Az egyik legnagyobb hatású magyar kardiológusról, Kerkovits Gyuláról nevezték el az Egészséges Budapest Program keretében felépült kőbányai szakrendelőt, amelynek bejáratánál domborművet avattak az egykori főorvos tiszteletére – közölte a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet szerdán az MTI-vel.

A több mint 8 milliárd forintból felépült új kőbányai szakrendelő, amely márciusban kezdte el működését, kedden kapott hivatalosan is nevet – áll a közleményben. Kerkovits Gyula főorvos a magyar kardiológus közösség egyik kiemelkedő képviselője volt, a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban eltöltött 40 éves tevékenysége alatt a hazai kardiológia egyik legmodernebb ellátóhelyévé emelte az intézmény kardiológiai osztályát – emelték ki.

A szakrendelő bejáratánál felavatott, Kerkovits Gyuláról készített dombormű (Fotó: Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet)

A Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet működtetésébe négy szakrendelő tartozik: a X. kerületi és a XVII. kerületi, valamint a monori és a gyömrői. Ez a kórházi ambulanciákkal együtt 2019-ben 1,1 millió járóbeteg ellátását jelentette, ennek jelentős részét az új szakrendelő veszi át. Rámutattak arra, hogy a korábbi X. kerületi, Kőbányai úti szakrendelő – közismert nevén egészségház – több mint 70 éve épült, felújítása nem volt lehetséges, állandó karbantartása költséges volt.

A Maglódi út és a Lavotta utca sarkán lévő új intézmény 2022 márciusában kezdte meg működését 150 szakemberrel: több mint 50 orvossal és több mint 70 szakdolgozóval. A négyszintes, 5500 négyzetméteres épület 86 rendelője egyidejűleg akár 300 járóbeteg ellátására is alkalmas.

A magyar kardiológusról, Kerkovits Gyuláról nevezték el az új kőbányai szakrendelőt (Fotó: Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet)

Az új szakrendelő az Egészséges Budapest Program keretében épült fel (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Az első hónapok tapasztalatai szerint az új épület korszerű, integrált járóbeteg-ellátást tesz lehetővé – írták, hozzátéve, hogy a járóbeteg-ambulanciák kórházból történő kiköltözése tehermentesíti a fekvőbeteg-ellátást is. A fejlesztés révén a betegek könnyebben hozzáférnek a speciális diagnosztikai vizsgálatokhoz. Az új szakrendelő a korábbinál gazdaságosabban működtethető, és gyorsabb, hatékonyabb információáramlást biztosít.

A szakrendelő bejáratánál felavatott, Kerkovits Gyuláról készített dombormű Törley Mária szobrászművész alkotása.

Forrás: MTI

Nyitókép: Kerkovits Gyuláról, a neves kardiológusról nevezték el a Bajcsy-Zsilinszky Kórház új szakrendelőjét (Fotó: Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet)