Sándor-palota

2023. május 1. 16:00
Ferenc pápa 2023. április 28. és 30. között három napot töltött Budapesten, ez alatt az idő alatt a magyar főváros több helyszínén járt. Megmutatjuk, Pest és Buda mely pontján, mely épületeiben jelent meg a Buenos Airesben született jezsuita egyházfő, aki 2013 márciusától tölti be pozícióját, és Argentínából érkezett a Vatikánba.
2023. április 11. 13:00
Az 1848. április 11-én szentesített törvényekkel kezdte meg hivatalos működését a Batthyány Lajos vezette első, független magyar kormány, amelynek tagja lett többek között Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc és Eötvös József is. Ma is tudjuk, hol voltak a minisztériumaik: a 175 évvel ezelőtt kormányzati célra kijelölt épületek többsége jelenleg is áll Pesten és Budán.
2022. március 23. 09:00
Ezekben a napokban emlékezünk meg a monarchiabeli Magyar Királyság legmeghatározóbb miniszterelnökéről, borosjenői Tisza Kálmánról, aki éppen 120 esztendővel ezelőtt, 1902. március 23-án hunyt el józsefvárosi lakásában. A kortársai által Generálisként emlegetett politikus, aki kormányfői tisztségéből adódóan a Fővárosi Közmunkák Tanácsának is elnöke volt, kiemelkedően sokat tett Budapestért.
2022. március 10. 13:00
A Sándor-palota a Budai Vár egyik kiemelkedően fontos épülete. A XIX. század elején magáncélra épült, erre azonban mára csak a neve utal. Rendkívül kedvező, központi fekvésének köszönhetően az 1867-es kiegyezést követően a mindenkori miniszterelnök lakott benne, és bár a második világháborút követő évtizedekben megszakadt e hagyomány, de az ezredforduló után ismét fontos szerephez jutott: a Köztársasági Elnöki Hivatal költözött falai közé.
2022. január 12. 12:00
Budapest a világ egyik legszebb fővárosa, amit elsősorban a páratlan fekvésének köszönhet. A külföldiek ma sem tudnak betelni a látvánnyal, talán ennek is szerepe lehet a nemzetközi építészeti tervpályázatok iránti általános nagy érdeklődésben. A legújabb nemzetközi tendert a Nyugati pályaudvar és környezetének megújítására hirdették meg. Ennek apropóján visszatekintünk az időben, bemutatunk néhány jelentősebb alkotást, amelyeket külföldi építészek terveztek.
2019. május 7. 07:57
Eddig csak a fehér kerítés résein át leskelődhettek az arra járók, most azonban már bárki körbejárhatja az egykori Karmelita kolostor épületét. Megnéztük, milyen lett.
2016. április 30. 08:29
Végigfutott a magyar sajtón, hogy valószínűsíthetően teraszt építenek a budai Várban található, egykori karmelita kolostor Dunára néző szárnyához, amely a Miniszterelnökség leendő székhelye lesz. Botrányos beavatkozás? Vagy nincs itt semmi probléma? Szakértők szerint nem ördögtől való a kiegészítés, de annak pontos tervei a lényegesek. A szomszédos Sándor-palotán sem egyidős a jelenlegi terasz az épülettel.