia is felvette a szótárába.
A kerékpáros-egyesületek gyakran rendeztek versenyeket a Városligetben és a Köröndön (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A másik problémát az jelentette, hogy Thaisz Elek budapesti főkapitány – bécsi és a prágai minta alapján – rendeletileg tiltotta meg a fővárosban a kerékpározást. Kosztovits László a Budapesti Kerékpár Egyesület elnökeként iránymutatást készített a városi kerékpározásról, és hosszú hónapok utánajárásával, angol társegyesület bevonásával elérte, hogy 1883. február 9-én a fővárosi főkapitányság nyomtatott rendeletben szabályozta a főváros területén történő kerékpározást.

Ez rögzítette többek között, hogy a kerékpárt csengővel és lámpával kell felszerelni; járdán és gyalogúton tilos kerékpározni; a Városligetben és a külterületen fekvő látogatottabb kirándulási helyeken pedig csak mérsékelt gyorsasággal szabad haladni. A rendelet kimondta azt is, hogy temetések alkalmával, vallási és más ünnepélyes körmeneteknél a menet rendjén keresztül kerékpározni tilos.

A kerékpározás virágkorát élte Budapesten a XIX. század utolsó évtizedeiben, ekkoriban már megjelentek a modern, alacsonyabb kerekű járművek is. Sorra alakultak a fővárosban a különböző egyesületek. A Magyar Velocipéd Club 1885-ben jött létre, és az Andrássy út 27. szám alatti tágas pincehelyiségben tartott gyakorlatokat.

Kerékpáros a budai Várban, a Szentháromság téren 1920 körül (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az Újpesti Kerékpár Egyesület 1893 elején alakult meg, akárcsak a Budai Kerékpár Egylet. Majd 1894-ben az Előre Kerékpáros Kör, 1895-ben a Excelsior Magas Kerékpár Egyesület és a Fecske Kerékpár Egyesület, egy évvel később a Condor Kerékpár Egylet. A klubok oktatásokat, társas kirándulásokat tartottak, sőt 1897 nyarán közös virágkorzót és felvonulást is rendeztek az Andrássy úton és a Városligetben.

Természetesen versenyek is voltak, legtöbbször a Hermina úton, illetve a Városligeti fasorban és a Köröndön mérték össze sebességüket, ügyességüket a kerékpárosok, de népszerű pálya volt a Tattersall, azaz az ügető is. Nem volt ritka a fogadáson alapuló verseny sem: a vállalkozó kedvű kerékpáros újsághirdetésben ajánlott fogadást, hogy „Gödöllőről Budapestig bármilyen ló ellen — nyerges vagy pedig hámos — versenyez kerékpáron”.

A kerékpár azonban nemcsak sport- vagy szórakozási eszköz volt, a bolti kisegítők, a sürgönyhordók is használták. Velocipédes postások gyűjtötték be a leveleket a főváros belső területein 1896-tól. A kereskedelmi miniszter újítása volt, hogy az addig kis egylovas kocsik helyett háromkerekű velocipéden gyűjtsék össze a leveleket a postaszolgák. A gépen elöl egy szekrény volt, ebben a gyűjtőtáska, amelybe a leveleket rakták. A szekrényben még egy esőköpeny is volt a postásoknak. A velocipédes postások azokon az utcákon is mehettek, amelyeken a kerékpárosok egyébként nem.

A postaszolgák 1896-ban velocipéddel közlekedtek, a századforduló után a tricikli is megjelent (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Megjelent a kerékpár a hadseregben is, az első kerékpáros kiképzési gyakorlatot 1897 tavaszán az Üllő úti Mária Terézia laktanyában tartották. Azok a katonák, akik saját kerékpárjaikat használták a szolgálatra, a Hadügyminisztériumtól géprongálási és javítási költséget kaptak.

Városszerte pedig sorra nyíltak a kerékpárüzletek, kerékpárkölcsönzők, sőt megjelentek a sportruházatot készítő iparosok is. Forster Jenő például úgy hirdette termékeit és magát, hogy a Budapesti Torna-Club és a Nemzeti Kerékpár Egyesület szállítója. Kerékpáros hölgyeknek külön „női dresseket” készített.

Népszerűek voltak a sportkrémek is: Kwizda Fluidját turistáknak, kerékpárosoknak és lovasoknak ajánlották bedörzsölésre, izmaik erősítésére. Zubek Bertalan fegyver-, vadászati, halászati és sportcikkáruháza pedig már kerékpáros kutyariasztót is kínált, tíz darab 40 korona volt a századfordulón.

 A kisipari kerékpárgyártás fénykora 1931–1942 között volt Budapesten. A képen az Albrecht testvérek kerékpár- és varrógépüzlete és műhelye a Német utca és a Rákóczi tér sarkán 1920–40 körül (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Miközben egyre többen használták a kerékpárt, a versenyélet is új lendületet kapott 1896-ban. Zuglóban a millennium évére épült fel a Millenáris, amelyre sokan úgy tekintenek, mint a magyar sport, illetve versenysport bölcsőjére. A korszerű futófelületű stadionban 1896. május 31–én rendezték meg az első nemzetközi kerékpárversenyt. 

Hajós Alfréd és Mattyók Aladár tervei alapján az 1920-as évek végén átalakították világszínvonalú kerékpáros-létesítménnyé. Ekkortól nevezték Millenáris Velodromnak, amely a korabeli Európa legkorszerűbb és leggyorsabb kerékpárpályája volt. A 415 méter hosszú döntött körpályán rendezték meg 1928-ban a kerékpáros-világbajnokságot. Az új arénában motorvezetéses futamokat és az akkori versenyszabályoknak megfelelő egyéb pályaszámokat is lebonyolíthattak.  

Kerékpáros-körverseny a Millenáris Velodromban 1949-ben (Forrás: Fortepan/Képszám: 33240)

Szintén a milleniumhoz kapcsolódik egy másik Velodorm is. A mai Városligeti fasor és a Dózsa György út sarkán lévő egykori kiállítási épületbe Fényi Béla Téli és Nyári Kerékpáriskola Vállalata költözött be. A Velodromban katonazene mellett kerékpároztak a bicikliművészek. 

A kerékpárt a hadseregben is használták 1897-től. A képen a budapesti önkéntes kerékpáros század 1915-ben (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A városi kerékpározás a századforduló után annak ellenére is megőrizte népszerűségét, hogy a főváros megadóztatta. 1898-ban öt, majd egy évvel később már 10 koronás kerékpáradót kellett fizetni. A befizetés ellenében a tulajdonos évente más-más színű számtáblácskát kapott, amelyet a kerékpáron kellett elhelyeznie. Végül 1911-ben megszüntették a fizetési kötelezettséget.

A budapesti kerékpározás történetéből nem hagyhatjuk ki a hazai kerékpárgyártókat. A kisipari gyártás fénykora 1931–1942 között volt, Budapesten számos műhelyben készültek egyedi kerékpárok. A csepeli Weiss Manfréd-gyárban pedig a nagyüzemi gyártás indult el.

Budapesti kerékpárjavító cégére 1933-ban (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Nyitókép: Velocipédisták 1890 körül, Ellinger Illés fotója (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)