Kőbánya

2023. április 13. 19:00
Kőbányán megkezdődött a kerékpárút-hálózat hiányzó szakaszainak kiépítése. Kerékpársávokat, kerékpárutakat és forgalomcsillapított övezeteket is kialakítanak. A főváros X. kerületében a munkálatok előreláthatólag idén nyáron be is fejeződnek.
2023. március 22. 12:00
Műszaki problémák és a versenytársak által keltett árverseny okozta az első magyar vasútvonal vesztét. A nagy reményekkel induló vállalkozás 195 évvel ezelőtt függesztette fel tevékenységét. Ez volt a Pest–Kőbánya lebegővasút.
2022. november 9. 19:00
A X. kerületi Maglódi út és a Lavotta utca sarkán lévő új kőbányai szakrendelő márciusban kezdte el működését, most hivatalosan is nevet kapott. Kerkovits Gyuláról, a neves magyar kardiológusról nevezték el az intézményt, akinek tiszteletére domborművet avattak a szakrendelő bejáratánál.
2022. szeptember 23. 09:00
Közterületet neveztek el a ma 150 éve született Richter Gedeonról, az ismert magyar gyógyszerészről, gyáralapítóról. Az ő nevét viseli a X. kerületi Vaspálya utca egy szakasza a Kőér utca és Noszlopy utca között. Az utca elején egy emlékművet is elhelyeztek.
2022. augusztus 12. 12:00
Az első magyar vasútvonal a mai Pestről Kőbányára vezetett. Az 1827-ben épült, különleges technikai megoldással megvalósított 7,6 kilométeres szakasz nem volt nyereséges, és 7 hónap után meg is szűnt.
2022. május 25. 18:00
Megújult időszaki kiállítással nyit újra a hétvégén a Közlekedési Múzeum leendő otthona, az Északi Járműjavító. A tavalyi időszakos kiállításhoz képest kétszer nagyobb területen és számos újdonsággal várják az érdeklődőket. A kiállításon az Északi Járműjavítót és a hazai vasút történetét bemutató kiállításon túl meg lehet majd tekinteni a múzeum legújabb szerzeményeit is.
2022. március 28. 14:00
Megkapta az építési engedélyt az új Közlekedési Múzeum, így kezdődhet a kiviteli tervek készítése. Ez a munka várhatóan jövő év elejére fejeződik be, ezt követően írják majd ki a pályázatot az építési munkákra. A múzeum új otthona a X. kerületi Kőbányai úton, az egykori Északi Járműjavító területén lesz, megépítését összekapcsolják az ország egyik legjelentősebb ipari örökségi területének rehabilitációjával.
2022. március 7. 14:30
Befejeződött a X. kerületi Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet új szakrendelőjének építése. A beruházás 5,8 milliárd forintos kormányzati támogatásból valósult meg.
2022. február 26. 10:00
Kőbánya Budapest egyik leglesajnáltabb kerülete. Valljuk be, az utóbbi időkben is sajnos több internetes mémmel vagy bűncselekménnyel került be ez a városrész az országos sajtóba. Mi azonban vállalkoztunk arra, hogy a legrosszabbra is felkészülve bejárjuk a X. kerület zöld parkjait. Előrebocsátjuk, hogy a legtöbb helyen igen kellemes meglepetés ért minket. Az utcakép, a közbiztonság sokat javult az utóbbi időkben az általunk feltárt részeken. Nézzük csak meg!
2022. február 19. 09:00
A Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyháza a X. kerület és egész Budapest egyik új színfoltja. A MÁV egykori Északi Járműjavítójából úgy vált egy színes programokat kínáló kulturális központtá, hogy közben az Operaház működését is segíti. Nemcsak a komplex funkciója miatt érdekes a Műhelyház, de az eredetileg 1886-ban épült csarnok közelmúltban befejezett felújítása is remekül sikerült.
2021. december 29. 11:00
A korcsolyázás az egyik legnépszerűbb téli sport, amelyet sokan űznek Budapesten. Kevesen tudják, de az ország egyik legforgalmasabb csomópontja, a Széll Kálmán tér helyén egykor egy híres és igen felkapott budai jégpálya működött hatalmas, gazdagon díszített korcsolyacsarnokkal. Az 1930-as évek végére teljesen átalakult a tér, és ma már csak képeink és történeteink vannak az egykori híres budai korcsolyapályáról és sportpályákról.
2021. július 15. 17:30
A Kőbányai úti Északi Járműjavító egy különleges időszaki kiállítással búcsúzik: az épület októberig megtekinthető jelenlegi állapotában, a tárlaton pedig nem pusztán az egykori üzem életét, hanem az itt létesítendő új Közlekedési Múzeum terveit is bemutatják. A 2009-ben bezár járműjavítóból alakítják ki azt az új kulturális negyedet, amelynek központja a múzeum és a már meglévő Eiffel Műhelyház. A területet összekötik a Népligettel is, és a tervek szerint új vasúti megálló is épül majd.
2021. május 6. 18:00
Magyarország első fedett kerékpáros fapályája a X. kerületben épül fel. A Kőbányai BringArénát a tervek szerint már az idei év végén használhatják a kerékpárosok.
2020. november 12. 14:00
Benyújtotta a kormány a rákosmezei Királydomb nemzeti emlékhellyé nyilvánításáról szóló törvényjavaslatát. A mai Kőbányán, a Rákos-patak mellett található területet, a középkori országgyűlések és királyválasztások színhelyét a beépítés veszélye fenyegette.
