zene

196752_kodaly_nyitokep_1.jpg Zene nélkül lehet élni, de nem érdemes – üzente a 140 éve született Kodály Zoltán Kodály Zoltán a magyar zeneirodalom egyik legnagyobb alakja, aki nemcsak kiemelkedően tehetséges zeneszerző volt, hanem kutató és pedagógus is. Népdalgyűjtő munkáját 1905-ben kezdte meg, saját műveivel 1910-ben lépett a nagyközönség elé, az 1923-ban írt Psalmus Hungaricus pedig óriási nemzetközi sikert hozott. Zenepedagógiai módszerét ma is alkalmazzák az oktatásban. A zeneszerző egykori otthonában, a Kodály köröndön ma a róla elnevezett emlékmúzeum működik.
Egy Budán nevelkedett világsztár a középkorban – Bakfark Bálint és a róla elnevezett utca emlékei A reneszánsz fénykorában egy Budán tanult lantművész európai körútra indult, hogy zseniális zenei játékával lenyűgözze a kontinens uralkodóit és nemesi udvarait, akár szimpátiát keltve az Oszmán Birodalom veszedelme alatt sínylődő Magyar Királyság ügyéért. Bakfark Bálint diákként még láthatta Budát közvetlenül a hosszú török megszállás előtt. Emlékét ma egy kicsi utca őrzi, amely mellett a középkori városfal húzódott.
115 éve adták át a Zeneakadémia új épületét A Zeneakadémia Liszt Ferenc téri palotáját éppen 115 éve, 1907. május 12-én adták át. A zeneművészet egyik legfontosabb épülete a kiváló építészpáros, Giergl Kálmán és Korb Flóris tervei alapján készült, de a kor kiemelkedő iparosai is kivették részüket a munkálatokból. Az építészek évekig dolgoztak a terveken, hogy a megrendelő által megfogalmazott igény szerint magyaros elemekkel díszített modern épületet emeljenek.
Budapest legszebb részein szól a zene A főváros történelmi terein 200 minikoncertet rendeznek nyáron. Az idei Zenélő Budapest sorozatot olyan helyszíneken rendezik meg, mint a Nemzeti Galéria előtti Savoyai-terasz, a Nemzeti Múzeum előtere, a margitszigeti zenélő szökőkút, a Műcsarnok és a Szépművészeti Múzeum oszlopcsarnoka, a Várkert Bazár Gloriettje és az Öntőház-udvar, valamint a Millenáris park és a Hegyvidéki Kulturális Szalon terasza.
Csipkerózsika vára – Sokan bírálták felépítésekor a ma 155 éves Pesti Vigadót Ma 155 éve nyitotta meg kapuit a Duna-korzón a romantikus építészet egyik gyöngyszeme, a Pesti Vigadó. Feszl Frigyes keleties stílusú, monumentális épülete sok kritikát kapott a kortársaktól, de a társadalmi, kulturális és zenei élet központjaként a polgárosodó Pest, majd a rohamosan fejlődő Budapest emblematikus helyszíne, a polgári eszmény, az előkelőség szimbóluma lett.
A főváros legszebb részein szól a zene A főváros történelmi helyszínein 600 minikoncertet rendeznek nyáron. Új színhelyek is csatlakoztak az idei Zenélő Budapest sorozathoz: a Magyar Nemzeti Múzeum, a Millenáris park, a budai Vár Hollós kapuja, a Hegyvidéki Kulturális Szalon kávézó-terasza, a Március 15. tér, a Szépművészeti Múzeum, valamint Várkert Bazár Szárazárok színpada.
Ilyen lesz a Magyar Zene Háza! Kialakult mostanra, mi mindent fog magába foglalni a Városligetben felépítendő Magyar Zene Háza! Itt vannak a részletek a leendő új intézmény koncepciójáról, kiállításairól, oktatási programjáról – Mozarttól Bartókon át a mai rocksztárokig, popikonokig.
Így szólt a zene a régi Városligetben A zene meghatározó szerepet játszott a a Városliget életében. Nem csupán a virágkorként emlegetett évtizedekben, hanem az 1867-es kiegyezést követő évektől egészen a II. világháborúig. A Magyar Zene Házával újra beköltözhet a zene világa a Ligetbe.
Így szólt a zene a Ligetben A régi idők Városligetében az élő zene is a szórakoztatás része volt. Több helyen is álltak zenepavilonok, amelyek a Ligetbe érkező tömegek kedvelt célpontjai voltak.
Itt a Beethoven Budán Fesztivál Koncertek és filmek is szerepelnek a Beethoven-fesztivál programjában.
