Ha költöző madarak volnánk, szívesen követnénk a Duna vonalát észak felé haladva tavasszal, dél felé ősszel. Sok jó hely követi itt egymást, mígnem egyszer csak feltűnik egy nagy betonrengeteg: a főváros, ahol hirtelen nagyon megcsappan a zöld. Szerencsére azonban van néhány menedék!

Most a hegyek felé nem megyünk, pedig a budai oldalon hívogat a sok zöld. De ott nincs tó, se folyóvíz, de még egy kis mocsár se. Hacsak nem a kicsi kelenvölgyi Kék-tó nem: de ez éppen csak egy szusszanásnyi megállásra elég.

A Kék-tó Kelenvölgyben: egy szusszanásnyi madárpihenő, és persze egyúttal egy kis horgászparadicsom is (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Háborítatlan szigetek, ember nem járta lápok

No de itt van viszont a betontenger déli határán, a Csepel-sziget budai oldalához közel a Háros-sziget (meg a Hunyadi-sziget, illetve már mindkettő tulajdonképpen csak félsziget). Az igazi ősdzsungel: liánszerűen növi be a fákat sokféle kúszónövény. Óriási fehér nyárfák, füzek ágai hívogatnak, ember pedig évtizedek óta nem jár itt, csak nagy ritkán (az 1960-as évekre mezőgazdasági hasznosítása megszűnt, 1993-ban országos jelentőségű védett területté nyilvánították, csak engedéllyel látogatható).   

Csaknem teljesen háborítatlan ártéri erdő: Háros-sziget (Forrás: dunaipoly.hu.hu/Novák Adrián)

Kúszónövényekkel benőtt fák a szigeten (Forrás: dunaipoly.hu/Novák Adrián)

Délről érkezve hívogatóan int felénk a Soroksári oldal is. A Csepel-szigeten nagyon nincs hol leszállni, hacsak nem a csöppnyi Tamariska-dombon egy rövid pihenőre: itt is elég jó, háborítatlan erdőcske és rét van. Meg a közelében a Duna partján nádasok, öblök is – itt biztosan talál a madár eleséget is.

Soroksáron is hívogat a folyó partja. De nem érdemes a Duna mellett maradni ezután: kopár, zajos kősivatag következik. Inkább ki kell térni a pesti dimbes-dombos felé. Rögtön itt van alattunk a Soroksári Botanikus Kert zöldje. Igaz, a zaj elég nagy, viszont cserébe háborítatlan lápra, gyöngyvirágos homoki tölgyerdőre és vadvirágos rétekre lelhetünk, no meg egy kicsi tóra is. Pihenőhelynek éppen jó. Az autópálya túloldalán, dél felé egészen a város határáig folytatódik a láp (országos védettségű területek ezek is!). Tavasszal több helyen víz van itt, rejteket és élelmet adó nádassal, sokszor még a nyárfák is vízben állnak. Csodálatos vidék egy madárnak – itt pedig rajtuk kívül az ember se jár. Elzárta maga előtt az utat az autópályával, az állatok nagy örömére.

Egy kis erdő: királyi találkozóhely

És feltűnik a láthatáron a Péterhalmi erdő is, Pestszentlőrinc (és bizonyos fokig egész Pest) tüdeje. Nahát: ez meg hogyan maradt meg itt? Igazság szerint nem megmaradt, hanem tervszerűen telepítve lett az 1930-as években, és nem is kicsi: közel 250 hektáros egybefüggő erdő! 

A madarakat nem fogja meghatni, de az embereknek érdekes lehet: 1814-ben itt találkoztak a Szent Szövetség uralkodói. Napóleon legyőzését ünnepelték Bécsben, onnan ruccantak ki egy pesti látogatásra. A város lázban égett, még díszkivilágítás is volt. A nagy alkalom tiszteletére katonai parádét is tartottak a Pest melletti Szent Lőrinc pusztán, október 27-én.

A három előkelőség, I. Ferenc magyar király, I. Sándor orosz cár, III. Frigyes Vilmos porosz király a mai Gilice téren, a Mayerffy Xavér Ferenc által emelt szép gloriettből szemlélte a parádét: azaz onnan, ahol most a kiserdő széle, illetve az azzal szomszédos Gloriett-telep nevű településrész van. (Az épület a II. világháborúig megvolt, akkor a visszavonuló német katonák robbantották fel.)


Ilyen volt a királyi gloriett... (Fotó: Képes Újság, 1986. 05. 24.)

Az egykori Szent Lőrinc-puszta helyén ma többnyire házak sorakoznak. Pedig milyen jó vidék volt ez a madaraknak! Az erdőben most főleg akácfák nőnek, meg feketefenyő, de van itt kőris és sokféle bokor: madaraknak finom bogyókkal. Mi más is volna ezen a homokos-kavicsos vidéken? Az emberek ezekkel a fafajokkal telepítettek be itt Pesten minden hasonló dombot, ameddig a madárszem ellát.  