2020. szeptember 27. 10:00
Lechner Ödön remekbe szabott kőbányai templomépülete előtt immár 80 éve áll Szent László király szobra. A városrészben a templomon kívül patinás gimnázium és általános iskola is viseli a lovagkirály nevét, és a kerület polgármesteri hivatala is a róla elnevezett téren található. Szent László kultusza ebben a kerületben különösen erős, így amikor 1940-ben a születésének 900. évfordulójára készült az ország, a Budapesten állítandó köztéri szobrát Kőbánya kapta. Antal Károly szobrászművész alkotását akkor avatták fel a kőbányai Szent László téren.
2020. szeptember 22. 09:00
Újra megnyitja kapuit Kőbányán a megújult Dreher Sörmúzeum, ahol az ország egyik legjelentősebb söripari szakgyűjteménye található. A múzeum műtárgyai a söripar és a Dreher Sörgyárak egyedi történeti emlékei: műszaki és gyártási eszközök, makettek, zászlók, plakátok, fényképek, mozgófilmek, valamint képzőművészeti alkotások. Szeptember 23-án digitális és interaktív tartalmakkal, valamint sörkóstolóval várják az érdeklődőket.
2020. szeptember 4. 10:00
Már a XIX. század második felében rendezett, úgynevezett általános kiállításokon felmerült az a gondolat hazánkban, hogy bár a közös bemutatkozás nagyobb számban érdekelheti a magyar és külföldi látogatókat, de az ipari, a mezőgazdasági, a képző- és iparművészeti, valamint egyéb szakágazatok számára mégis célszerű volna önálló, külön helyszíneket biztosítani. 1885-ben olyan sajtótudósítások is megjelentek már az Országos Általános Kiállítás idején, melyekben arról írtak, hogy élő állatokat bemutatni nem szerencsés közvetlenül a sütő- és cukrászipar termékei vagy éppen egy-egy vendéglő közvetlen közelében.
2020. július 20. 16:00
Egy kilométer hosszú futópályát adtak át a kőbányai Sportligetben. A közelmúltban megújult sportpályák és a rendezett park minden korosztály számára minőségi kikapcsolódást nyújt. A fejlesztés folytatódik, a tervek szerint felépül majd egy új központi szociális épület, Máltai típusú játszótér, valamint gördeszka- és a kerékpárospálya is.
2020. február 20. 09:00
A napokban jelent meg a sajtóban az a hír, hogy elkezdődhet a Kőbánya-Kispest vasútállomás korszerűsítése. Ha befejeződnek a munkák, egy új, korszerű vasútállomással gazdagodik Budapest.
2019. november 6. 08:00
Az 1870-es években a frissen létrejött egységes Budapest fejlődése meglódult. A városon belüli közlekedést azonban továbbra is lóvontatású eszközök biztosították, miközben a gőzvontatású vasút a világon és Magyarországon hódított. A korszellemnek megfelelően 1879-ben, 140 évvel ezelőtt kísérletet tettek arra, hogy Budapesten is gőzgépek váltsák le a lovakat.
2019. október 7. 14:00
A X. kerületi Újhegyi sétány hangulatos, stílusos korzó lett, a húszezres lelkes városrész gyalogos főutcája élő közösségi térré vált. Akadálymentesítették a közterületeket, játszóteret, fitnesz parkot építettek, vízjátékot, páraoszlopokat és páragömböket létesítettek, bővítették az Újhegyi Közösségi Házat és multifunkciós piacteret alakítottak ki.
2019. július 17. 08:30
Mi volna, ha ezúttal úgy tekintenénk a fővárosra, mintha (költöző) madarak volnánk? Mutatjuk a legjobb helyeket – azaz kalandozás következik a pest-budai mocsarak, erdők, árterek és lápok titkos világában…
2019. július 2. 16:00
Szent László Napon átadták az új Kőbányai Helytörténeti Gyűjteményt. Az állandó kiállítás a kerület felvirágzásának korszakait, az első időszaki tárlat pedig a kőbányai porcelángyártás múltját meséli el a látogatóknak.
2019. május 29. 09:00
Negyvenöt évvel ezelőtt új helyszínen, Kőbányán nyílt meg az addig a Városligetben megrendezett Budapesti Nemzetközi Vásár.
2019. április 7. 12:30
Április 2-án adták át a Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény felújított műemlék épületét. Az akadálymentes épületben öt kiállítóteret és egy nagy multifunkcionális teret alakítottak ki, ahol Kőbánya páratlanul gazdag múltjával ismerkedhetnek meg az iskolások és a látogatók.
2019. március 30. 07:33
Különleges kiállítás látható a Kiscelli Múzeum új kiállítóterében, a sziklapincében. A Fekete Lyuk – A pokol tornáca. A Budapesti Undergound '88–'94 című tárlat az ikonikus budapesti szórakozóhelyet és a hozzá kapcsolódó életérzést élményszerűen mutatja be.
2019. március 7. 14:00
A főváros egyik legszebb ligete a 15 hektáros Óhegy park, amelyet két év alatt teljesen megújít a Kőbányai Önkormányzat. Az egyedi tervezésű többfunkciós parkban kalandpályát, sportpályákat, játszótereket és hangulatos ligetet alakítanak ki.
2018. november 23. 12:48
Kőbányai és óbudai épületet díjaztak.
2018. október 12. 11:41
A kiválasztott építészirodák képviselői megismerhették a kőbányai Északi Járműjavítóban álló Diesel-csarnokot és környezetét.
2018. szeptember 25. 17:15
A 11 meghívott építésziroda mellett négy újabb pályázó kapott lehetőséget a megmérettetésre.

összesen: 41 db | 30 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó