Elkészült az 1956-os emlékév hivatalos dala és imázsfilmje. Az Egy szabad országért című dalt először kedden a Petőfi Rádióban mutatják be. Mint a Terror Háza Múzeumban tartott hétfői sajtótájékoztatón elhangzott, a Desmond Child  magyar-amerikai állampolgárságú zeneszerző által írt dalt Wolf Kati, Péter Szabó Szilvia, Radics Gigi, Nagy Feró, Sasvári Sándor, Vastag Csaba, Vastag Tamás, Molnár Ferenc Caramel, Lakatos Mónika és a Romengo, Pál István és zenekara, a Hooligans, valamint egy ötventagú kórus adja elő. A dalhoz videoklip is készül a felvétele során készített kép- és hanganyagból, és egy werkfilmet is forgattak. A dal angol változatban is hallható lesz Land of the Free címmel.

A sajtótájékoztatón felidézték, hogy a több világslágert is jegyző zeneszerzőt Orbán Viktor miniszterelnök idén áprilisi washingtoni látogatásakor kérte fel arra, hogy írjon 1956 emlékére egy dalt, amely egyszerre tiszteleg a múlt áldozatvállalása előtt és fordul a jövő felé. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az 1956-os emlékévet szervező bizottság ügyvezető elnöke elmondta: legfontosabb céljuk, hogy a megemlékezésbe minél szélesebb körben kapcsolódjanak be különböző emberek, közösségek, és minél gazdagabb formában mutassák be azt, hogy mit jelent számunkra 1956, a forradalom és szabadságharc. Hozzátette: már több száz sikeres pályázó valósíthatja meg tervét a kormány által biztosított támogatásból. Gazdagodnak a formák is, és mélyül a tartalom – hangsúlyozta, hozzátéve: egy ilyen évforduló arra is lehetőséget adhat, hogy 1956-ról többet megtudjunk, hiszen számos részletet, tényt, összefüggést eddig kevésbé ismertünk.

Felhívta a figyelmet arra, hogy ma már egyre kevesebben vannak azok, akik aktívan részt vettek az eseményekben, ezért fontos az akkori legfiatalabb korosztály emlékeinek összegyűjtése. Elmennek az élő tanúk, a hősök, az áldozatok, a mártírok – mondta, hozzátéve: ezért is szomorú, hogy 2006-ban elmulasztottuk az esélyt. Mint rámutatott, nekik jár az elégtétel, az emlékév nekik szól, hogy azt gondolhassák, mégis van történelmi igazságtétel. A 60. évforduló alkalmából megvalósuló emlékév azonban a jövőnek is szól, legalább annyira mint a múltnak. Ha nem sikerül megszólítanunk a jövő nemzedéket, ha nem tudjuk közel vinni hozzá 1956-ot, akkor hiába emlékezünk – hangsúlyozta Balog Zoltán. Fontos feladatnak nevezte a családtörténetek továbbadását, összegyűjtését, és azt is, hogy a közemlékezetben – a modern technika eszközeit is felhasználva – olyan nyelven szólaljunk meg, amelyet a 21. század generációi értenek.

Az apai ágon magyar zeneszerző, Desmond Child alkotásáról úgy vélte: a dal hangvétele olyan, amelyben több generáció találhat magára és egymásra. A lendület és ez a fajta – jó értelembe vett – harciasság az, amit 56-ban mindenképpen fel kell újra fedeznünk – mondta a miniszter, hozzátéve: látnunk kell a hősöket, és hogy ez a mi szabadságharcunk, amelyben mostani szabadságunk is gyökerezik. Kitért arra, hogy vannak művészek, akik azzal együtt vállalták a fellépést, hogy számos dologban nem értenek egyet, ám néhány fontos dologban igen. „Miben értsünk egyet, ha nem 1956 örökségében?” – fogalmazott, kiemelve: a 21. századi Magyarország nem érthető 1956 öröksége nélkül.

Vastag Csaba – aki a producerként is részt vett a munkában – és Péter Szabó Szilvia énekes arról beszélt, hogy a zenével mindent ki lehet fejezni, legfőképpen a szabadságot és az érzelmeket. Úgy vélték: a legszebb és legjobb utat találták meg arra, hogy méltón emlékezzenek 1956 hőseire és mártírjaira.

A sajtótájékoztatón levetítették az imázsfilmet is, amelynek központi eleme az a gesztus, amellyel a ma magyarjai együtt mondanak köszönetet 1956 hőseinek. A filmben a hétköznapi emberek mellett ismert, fiatal művészek és sportolók – Molnár Ferenc Caramel, Dzsudzsák Balázs, Ákos, Szécsi Zoltán, Weisz Fanni, Csányi Sándor, Tompos Kátya, ifjabb Vidnyánszky Attila és Trokán Nóra – szerepelnek. Az imázsfilm az 1956-os emlékév honlapján és Facebook-oldalán már megtekinthető, és hamarosan a televíziókban is látható lesz.

A megemlékezésekhez, programokhoz forrást biztosító pályázati kiírásokra eddig több mint 1500 pályázat érkezett be, az emlékbizottság mintegy 950-ről döntött is, és közülük csaknem 700-at támogatott – hangzott el a sajtótájékoztatón. Mint elmondták, ősszel oktatási program is indul, amelynek keretében mintegy ötezer pedagógust készítenek fel arra, hogy átadja a felnövekvő nemzedéknek azt az érzést, amelyet az imázsfilm zárómondata kifejez: „Ahol a hősöket nem felejtik, mindig lesznek újak”.

(MTI)