Mocsár a határon

Illetve majdnem mindet. Az erdőn túl ugyanis feltűnik a Merzse-mocsár gyönyörű világa. Valamikor ez a Rákos-patak menti mocsárvidék szinte a Nagykörút vonaláig tartott, mára már csak ez a kis folt maradt belőle. Ez is azért, mert a környezetéhez képest alacsonyan fekszik, így minden vizet magába gyűjt.

Kiskacsa fürdik... Ez is Budapest! (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Vadvirág, nád, víz, puhafás erdő: madárparadicsom a Naplás-tó mellett (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Igazi nádas hívogat most is a déli részén, északabbra pedig rét is, erdő is van.  Szerencsére a szomszédos reptér gépmadarai és más építkezések miatt eltűnő vizet az utóbbi években sikerült valamennyire visszapótolni, így újra megcsillan a víz itt is, ott is. Madárparadicsom! Az emberek az elmúlt évben még madárlest is építettek, hogy megfigyelhessék a sokféle fajt, amely itt megfordul. Csodálatos idős nyárfák vannak, de mellette végre nemcsak akácok nőnek, hanem van egy szép (telepített) tölgyes is. Jó búvóhely ez sok madárnak, akár télire is. 

De nincs messze ide már a cinkotai kiserdő sem. Nahát, itt őshonos kocsányos tölgyek is vannak! Igazi homoki tölgyes, ha csak egy kis darabka is. Meg persze a szokásos akácok, feketefenyők, meg juhar, hárs, nyugati ostorfa. Ki mit szeret: ez is madárparadicsom, jó hely a fészkelésre.

Ránézésre semmi különös: pedig kivételesen gazdag élőhelyet nyújtanak az efféle lápos-vizes területek (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Elegyes erdő a homokon: akác, feketefenyő, nyár (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Még egy kis röpte, és máris a Naplás-tónál vagyunk. Igazából ez egy duzzasztás, valamikor itt a Szilas-patak árterülete volt (hivatalos neve ez: Szilas-pataki árvízvédelmi tározó). Szerencsére megmaradt egy kicsi a régi láprétből. (De szépek itt az orchideák!) Végre itt vagyunk Budapest legnagyobb (!) tavánál, amelyben jó sok hal is úszkál (telepítik őket ide a horgászok kedvéért). 

1997 óta védett terület ez, embernek, madárnak igazán kedves menedék. A tó mellett a szokásos fák, ősrégi füzek kúszónövényekkel benőve, meg persze akácok, feketefenyők, tölgyek (50 éve telepítették őket): de ahol a sétálók feltörik a talajt, jól látszik, a fák nélkül itt csak a homokot hordaná a szél. 

Tovább a zöld gyűrűn a Duna felé

Merre tovább? Még egy kis kitérő a Felsőrákosi-rétek felé: ez a legfiatalabb védett terület Budapesten (2014 óta az, illetve az itteni tó védettségéről legutóbb döntöttek a fővárosi közgyűlésen). Védett lápok és őshonos ligeterdők váltakoznak itt közel 200 hektáron, a kaszálókon pedig csodálatos lombú fák állnak egymagukban: mind-mind madárnak kedves látvány.

Rövid megállóra alkalmas a rákospalotai Nevesincs-tó is a Szilas-patak mellett, a Rákospalotai köztemető szomszédságában. A friss védettséget élvező terület valamikor összeköttetésben volt a Dunával, sőt a halak ide jöttek fel ívni. A kis halak a tavi bölcsődéből a Szilas-patakon át jutottak vissza a folyóba. Volt itt strandfürdő is, illetve itt működött Budapest egyik utolsó vízimalma, a Liva-malom még a XX. század második felében is. (Műemléki védettséget is kapott, aztán mégis széthordták, felgyújtották: ma pusztán egy szomorú rom.) 

Palotai-sziget, igazi ártéri erdő (Forrás. fokert.hu)

Újra a Dunánál: valódi menedék minden madárnak (Forrás: fokert.hu)

Lassan mi is visszatérhetünk a Dunához. Ott vár a Népsziget vagy még inkább a Palotai-sziget, igazi ártéri erdőkkel. Ugyanolyan öreg fűzek és nyárfák várnak itt, mint a Háros-szigeten. Szerencsére az ember nem viszi el őket akkor se, ha kidőltek: így jó sok állatnak adnak otthont – és sokféle eleséget a madarak számára. 

És végül, mielőtt elhagynánk a fővárost, feltűnik még egy mocsár! No lám, Budán is van ilyen... A Mocsáros-dűlő is egy kései hírmondója az egykor kiterjedt óbudai mocsárvidéknek. Sajnos nagyrészt már ki is száradt, de azért még így is jó megpihenni az egyik ősöreg fűz ágain, mielőtt elhagyjuk a várost. 

Milyen kivételesen remek hely ez a Budapest! Mennyiféle arca van: lám, mocsarakban, lápokban, ártéri erdőkben is ilyen gazdag. A várost egy különös zöld gyűrű veszi körül, amelyről talán nem is tudunk. Madárnak, embernek felfedezésre váró helyek!

Nyitókép: Budapest legnagyobb állóvize a Naplás-tó (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)