A budapesti Honvédkórház vezetősége üdvözli azt a fővárosi kórházfejlesztési koncepciót, amely szerint az intézmény jelenlegi központi bázisán tervezik kialakítani – II-es telephelyének Róbert Károly körútra költöztetésével – az észak-pesti centrumot.

A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ vezetői egy háttérbeszélgetésen elmondták: mivel ez az elképzelés megegyezik a Honvédkórház intézményfejlesztésének régóta tervezett második ütemével, készen állnak a volt MÁV kórház, a II-es telephely áttelepítésére. A Róbert Károly körúti központ területén régi épületek elbontásával és egy új tömb felépítésével megvalósítható a jelenleg a Podmaniczky utcában működő ellátások átköltöztetése. A helyszínbejárást a tervek szerint még e hónapban megtartják. Kiemelték, hogy a Honvédkórházban az építkezés idején is zavartalan lesz a betegellátás.

A honvédség Egészségügyi Központja nyolc – négy fővárosi és négy vidéki – telephelyen, több mint kétezer ágyon több mint kétmillió embert lát el. A kórház részt vesz a lakossági ellátásban a harmadik, vagyis a legmagasabb progresszivitási szinten. A térségi ellátást tekintve az észak-magyarországi régióért felel, de oda tartozik Észak-Pest - a III., a IV., a VI. és a XV. kerület, valamint az északkeleti régió autópályáinak – sürgősségi ellátása is. Emellett a honvéd, rendészeti, vasutas állomány és a védett személyek egészségügyi ellátása is a Honvédkórház feladata. A kórház a vezetőség szerint már évek óta szuperkórházi funkciót tölt be.

Tamás Róbert, a kórház orvosigazgatója felhívta a figyelmet arra, a fővárosi kórházfejlesztések tervezésekor figyelembe kell venni, hogy a Honvédkórház a térség és Budapest egészségügyi ellátásában – ezen belül a sürgősségi és a legmagasabb szintű, vagyis a legsúlyosabb és legbonyolultabb esetek ellátásában is – nélkülözhetetlen szerepet tölt be. Ezért ahhoz, hogy az egészségügyi ellátás biztosított legyen – tette hozzá –, először a Honvédkórház központosítását kellene megvalósítani. Így ha a többi kórházra kerül sor, azok betegellátását is segíteni tudják.

A fővárosi kórházfejlesztésről szóló kormányhatározat hétfőn jelent meg. E szerint Budapesten három centrumot alakítanak ki. Az észak-pesti centrum a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ lesz. Dél-Pesten az Egyesített Szent István és Szent László Kórház és a mellette fekvő Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet bázisán hoznak létre egy új tömböt. A dél-budai centrum Kelenföldön jönne létre, bár mint az az Emberi Erőforrások Minisztériumának egy háttérbeszélgetésén elhangzott, az utóbbi építése nagyban függ attól, hogy a kormány hogyan dönt a Kelenföldi, illetve a Déli pályaudvar sorsáról.

(MTI)