Akadémia szolgálati lakással Felvették a világ legvonzóbb látványosságai közé a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpontot. Az intézmény 1986-ban, a zeneszerző halálának századik évfordulóján nyílt meg a Régi Zeneakadémia épületében.
„Itt van a város, vagyunk lakói…” – Cseh Tamás 75 Január 22-én nemcsak a magyar kultúrára emlékezhetünk: ez a nap egyúttal Cseh Tamás születésnapja is. Idén lenne 75 éves, és már 9 éve annak, hogy elhunyt. Az évforduló kapcsán összeszedtük, milyen kapcsolata volt a „dalnokként” emlegetett előadónak Budapesttel.
Itt a Sziget Fesztivál Huszonötödik alkalommal rendezik meg idén a Szigetet.
Szobrot kapott Lajtha László zeneszerző Az MTA Zenetudományi Intézetében avatták fel Lajtha László (1892-1963) Kossuth-díjas magyar zeneszerző, népzenekutató szobrát.
A kiegyezésről szólnak a Budavári Palotakoncertek Augusztusban négy napon át tartanak majd a Budavári Palotakoncertek.
Több száz koncert lesz szerte Budapesten Budapest tizenhárom helyszínén mintegy 600 szabadtéri minikoncerttel várja a közönséget május 26. és augusztus 18. között a Zenélő Budapest című zenei sorozat.
Zenés estek lesznek az Állatkertben A Budapest Klezmer Band, a Budapest Bár, Kern András és Geszti Péter is fellép a Fővárosi Állat- és Növénykert Zenés Állatkerti Esték elnevezésű hét koncertes programsorozatában július 5. és augusztus 16. között – mondta el Sárfalvi Judit főszervező csütörtökön Budapesten.
Ez Kodály Zoltán Budapestje – 15 tételben Kodály-év van: március 6-án van 50 éve annak, hogy a zeneszerző 84 éves korában elhunyt. E jeles évforduló kapcsán összeszedtük, milyen fővárosi helyszínekhez fűzte őt kapcsolat – hiszen Kodály Zoltán 67 évig volt budapesti lakos.
Kodályra emlékeznek a Zeneakadémián Koncerttel tisztelegnek Kodály Zoltán előtt halálának ötvenedik és születésének 135. évfordulója alkalmából a Nemzeti Filharmonikusok vasárnap a Zeneakadémián.
Máté Péterre emlékeztek Emléktáblát avattak Máté Péter tiszteletére pénteken a főváros I. kerületében annak a háznak a falán, ahol életét leélte. Az 1984-ben fiatalon elhunyt zenész, énekes, dalszerző szombaton lett volna 70 éves, az eseményen jelen volt Máté Péter özvegye, Edit, lányai és unokái.
Bartók gyűjtötte népdalok a Zeneakadémián Úgy szólalnak meg a népdalok a Zeneakadémián, ahogy Bartók Béla hallhatta őket a gyűjtések során.
Sebestyén Márta énekel a Kulturális Örökség Napokon Sebestyén Márta népdalénekes, előadóművész és zenésztársai koncertet adnak az Országos Levéltárban „Magyarországnak fényes világa...” - zenés utazás a magyar múlt századaiban címmel.
Jön a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny Szeptember 2. és 11. között rendezik meg a Zeneakadémián a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt.
Újszerű Himnusz csendülhet fel Rióban A MÁV Szimfonikus Zenekar a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) megkeresésére készítette el a Himnusz „új” változatát.
Jazzbusz járja Budapest utcáit Minőségi, élő dzsesszzenével lepi meg a munkából hazafelé tartó járókelőket és a turistákat egy kisbuszon járó jazzbanda augusztusban.
Jön a várvédő gála Augusztus elején tartják a Budavári Palotakoncertet, ahol Offenbach szerzeményei is elhangoznak majd a tervek szerint.
Mozart és Beethoven a Vármegyeháza udvarán A Concerto Budapest Nyárestek részeként Mozart és Beethoven művei csendülnek fel a Pesti Vármegyeháza udvarán.
Népzene zeng a Várkert Bazárban Rendhagyó Prímástalálkozó lesz szombaton a Várkert Bazárban: különböző műfajokban alkotó zenészek állnak össze népzenei dallamokat játszani.
Zene tölti meg a Várkert Bazárt Öt színpadon várja ingyenes könnyűzenei koncertekkel a közönséget kedden, a Zene ünnepe alkalmából a Várkert Bazár.
Virtuózok vetélkednek a Várkertben A Várkert Bazárban zenélnek a Virtuózok Viadala című hangversenysorozat záró részében a hétvégén a fiatal művészek.

További cikkeink