Átadták a Baptista Szolgáltató Centrum mosodáját és népfürdőjét szerdán Kőbányán, ezzel komplex szolgáltatóközponttá vált a telephely.

A Maglódi utcában a helyi önkormányzattal összefogva működik a Baptista Szolgáltató Centrum, ahol rendszeresen több száz szegény ember jut meleg ételhez, lehetőség van ruhacserére, emellett megvalósul a legjobban nélkülözők egyéni esetkezelése, szociális ügyeinek intézése – közölte a Baptista Szeretetszolgálat szerdán az MTI-vel.

Az igények felmérését követően valósult meg a Belügyminisztérium által támogatott szociális mosoda és a népfürdő, a fejlesztés egy 50 fős hajléktalan mintaprogram része.

A további tervek között egy fodrászat, egy komposztáló üzem és egész évben működő virágkertészet, a szomszédos épületben a támogatott lakhatás megvalósítása szerepel.

A program helyszínéül szolgáló területet a rajtuk található épületekkel a Kőbányai Önkormányzattól, mint tulajdonostól kapták a baptisták tartós és ingyenes használatra. A Szeretetszolgálat ennek keretében vállalta az ingatlanok őrzését és zöldterületének gondozását, amelyet az országos közfoglalkoztatási programjának keretében – és így egyben annak első lépéseként is – tudott megkezdeni.

(MTI)