A Radetzky-laktanya bontásának leállítása miatt mind a korábbi bontási-építési engedély birtokosa, mind a jelenlegi tulajdonos bírósághoz fordult  – erősítette meg a fővárosi kormányhivatal hétfőn az MTI-nek.

A Magyar Nemzet írt hétfői számában arról, hogy a Radetzky-ház tulajdonosa bírósághoz fordult. Felidézték: a hivatal júniusban döntött úgy, hogy nem bonthatók tovább a budai, Bem József téri műemlék épületek, az egykori Radetzky-laktanya és a katonai élelemtár. A cikk szerint mivel a határozat ellen nincs helye fellebbezésnek, számítani lehetett rá, hogy a tulajdonos, a HB Reavis ingatlanfejlesztő cégcsoport bírósághoz fordul. Mint írták, ez az egyetlen esélye a döntés megváltoztatására; azt kellene bizonyítaniuk, hogy a kormányhivatal határozata jogszabályt sértett. A napilap kereste a cégcsoportot is, de nem nyilatkoztak.

A kormányhivatal hétfőn az MTI megkeresésére azt közölte: miután a bírósági jogorvoslati eljárások idén véglegesen és megnyugtatóan már valószínűleg nem záródhatnak le, a műemlékegyüttes állagmegóvására, a műemléki helyreállítás megtervezésére, majd megvalósítására 2016. december 31-i véghatáridővel kötelezést adott ki az építésügyi és örökségvédelmi hatóság. Ha a Radetzky-laktanya jelenlegi tulajdonosa végrehajtja a műemléki helyreállítás megvalósítására december 31-i határidővel kiadott kötelezést, ezen időpontig megtörténhet az eredeti (a bontást megelőző) állapot visszaállítása – írta a kormányhivatal, megjegyezve: a bírósági eljárások természetesen ebben is halasztást vagy változást eredményezhetnek. Ezzel együtt a kormányhivatal kiemelte: meggyőződésük szerint nemzeti érdek ennek a – legmagasabb műemlékvédelmi kategóriába sorolt – kulturális örökségi értéknek a méltó állapotúra történő visszaállítása, azaz műemléki helyreállítása; ez egyébként a tulajdonos törvényi kötelezettsége is szerintük.

A Bem József tér 3. szám alatti épületet, egy 1840-ben épült klasszicista stílusú élelemraktárat 1897-ben építették át Benedicty József tervei alapján kaszárnyává, ekkor kapta a Radetzky-laktanya nevet. A rendszerváltás után az MDF székházaként működött. A HB Reavis csoport június elején közölte: a Bem Palace projektet áprilisban vásárolták az Európa Ingatlanbefektetési Alaptól. Az eladó hatályos építési engedélye alapján 2012 szeptembere óta végezte a kivitelezési és bontási munkálatokat.

Június végén Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter egy írásbeli kérdésre adott válaszában azt írta: a főváros kormányhivatalának I. kerületi szerve arra kötelezte a Radetzky-laktanya tulajdonosát, hogy az év végéig állítsa helyre az épület eredeti állapotát.

(MTI)