Jövőre elkezdődhet a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum új, Erdélyt bemutató tájegységének építése – tájékoztatta közleményben az MTI-t a skanzen.

A kormány 2017-ben 1,9 milliárd forintot szán a projektre. A közlemény emlékeztetett arra, hogy a fejlesztés keretében 2021-ig több mint 100, eredeti helyén pusztulásra ítélt építmény és mintegy 35 ezer műtárgy kap helyet Szentendrén. Az épületegyüttes nemcsak az épített örökséget mutatja majd be, hanem az 1920 és 2000 közötti Erdély és a Partium hagyományos és kultúráját, mindennapi életét is a nemzetiségi, vallási sokszínűségtől kezdve az oktatáson át a néprajzi örökségig. 

Felidézték: már az 1990-es évek végén megfogalmazódott az igény, hogy a skanzennek be kell mutatnia a határainkon túli magyarság népi építészetét és életmódját. Az elmúlt tizenöt évben intenzív kutató- és terepmunka, valamint gyűjtés történt, amelynek eredményként több száz millió forint értékben sikerült pusztuló épületeket, műtárgyakat megmenteni. Már elkészült az épületjegyzék és telepítési terv várja, hogy elindulhassanak az építési munkálatok – emelték ki.

Mint kifejtették, a fejlesztés eredményeként az első olyan komplex állandó kiállítás épül meg Magyarországon, amely Erdély és a Partium épített, tárgyi és szellemi örökségét csaknem egy évszázadon átívelő időszakban mutatja be, a magyarországi múzeumok közül a legnagyobb összefüggő tárgyi, szöveges, fénykép- és filmadatbázis összegyűjtésével. 

Az intézmény közölte: az Erdély tájegység a 103 ezer négyzetkilométeres terület 16 legjellegzetesebb földrajzi egységét a Szilágyságtól a Kalotaszegen, a Gyimesen keresztül, Háromszéktől Moldváig 21 portába sűrítve, áttelepített vagy hiteles másolatként felépülő épületekkel fogja bemutatni. Az épületegyüttesben szerepel kúria, unitárius templom, szász és román ház, iskola, tanya és esztena, tükrözve a terület építészeti, társadalmi, kulturális, életmódbeli sokszínűségét.

Mint a közleményben olvasható, a kormány 2017-ben 1,9 milliárd forintot szán a projektre, így hamarosan elindulhat a szükséges területek felvásárlása, a kiszolgáló infrastruktúra létrehozása, az első épületek alapozása, közben folytatódhat a tárgyak és épületek kutatása, megvásárlása, hazaszállítása, restaurálása. 

(MTI)